Posted by : MoonlighTie 2015. szeptember 22.

HEARTSHAPED PAPER
Szív alakú papír

Végül összeszedve magát, még kissé kótyagos fejjel, ismét a bárpulthoz ért, ami egy fajta biztonságot adott neki. A teret megint csak átjárta a Rock n’ Roll fékezhetetlen hangulata. A Beatles már Stuarttal kiegészülve játszott -, bár az erősítője nem volt bedugva, ugyanis valószínűleg a banda tagjai észrevehették, mennyire el van szállva.
Mikor a lány oldalra nézett, látta, hogy Adel egy nagy tócsát törölget, ami egy csapolási balesetből maradt hátra.
”Egyetlen percre hagytalak egyedül” – mondta fenyítően.
”Miről beszélsz?” – nézett rá Adel bambán. - ”Már több órája bementél a raktárba, és elaludtál. Én meg nem akartalak felébreszteni… olyan édesen szundiztál” – ült egy apró mosoly az arcára.
”Elaludtam volna?” – kérdezte magától, majd az órára nézve igazat adott bongyorkának. A ketyegő falióra már negyed hármat mutatott, ami a klub zárását jelezte. – ”Szerintem szólhatsz a srácoknak, hogy befejezhetik, most már elég felrakni egy lemezt” – folytatta, majd hátra ment a raktárba.
A bárban már alig volt pár ember, de a Beatles még mindig ugyanúgy játszott. – Igaz most már csak egymásnak.
Saden felült a pultra, hogy jobban rálásson a fiúkra, majd elkiáltotta magát.
”Gyertek, meghívlak titeket, egy altatóra!” – mászott vissza a bárpult mögé, és kezdte csapolni az öt italt.
Ahogy ezt meghallották, rögtön befejezték a zenélést.
”Az ingyen piát sosem hagynánk ki!” – válaszolta John, aki először ért a két lányhoz. A Beatles sorban leült a bárszékekhez, miközben a friss sört kortyolták. – ”Merre van Mr. Koschmider?” – nyögte közbe a gitáros.
”Valószínűleg az irodájában terült el kiütve, mint mindig.”
”Akkor nyugodtan ide ülhetsz az ölembe, Drága!” – vigyorodott el kipirosodott arccal John.
”Úgy látom, neked ennyi elég is volt” – kapta ki gyorsan a korsót a beatle kezéből, aki csak egy ”HÉ!”-vel válaszolt. Bár cseppet sem bánta meg azt a pár deci italt, azért cserébe, hogy kimondhassa ezeket a szavakat.
Újra magára öltötte a csapos szerepét, és minden részeg bámészkodót kikiáltott az ajtó másik oldalára.
”Ha végeztetek, indulás! Zárnom kell” – erőltetett Saden komolyságot magára, mikor Paul hirtelen átugrott a pult belső oldalára.
”Mindig is ki akartam próbálni, milyen itt állni” – motyogta körbenézve, majd meg akadt a szeme. – ”Megtanítasz csapolni?” – kérdezte vidáman, míg az ő arcán is látszott egy világos, piros árnyalat.
”Nekem!” – vágott John bús arcot, sört követelve. Erre Saden elmosolyodott, és Paul mögé lépett.
”Előre szólok, ha elrontod, leöntelek vele!” – figyelmeztette a gitárost, mire mindenki nevetni kezdett. A lány egészen közel simult a beatlehöz, és a kezeit az övére rakta. Pauly -, mert családja így becézte -, a kezébe vett egy korsót, amit szorosan a csap végéhez szorított. A lány lassan lenyomta a gitáros ujjat, és a friss nedű elindult a csőből. Saden érezte Paul nyirkos testét, míg ő a lány finom, édes illatát.
”Figyelj, hogy a csap vége ne lógjon bele!” – motyogta halkan a fiú fülébe.
”Nem olyan könnyű ám így koncentrálni” – súgta hátra, mire a lány megrezzent, majd látva a teli korsót, hátralépett.
”Köszönöm, Csini!” – vágott John műmosolyt, nekiesve a sörnek.
”Nincs mit, Sexy!” – szólt vissza Paul, majd Sadenhez fordult, akin látszott a megilletődöttség. Ezzel a beatle azonban nem érte be. Teljesen zavarba akarta hozni, bármi áron. Élvezte, hogy egy lépéssel a lány előtt járt, így irányítva őt. Rá mosolyodott, nem is sejtve, hogy Sadent ennyivel még nem vehette le teljesen a lábáról. Ennél jóval több akarat volt benne, hogy minden érzelmét elfojtsa.
A pillanatnyi csendet az a hang törte meg, ahogy Stu a székről a földre zuhant. George gyorsan felállította, majd az ajtó felé indultak.
”Haza viszem ezt a részeges állatot” – mondta higgadtan, miközben mindenféle szellemes szidalmat mondott neki.
Abban a pillanatban ért ki Adel is, akinek addigi vigyora lehervadt látva, hogy kedvenc Beatles tagja már nincs ott.
”George már elment?” – szontyolodott el.
”Eddig nem Paul volt a szívszerelmed?” – kérdezte a fiú jelenlétében.
”De, csak ő cukibb…” – válaszolta, mire Pauly csak megrázta a vállát, és felhúzta a száját, ezen pedig egyedül John tudott nagyot nevetni arra gondolva ”Le lettél váltva öcsém!
”Inkább gyorsan zárjunk be, és menjünk! Legközelebb úgy is láthatod” – motyogta Saden, miközben a biztosítékot matatva lekapcsolta az összes lámpát, így már csak az utcáról beérkező fények világították be a klubbot.
Paul bevetette angolos udvariasságát, és Adelt előre engedte, ezzel szemben John rögtön követte. Ám a figyelmesség ez esetben az előnyére vált, mert amint mindketten felmásztak a szűk lépcsőn, Pauly gyorsan becsukta az ajtót, így az egész klub a homályba veszett, benne egyedül kettejükkel.
”Láttad már így a ’kellert? Én ugyan először vagyok itt, de…” – kezdett bele a gitáros, mikor az egyetlen tájékozódási pontja a kilincs volt.
”Mégis, mit csinálsz?” – vágott közbe Saden, miközben egy méltó büntetést eszelt ki a srác ellen, magához véve a sarokban lévő apró, vízzel teli vödröt.
”Csak kíváncsi voltam, rossz szokás.” – engedte el a vasdarabot, és előrenyúlva pont a lány haját csavarta az ujjára, míg a másik kezével a nyakát érintette meg.
Saden a beatle minden mozdulatába beleremegett, és életében először nem tett ellene semmit. Élvezni szerette volna a nyitányt, ami annyi dolgot megelőzhet, amikről mind-mind semmilyen fogalma sincsen. Érezte Paul vonzó illatát, a puha, meleg ujjait, de a talaj mintha csak kezdett volna elcsúszni a talpa alól.
”Na, mi lesz?” – sürgette a fiút szarkasztikusan, kivívva azzal egyre növő érdeklődését. Paul ebben a pillanatban jött rá a ’nagy titokra’, és habozott, amit a lány gyorsan ki is használt, gyorsan az arcára öntve a vizet. Hangosan kezdett kacagni, miközben a gitáros próbálta törölgetni az arcát, amin egy hatalmas vigyor ült. Saden sebesen kitárta az ajtó, és felfutott, de Paul a harmadik lépcsőfok körül elkapta a karját, ezzel a falhoz szorítva. Az – amúgy - is szűk kis térben a beatle a lány füléhez hajolt.
”A szüzekkel csak akkor szoktam csinálni is valamit, ha ők kérnek rá, főleg, ha az te vagy” – suttogta, majd még egyszer beszívta Saden édes illatát, és egy cigit előkapva felment.
Ezek után, nem is csoda, hogy a pultos lány, remegő lábakkal zárta be, erre a délelőttre a Kaiserkellert.
Paul volt az első, aki észrevette Saden ártatlanságát -, akinek eddig még csak visszautasításban volt tapasztalata. - Ezzel pedig, csak még egy lépéssel előtte járt. Eszében sem volt bárkinek is elárulni a dolgot. Miért is akarta volna elveszteni az előnyét -, ami nem a többi zenész, hanem maga, a lány előtt volt. Jelenleg semmi sem érdekelte jobban, mint az, hogy Sadent - valamilyen módon – a magáénak nyilváníthassa. Ő sem értette miért, de csak ez járt a fejében, így egyre kínzóbbá vált minden másodperc, amikor nem nézhette, érinthette, érezhette.
Paul fejéből már teljesen eltűnt a gondolat, hogy Koschmider lányáról van szó. Ez már nem számított. A csapos lányt egy olyan különös, megmagyarázhatatlan vonzerő vette körül, aminek a kinézetéhez semmi köze sem volt. Inkább a szavai, a hangja, a mozdulatai, és a kisugárzása. Paul úgy érezte, képes lenne megölni bárkit, aki Sadent ide hozta, hiszen egy előkelőbb helyen, ő lehetne a világ múzsája. A kevergő gondolatok a fejében kezdtek egy hatalmas káosszá válni, ami teljesen összezavarta. A Kaiserkeller, az este, a víz az arcában, és Saden, aki egyetlen éjszaka –tudtán kívül is – jóval többet játszadozott a beatle érzéseivel, mint ahányszor ő képes lett volna ugyan ezt a lánnyal tenni.
Fellépett az utolsó ferde lépcsőfokra, miközben meggyújtotta az ajkai közül kikandikáló cigarettaszálat. Valami azonban hiányzott.
”Hol vannak a többiek?”- kérdezte megszeppenve, majd jobban körülnézett, mire már Saden állt mellette.
Ő a fényre érve a szemét dörzsölte, hiszen kezdett álmosodni. Még mindig nem tudta felfogni, hogyan jött rá valaki, élete két ’titkára’, amiket első látásra – Paulon kívül – senki sem sejtett. Az egész annyira felfoghatatlanná vált számára, hogy kezdett beletörődni a gondolatba, előbb utóbb bele fog szeretni a beatlbe. Kezdte felfogni sorsát, ami csak egy,
 egy éjszakás kaland ígéretével kecsegtetett. Amikor az elkerülhetetlen jövőre gondolt, a szemei előtt ezek az események zajlódtak le: Paul még jó pár édes szó hallatása után teljesen a rabjává teszi, mire ő bevallja vonzalmát a gitárosnak, aki végül egyszer eljátszadozik vele, majd egyedül hagyja őt, kibimbózott szerelmében magányosan, ahol is végignézheti zenész utána következő numeráit. ”Talán ezt a sorsot nevezhetik, nyomorultnak” – gondolta magában.
Tudva a tényeket, mégis foggal, körömmel kapaszkodott a valóságba, hogy ezeket az eseményeket minél később kelljen átélnie. Az egyetlen, akivel az általa generált befejezésben nem számolt, az John volt.
Saden a saját karjaiba kapaszkodva sem hitte el, amit lát -, Paullal egyetemben.
A Repeerbahn melletti tér közepén, John, a hátán Adellal -, aki az ő bőrdzsekijét viselte -, az arra tétlenkedő galambokat üldözték, természetesen hangos nevetés közepette.
Paul és Saden egymásra néztek, majd szinkronban elvigyorodtak. A lány abban a pillanatban a beatle meleg dzsekijét érezte a vállán, amiből finom illat szivárgott.
”Hölgyem!” – mutatott a hátára, amire Saden mosolyogva ráugrott. Majd együtt végigfutottak a sétányon, a másik pár mellet kikötve.
A környék kezdett elcsendesedni, és a bárok lassacskán mind bezártak. Már csak néhány részeg matróz oldalgott erre-arra, a teret mégis hangos nevetés töltötte meg. A négy fiatal közösen üldözte el azt a pár szerencsétlen madarat, akik az oldalt lévő, frissen feltöltött kukákból falatoztak volna. Nem is telt túl sok időbe, hogy az összeset elhessegessék.
Saden kiérve elsőre arra számított volna, hogy John a karjaiban tartva csókolgatja kishúgát az egyik sikátornak dőlve, és utána belülről felfalta volna a gondolat, ő tehet Adel megrontásáról.
Legnagyobb csodálatára, John is felfogta, hogy a lány kivételesen nem az ő játékszere. Ez egy cseppnyi nyugalmat ültetett a szívébe. Míg Paulban egyre inkább kezdett megbízni, addig Johnra, mint álomra tekintett. Ugyan mindkettejükről tudta a fékezhetetlen vágyat, utóbbit kivételesnek látta. Valakinek, aki örökké ki fog lógni a sorból. Azt vette észre magán, hogy kezdi csodálni, akár egy példaképet. Arra gondolt, ha férfi lenne, bizonyára olyan szeretne lenni, mint John. Ez a gondolatfoszlány pedig, egyre jobban csak zavarba ejtette.
Ezzel ellentétben a gitárosban tekeregtek az alkohol, drogok, és fű maradványai, így közel azt sem tudta hol van. Az egyetlen Sadennel összeegyeztethető gondolata arról szólt, hogy meg akarja simítani minden egyes porcikáját, majd végig csókolni.
A lány édes kacagása lágyan melengette a két beatle szívét, ami nem is ártott, hiszen a dzsekijüket már fontosabb célra áldozták. John hirtelen lelassított, és megállt.
”Psszt!”- szólt a többieknek, akik lassan odasétáltak hozzá. – ”Azt hiszem, a kis hölgy elaludt a hátamon” – mosolyodott el.
Saden gyorsan leugrott Paul hátáról, és jobban megvizsgálta a békésen szunyókáló Adelt.
”Merre lakik?” – kérdezte a gitáros, miközben hátáról hallotta a halk szuszogást.
”Az Amandastraße 46.-ban, de nem kell a hátadon cipelned!” – erősködött, de John már el is indult. – ”Hallod egyáltalán, amit mondok?” – sietett volna a srác után, de Paul hirtelen megragadta a derekát, és a vállára fektette. – ”Mégis mit csinálsz?” – ijedt meg Saden, miközben az arca egy túlérett almánál is vörösebb volt, tekintve, hogy a beatle keze a fenekén pihent. – Nem is kérdés, hogy a zenész mennyire élvezte a dolgot.
”Csak maradj csendben, és pihenj!” – szólt oda neki Pauly, aki a másik kezével megint csak egy cigit szívott.
A lány lehunyta szemeit, és erősen megszorította a gitáros pólóját, miközben érezte a cigarettafüst nyugtató illatát, ami azt jelezte, Paul az, aki éppen a hátán cipeli.
Így sétáltak végig azon a pár utcán, ami az Amandastraße 46. házáig vezetett. John ment legelöl, és próbált a lehető legmozdulattalanabb maradni, nehogy felébressze a hátán álmodó Adelt. Utánuk ment Paul, aki egyik kezével egy gyűrött cigi szálat szorongatott, a másikkal pedig, Sadent tartotta.
Mire a vörös házhoz értek, az ég kezdett egy leheletnyit kivilágosodni, jelezve, hogy hamarosan a nap fénylő korongja a fejük fölé emelkedik.
”Megjöttünk” – jelentette ki John.
”Szép környék” – jegyezte meg Paul jobban körülnézve.
A ház egy téglalap alakú, vörös épület volt, szép burkolással. Érződött rajta, hogy nem egy olyan csóró banda lakik benne, mint a Beatles.
”Most már letehetnél!” – szólt puha hangon a lány, a gitáros vállán lógva, aki már-már megfeledkezett róla.
”Ó, bocsi…” – tette a lábára Sadent, de mikor kiegyenesedett, a keze még mindig a kerek fenéken volt.
”Khm…” – köszörülte a torkát, és a gitárosnak csak akkor esett le, hogy még nem engedte el teljesen. Gyorsan elhúzta a kezét, és kissé belevörösödve, de elnevette magát.
Saden előre sétált, majd kitárta az ajtót John előtt, aki megfontolt lépésekkel vette be a távot, ami Adel szobájáig vezetett. Rögtön felismerte a halványrózsaszín ajtót, ami a célt jelezte.
Eközben Paul udvariasan előre engedte Sadent, aki viszont félve lépett csak be.
Már közel egy éve nem járt itt. Amennyire tudta kerülte a Berger házat, hogy ne is lássa azt a férfit, aki több év nevelés után szerelmet vallott neki.
A részeges matrózok közeledését leírta az alkoholnak, de Herr Berger érzelmeire nem talált magyarázatot. Nem tartotta magát átlagosnál se vonzóbbnak, se szebbnek. Megelégedett vele, hogy normális élet nélkül, normális szerelmet sem érezhet senki iránt. Erre pedig, csak rá tett az is, hogy az egyetlen hétköznapi férfi, akit – tudta nélkül – sikerült az ujjai köré csavarnia, az pont a ’nevelőapja’. Az egyetlen férfi, akiben valaha teljesen megbízott.
Ezek után nem is csoda, hogy alig mert belépni az Amandastraße 46-ba.
Azonban, amint meglátta az Adel szobájába sunnyogó Johnt, eszébe jutott egy ismerős, akit szívesen látott volna.
”Várj John!” – próbálta figyelmeztetni, de már késő volt. A kitárt ajtón, egy hatalmas bobtail futott ki, aki elfutva a gitáros mellet, majd kikerülve Sadent, Paul ölébe ugrott. Ő csak vidáman simogatni kezdte, és mosolyogva fogta a karjai között.

”Hát, szia!” – nevette el magát. Ahogy az eb nyelve az arcát nyaldosta, az kipirult, ezért rendkívül aranyosan mutatott. Ezt látva pedig, Saden csak egyre tudott gondolni: ”Paulnak ilyen, hétköznapi tulajdonságai vannak? Lehet, hogy a szerelemben is tud…? Nem! Inkább nem is próbálom áltatni magam” – beszélte le magát a gondolatról.
”Ő Gildroy” – lépett oda, és megsimogatta a kutyus hátát.
”Szervusz, Roy!” A kutya kimondottan jól érezte megát Pauly kezében, így esze ágában sem volt leugrani.
”Egy bobtail, vagyis óangol juhászkutya” – vigyorodott el.
”Akkor ez megmagyarázza, hogy miért tetszem neki ennyire. Én is angol vagyok.”
Saden elnevette magát, és közben úgy érezte, ez a beszélgetés, két normális ember között is elhangozhatott volna, ami még mélyebbre nyomta a kétségbeesés mély, nyirkos kútjában. Az viszont, hogy Roy a szobában volt, örömmel töltötte el, mert azt jelezte, Herr Berger éppen üzleti úton van. Ilyenkor Adel mindig a szobájában felejtette a kis bobtailt, akinek igazság szerint a hátsóudvaron lett volna a helye.
Miközben ők ketten Gildroyal foglalkoztak, addig John belépett a szobába, és két ágyat pillantott meg. Adelt a gyűröttebbre tette, tekintve, biztos az van használatban. A lány az ágyra feküdve reflexből betakarózott, majd a fölé hajoló John orcájára egy puszit nyomott, ”Jó éjt!”-et suttogva. A gitárost elöntötte az apai ösztön, és elmosolyodott. Ám ez a pillanat nem tartott sokáig, ugyanis végignézve a kis bongyorkán az agyán rögtön átfutott az agyán a gondolat, miszerint nem utasítaná vissza -, már ha nem akarná, hogy Saden rá küldje az összes kidobót. Már ő is rájött, hogy Adel mindenki számára tabu.
Felegyenesedett, és végignézett a szobán. A halványkék falakon, a fehér bútorokon, és a hétköznapi könyvespolcon. A háló pont annyira átlagos, és vidám volt, mint maga Adel.
Mire megfordult, Sadent látta meg, aki az ajtónak támaszkodva figyelte őt.
”Ez a tiéd, ugye?” – mutatott a másik ágyra, és a lány csak bólintott. – ”Tudom, hogy huncutkodni akarsz…” – fogalmazott finoman Adel társaságában – ”De nem akarom felébreszteni” – lépett el a Koschmider mellet, aki viszont megfogta a kezét, visszahúzva őt.
”Köszönöm!” - Ez a mondat olyan mélyen hatolt Johnt szívébe, hogy hirtelen el is felejtette hol van. Nem értette az okát, de a benne kevergő drogok hatása sem tudta elnyomni a hirtelen felszínre törő érzelmeit. Nem értette, hogy mi ez az egész, szimplán rá akarta fogni Klaus olcsó füvére, bár legbelül érezte, hogy ezt nem holmi kábítószer okozza.
”Mivel fogod meghálálni?” – kérdezte, egy szokásos, elutasító válaszra várva, ám az nem jött.
”Mit szeretnél?” – felelt a lány, mire John – alig láthatóan -, de megrezzent. Ez az apró remegés pedig, csak még több bátorságot adott Sadennek. Most ő akarta megnevettetni a beatlet, cserébe, hogy John egész eddig ezt tette vele. – Legalábbis ez volt a lány magyarázata. Igazság szerint, minél több percet töltött a fiúk közelében, annál kevésbé volt szégyellős.
”Azt, hogy ledobd a bugyidat” – folytatta a gitáros, kihasználva az alkalmat. Bár, miután ki mondta a szavakat, már bánta, hogy nem fogalmazott pontosabban.
Saden megszorította a kezét, és gyorsan egy faajtóig húzta, ami egy hatalmas, udvarra tekintő erkélyre nyílt. Míg John megállt az küszöbön, a lány a korlátra támaszkodott. Legszívesebben még egyszer megkérdezte volna a ritmusgitárost, hátha megkegyelmez neki, de tudta, hogy akkor komolyabb dolgot mondana.
Hátat fordított neki, és lassan kilépett az apró, csipkés alsóneműből. Az arca teljesen bevörösödött, de ő mégis vigyorgott. Ahogy megfordult, John arcát a tenyerébe temetve röhögött, ettől pedig, Saden minden félelme elszállt. Pördült egyet baracksárga ruhájában, majd a bugyit messzire elhajította.
”Szegény kertész, mit fog hinni, ha megtalálja” – kacagta el magát a lány.
”Szerintem megtartja emlékbe” – nevetett a gitáros, aki hozzá volt szokva a bugyitlanított lányokhoz, de eddig nem elég, hogy azt csinált velük, amit akart, de legalább láthatta őket, teljesen. Ehhez képest, a pultos lány szoknyája semmit sem mutatott.
Ekkor Paul lépett az ajtó mögé, kezében – még mindig – Gildroyal.
”Történt valami?” – fordult hozzájuk mosolyogva, hiszen a kis bobtail még mindig vele volt elfoglalva.
”NEM!” – vágta rá sebesen Saden, aki hirtelen kezdett mindennél jobban zavarba esni. Ezt persze mind a kettő srác látta rajta.  Ő pedig, csak annyit tehetett, hogy amennyire csak tudta, összeszorította a combjait, persze ezt látva, John majd megszakadt a röhögéstől. De számba véve a lehetőségeket, nem tehetett semmit, már a célegyenesben. – Legalábbis ő ott érezte magát. – Nem küldhette el Pault, tudva, hogy neki sincs nagyobb vágya, mint ágyba vinni Sadent. Nem is beszélve arról, mi lesz, ha ő is meglátja a lány hiányos öltözékét.
”Gyere Pauly, menjünk!” – indult az ajtó felé.
”NE!” – szólt egyszerre a gitáros, és a lány.
Paul, a kezében lévő Gildroyra nézett, akitől nem akart megválni.
”Maradhattok itt. Biztos jobb lehet, mint ahová apa száműzött titeket” – magyarázta Saden, hiszen az angol bandákat általában a legolcsóbb koszfészkekben szokták elszállásolni.
”A gödörnél minden jobb” – motyogta a beatle.
A lány gyorsan befutott a nappaliba, ahol is megragadott kép tárnát, és négy hatalmas takarót, amit ugyan alig bírt, de magabiztosan Adel ágya mellé hajított. Oda vonszolta a fiúkat, majd a földre mutatott. – Nem szólalhatott meg, hiszen nem akarta felébreszteni a mellette szunyókáló lányt, aki viszont egy medvetámadásra se riadt volna fel.
A két srác ledobta a cipőjét, majd a két takaró közé bújt. Nem is kellett nekik több, hiszen a földön egy vastag szőnyeg volt, ami jóval kényelmesebbnek bizonyult a Bambi Kinobeli ágyaiknál, ahol általában aludtak.
Johnt a finom, női illat, a puha szőnyeg társaságában szinte rögtön elaltatta, míg Paul kezében még mindig Gildroyt szorongatta.
Saden ezután a még ébren lévő Beatlehöz lépett -, aki ugyan színlelte az alvást -, és a hátára teríttette a dzsekijét, de ő megragadta a kezét, és magára rántotta. Csodák csodájára senki sem riadt fel, és Saden szoknyája is a helyén maradt.
”Nem azt mondtad, hogy nem nyúlsz hozzám, amíg nem kérem?” – suttogta Paul fülébe, aki a száját éppen a nyakához érintette.
”Tényleg szűz vagy, ha azt hiszed, ez olyan dolognak számít” – sóhajtotta, míg szorosan magához szorította. – ”Nem tudok aludni…”
”Kérlek, ne mond el senkinek!” – Ez volt az első alkalom, hogy valamit kért a gitárostól, aki amúgy sem akart a dolog ellen tenni, most már mégis kötelességének érezte.
”Ha most nem kényszerítesz alvásra, bármit meg teszek neked” – motyogta, mire Saden hirtelen felállt, és lekapott egy hosszú kabátot a fogasról.
A beatl belebújt cipőjébe, majd bőrdzsekijébe, indulásra készen. Megfogta a lány derekát, és ajtót nyitott neki.
Csendben kisétáltak a házból, ki a kihalt utcára. Olyan négy, öt óra lehetett, de egyikőjük sem volt kimondottan álmos.
Saden végig szorosan tartotta a kabátját, és próbálta ezt nem feltűnően csinálni, míg Paul az újabb szál cigijével volt elfoglalva. Úgy lépkedtek egymás mellett, mintha nem is ismernék a másikat, pedig mindketten arról ábrándoztak, hogy kézen fogva menjenek tovább.
”Miért vagy te a pultos a Kaiserkellerben?” – csúszott ki a gitáros száján, mert eddig nem találta meg a választ.
”Már te is tudod, hogy ki az apám…” – felelte a lány halkan.
”De ettől még csinálhatnál értelmesebb dolgot is, nem sört osztani a sok idiótának” – folytatta, mire a lány fejében üvöltött a gondolat, miszerint: ”Neked is ugyanúgy osztom, te hangyás!
”Nem hinném, hogy beleillenék a hétköznapi emberek világába. Már megszoktam, hogy a körülöttem lévők mind stricik, vagy táncosok.”
Paul erre nem válaszolt semmit. Megértette, hogyha a szőkeség tehetné, már rég lelépett volna.
Egy híd közepére érve, a zenész észrevette, hogy fogalma sincs, hol vannak. Megállt, és rátámaszkodott, a vizet bámulva.
”Te mindig zenélni akartál?” – kérdezte Saden a kabátjába kapaszkodva, ugyanis kezdett fázni. Paul csak rámosolyodott, és gyorsan megragadva a vállát maga mellé húzta. A lány pedig, így érezte a meleg ölelését, és a hidegtől való félelme rögtön elpárolgott.
”Amióta megszülettem, időm sem volt a zenén kívül másra gondolni” – sóhajtotta, majd becsukta a szemét, egy nagy adag füstöt kifújva. – ”Ahogy fülem lett, rögtön a rabszolgájává tett. Én meg csak annyit tehetek, hogy játszom” – motyogta, míg a keze kezdett lecsúsznia lány válláról, aki rögtön elvörösödött. Zavarában pedig, nem tudott mást mondani, ami eltereli a srác figyelmét.
”Ez szerelem?” – nézett élesen Paul szemébe, akinek a keze rögtön lelassított.
”Lehet. Még nem tudom, milyen lehet, de hiszek benne” – mondta vigyorogva, de a folytatást inkább elhallgatta. Úgy szólt volna, hogy ”Abban hiszek, hogy olyan lehet, mint amit akkor érzek, ha rád nézek.” Bár nem tudta, hogy ez teljesen így van-e, mégis remélte, hogy az első lány, akibe beleszeret, az Saden lesz. Ő teljesen más volt, mint a többiek. Nem az volt benne a legkülönlegesebb, hogy nem adta könnyen magát, Pault már jó párszor visszautasították, és azokért a lányokért nem is törte magát, ellenben Sadennel, aki hagyta magát elbűvölni. Látszott rajta, hogy egy kemény csaj, minden helyzetben, kivéve, ha kettesben kell sétálnia egy fiúval. Ez csak még vonzóbbá tette. Paul meg akarta őt szelídíteni, és megmutatni neki, hogy mi is a gyengédség, ugyanis sejtette, hogy eddig a lánynak soha nem volt része benne. – Ez pedig, a következő mondatából is látszott.
”Na persze. A Reeperbahnon senki sem hisz a szerelemben, csak a piában, drogokban, és szexben” – mondta Saden felhúzott szájjal.
”Ez nem igaz. Én egész eddig azt kerestem, de nem találtam meg, csak most” – nyögte ki, és kissé bele is pirosodott, de csak annyira, hogy az még ráfogható volt a cigarettára.
”Ha megszámolhatnám az ujjaimon, hányan hallották ezt már tőled…” – halkult el a lány hangja, és az arcát a korláton pihenő kezeire fektette. ”Hiszen, ha már teljesen beléd szeretek, és igent mondok neked, utána úgy is csak otthagysz, és a következő lány hallhatja tőled ezeket az édes szavakat” – gondolta magában, azon töprengve, miért pont egy angol gitárosban kellett meglátnia először a szerelem halvány ígéretét.
”Tényleg nagyon naiv vagy, ha azt hiszed, azoknak a lányoknak, akik rögtön lefekszenek velem, bármit is kell mondanom” – bámult oldalra, kissé elszégyellve magát.
”Ha azt kérném tőled, hogy soha többé ne nézz rám, megtennéd?” – sajdult meg Saden szíve kimondva ezeket a szavakat.
”Meg” – jött a válasz, szinte azonnal. A lány megnyugodott tudva, hogy bármikor véget vethet ennek az egésznek, de mégsem akarta megtenni. Ebben a pillanatban, megszakadt volna a szíve, ha nem láthatta volna többé Paul szemeit. – ”De azt leginkább te bánnád meg, ugyanis akkor a szemén egy kendővel, kezdene fogdosni egy idegen” – fújt ki egy újabb adag füstöt, mire Saden hangosan kuncogni kezdett, kezét a szájára tapasztva.
Paul szívét hirtelen valamiféle melegség járt át, és közelebb húzta magához a lányt. Ha már egy párt alkottak volna, biztosan kimondj azt a bizonyos szót.
Lassan elindultak visszafelé, de a beatle keze még mindig a lány derekén volt. Saden pedig, csak az éghez imádkozott, hogy azok a kacsók maradjanak is ott.
A nap csücskét már lehetett látni, a házak között, mégsem akart egyikőjük sem aludni, vagy hazamenni, mégis oda tartottak.
”Egyébként jobb lett a zenénk?” – kérdezte végül a gitáros, miközben azon ügyködött, minél lassabb léptekkel haladjon.
”De, hát…” – csuklott el Saden hangja, aki egész eddig azt hitte nem emlékszik rá senki.
”Vicces, hogy azt hitted nem jegyeztünk meg” – vigyorgott. – ”Mikor te voltál az Indra szakadt pultja mögött, egyikünk sem mert italt kérni. Végig azon gondolkodtunk, hogyan is szólíthatnánk meg, valami elbűvölő módon, de másnapra eltűntél” – emlékezett vissza a srác, John hülye ötleteire, amik szerint halottnak kellene tettetniük magukat, hogy lélegeztesse őket.
”Ahhoz képest, hogy három napig nem tudtátok kitalálni, ma kellőképpen belehúztatok” – mosolyodott el a lány, aki még mindig alig bírta felfogni a dolgot.
”Ez van, ha John türelmetlen” – vett egy nagy levegőt. – ”Azért nagy mázlink van, hogy pont a Kaiserkellerben dolgozol.”
”Többes szám?” – kérdezte Saden értetlenül.
”Ne legyél annyira naív, hogy azt hidd, csak én akarok veled huncutkodni” – gyújtotta meg a második cigarettát.
”Mi van veletek, angolokkal? Szőke haj fétisetek van, vagy mi?” – motyogta a csapos lány, mire Paul nevetés, és köhögés ötvözetét adta ki magából.
”Nem minden szőke néz ki olyan jól, mint Saden Koschmider” – felelte, majd a lányra nézett.
”A részeg zenészeknek nem nehéz tetszeni” – viszonozta Paul tekintetét.
”Ez így igaz. Ez a részeg, angol zenész” – mutatott magára – ”az első pillanattól fogva beléd esett.”
A lány kacagni kezdett, majd kuncogva megjegyezte:
”Túl könnyen dobálózol ilyen szavakkal”
”Igazad van!” – fordult felé a gitáros. – ”Itt a tettek ideje. Kérj valamit! Akármit, és én megteszem.” – vigyorgott, várva a választ.
A lány fejében minden gondolat utat akart törni, de csak egy apró mondat kerekedett felül. ”Csókolj meg!” – gondolta magában, de nem merte volna kimondani.
”Add nekem a szívedet!” – pirult bele Saden, de sikerült kinyögnie.
”Hol egy szervkereskedő?” – nézett Paul jobbra-balra, erre a lány hangosan kuncogni kezdett.
”Nem úgy, te észlény!” – lépett oda vigyorogva. – ”Csak…” – kapaszkodott a két kezével a kopott bőrdzsekijébe, miközben azt nézegette - ”Csak add nekem, és kész!”
A beatle gyorsan egy villanyoszlophoz lépett, mikor észrevett rajta egy szakadt hirdetőlapot, ami Monica bárját reklámozta. Letépett belőle egy nagydarabot, majd próbálta szív alakúra tépkedni. Erősen megszorította, próbálva minden érzelmét a kissé ázott papírlapba tuszkolni, és Saden elé lépett. Lehajolt, hogy az arcuk egy vonalban legyenek, odanyújtva neki a szív alakú fecnit.
”Zálogba, örökre! Bár tudod, hogy az igazit is bármikor megkaphatod.” – A lány elvette a papírt, és egy csókot nyomott rá, majd a mellkasához szorította.
Paul már teljesen elfelejtkezett a játékról, aminek eleinte hitte a dolgot. Tényleg kezdett erős érzelmeket táplálni Saden iránt. Így viszont, még kínzóbbá váltak azok a percek, ahol nem kapott viszonzást. Már pedig, a lány még mindig próbált mindent elfojtani magában, amennyire csak lehetett. Ez egyre csak nehezebb volt, hiszen már nem hitte, hogy egy szokásos részeg hódoló ennyit megtenne, egyetlen éjszaka szórakozásért.
”Köszönöm!” – szólt derűsen, miközben még mindig a szívecskét szorongatta.
Mikor újra sétálni kezdtek, fogta a beatl kezét, és a vállára húzta.
”Csak mondanod kell” – dugta gyorsan zsebre Paul.
”Csak csináld!” – kezdett a lány cseppet dideregni, de persze nem azért akarta érezni a gitáros ölelését.
”Hallani akarom!” – erősködött az angol, és csak még mélyebbre temette kezét.
”Kérlek, karolj át!” – motyogta sértődötten, és Paul azonnal szorosan átölelte.
Akármennyire is hagyta magát Saden elsüllyedni, a boldogság kellemes forrásában, tudta, ha a pillanatnak vége, hidegzuhanyként éri majd a valóság.
Már csak pár métert kellett csendben sétálniuk, és újra az Amandastraße 46 előtt is álltak.
”Várj még egy percet!” – szólt rá Paul a lányra, aki már beindult volna. – ”Nem tudhatom, hogy mikor kérsz meg legközelebb arra, hogy átöleljelek, szóval szeretném kiélvezni.” Oldalra fordult, majd közelebb hajolt Saden smaragdzöld tekintetéhez. Megsimította az arcát, és az ujjai a nyakára csúsztak, míg a másik kezével egyre szorosabban magához szorította. A csapos lány szíve egyre hevesebben kezdett verni, és alig kapott levegőt. Az egész testét átjárta a félelem, míg tenyerében a kis szív alakú lapocska kezdett összegyűrődni.
”Nem akarsz mondani valamit?” – lehelte Paul a fülébe, és az ajkai egyre jobban közeledtek. Nem volt nagyobb vágya, minthogy megcsókolja Sadent, de amikor már csak egy centi választotta el őket egymástól megtorpant.  ”Miért kínzol?” – fordult meg az angol fejében, mikor a lány is csak erre tudott gondolni. Hirtelen megragadta a gitáros dzsekijét, és még közelebb húzta magához, miközben a fejét a srác mellkasához szorította.
”Mégis miért pont velem kell ezt csinálnod? Nincs még rajtam kívül több száz szőke lány ebben a városban?” – motyogta. Soha sem hitte volna, hogy tizenkilenc év nyugodt, szerelemmentes év után, egyetlen éjszaka alatt képes lesz, ilyen mély érzelmeket érezni, egy szakadt gitáros iránt. Bár, akármennyire is voltak ezek erősek, végső lélegzetig harcolni akart ellenük, és ez még nem volt az utolsó.
”De nekem nem egy szőke, hamburgi kell, hanem Saden Koschmider. Mit tehetnék, a csapdájába estem?” – vette elő szarkasztikus hangját, mire a lány elkacagta magát.
Az ilyen pillanatoktól pedig, Paulban minden egyszerre leegyszerűsödött. Már nem a megszámolhatatlan táncos, kurva, vagy szex mániás tette volna boldoggá, hanem egyedül Saden. Úgy érezte, ez az egyetlen német pultos hölgy felér, akár száz másik, ismeretlen nővel is.
”Azt hiszem, tönkre fogod tenni, a már így is siralmas életemet” – suttogta, a szőkeség lehunyva szemeit.
”Te sem könnyíted meg az enyémet…” – sóhajtotta, majd megsimogatta a lány haját. – ”Már biztosan fáradt vagy” – suttogta a fülébe, majd hirtelen felemelte a karjaiba, akár egy menyasszonyt. Sadennek pedig, rögtön eszébe jutott, hogy nincsen rajta bugyi.
”Hé! Nem kértem, hogy bánj velem úgy, mint egy kis kölyökkel” – ellenkezett, de már nem volt elég ereje kiszabadulni Paul szorításából. Szerencséjére a gitáros keze pont elkerülte a fenekét, és a combját fogta meg. Bevitte az ajtón, majd letette az lakás közepén. – ”Most jobban érzed magad?” – húzta a kabátot, minél lejjebb.
”Bizony!” – mosolyodott el, és Saden már meg is bocsátott mindent. – ”Egyébként meg…” – lépett a takarója mellé – ”A szemed igen is kérte” – motyogta, majd szó szerint belezuhant a takarójába, ruhástól.
Végignézve a kis szobán, minden úgy maradt, ahogy elmentek. John hangosan horkolt, míg Adel aranyos szuszogása bejárta a falakat.
Gildroy meglátva Pault, egyből a karja alá mászott, a beatl meg csak udvariasan köszöntötte.
”Szép napot, Mr. Gildroy!” – lehelte, mire Saden kacagását, már csak a szájára tapasztott tenyere tudott visszatartani.
Miután levette a kabátot, és a cipőt, Adel szekrényéből kihalászott egy bugyit, amit sunnyogva húzott magára a konyhában. A szellős szobát már bevilágították a nap első sugarai, ami a reggel közeledtét jelezte.
Gyorsan betopogott az aprócska szobába, és elfoglalta a neki szánt, recsegős ágyat. Már több mint egy éve nem aludt benne, Adel mégsem dobta ki. Mindig is reménykedett benne, hogy Saden egyszer ismét visszajön. Annak meg külön örült, hogy két jóképű fiú is jött vele együtt.
A lány lecsukta a szemeit, és belélegezte a szoba furcsa, illatát, ami leginkább a gumicukor, rágógumi, cigarettafüst, és sör ötvözetére hasonlított. Alapjában nem tetszett volna neki, de ezen az éjszakán erre a rengeteg érzelemmel fűszerezett bukéra aludt el.


{ 2 megjegyzés... tell me what you see Comment }

  1. Szia! Díj vár rád a blogomon: www.novellaskert.blogspot.com
    Ölel: Clara

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Igyekszem majd kitölteni. ♥

      Törlés

Copyright © S e x & S h o u t