Archive for november 2015


Cím:
Flamingók az égen


Alcím:
-
Korhatár:
NC-17
Műfaj:
One-shot
Hangulat:
Romkom
Szavak száma:
1334
Fandom:
The Beatles
Szereplők:
John Lennon, Paul McCartney
Slash/Nonslash
NA:
Párizsban unalom van. Egy papagáj énekel. Flamingók az égen.
1964, Párizs
Kellemes olvasást!


Talán csak túlontúl álmodozó volt, de az is lehet, hogy egészen őrült. Az ilyenek sosem veszik magukra mit mondunk rájuk. Akár a szemébe is mondhatnánk, hogy mekkora egy idióta, ő csak nevetne. Félszeg tekintetével pedig, képes elhomályosítani minden fogalmunkat, amiket eddig róla alapoztunk. Romba dönti a róla képzelt képet, amit egy úttal újjá fest. Minden ecsetvonásra koncentrál, miközben fél kézzel már a fabetétes, aranyfedésű keretet faragja. Igen, így irható le a legjobban, az, ahogy maga köré hálózza az ártatlan szíveket. Mi nem tudjuk, de ő már rég magáévá tette a számunkra legbecsesebb szervünket. Azzal nem csak élünk, érzünk. Azt a szabadságot veszi el tőlünk, hogy magunk döntsük el, kinek is adjuk ezt az izgő-mozgó izmot.
 - Hé! Brian! – dünnyögi Paul a kanapéról. – Nem kaphatok valami háziállatot? – kérdezi, miközben kinyújtózik.
 - Miért, John nem elég? – vágja rá a papírjait böngészve, az íróasztal mögül. Persze a ritmusgitárost hidegen hagyja a dolog, inkább várja Paul válaszát.
 - Jó, de ő csak ránk akaszkodott, én örökbe akarok fogadni! – mormolja, majd egy újságot az arcára terít.
 - Úgy tudtam nem zavar, amikor rád akaszkodom – szól közbe John vigyorogva. Erre a basszusgitáros csak sóhajt egyet.
 - Akkor csináld most is, mert szét unom a fejem. Még rohadt levelek se jöttek. Nem lehet semmit csinálni – panaszkodik édes hangon. Ettől persze mindenki elolvad.
 - Szerintem, ha bejössz velem egy szobába, ott sok mindent lehet csinálni – feleli a ritmusgitáros egy kacsintással, az egyik fotelre huppanva.
 - Miért nem mentek le ti is sétálni, mint Ringo és George? – vág közbe Brian, akinek mellesleg elege van belőle, hogy ezek ketten folyton a nyakán lógnak. Mindig. Pedig mindenki tudja, hogy nagyon is jól el vannak kettesben. Mégis kétségbeesetten próbálják megjátszani magukat. Ilyenkor Brian képes lenne mindkettejüket lecsapni. Féltékeny. – Egyébként meg, sicc ki a szobámból! Valakinek intéznie kell a dolgaitokat.
 - Akkor intézel nekem egy kislányt? – válaszolja John, mire Brian csak a morcos arcára vált, és hirtelen oda lép melléjük.
 - Ma be kell érned Paullal – mondja érces hangon, majd megragadja mindkét beatlet, és az erkély felé tolja őket.
 - Hé! Ez nem fair! Nekem miért kell beérnem Johnnal? – hadarja Paul, de ekkor az erkély ajtaja már bezárult. A világ „legjobb” menedzsere kizárta őket. Persze az erkély pont az ő szobájukba nyílik, de ezt azért mégis magukra vették.
 - Mikor fekszel már le vele? Már kezd az agyamra menni a féltékenysége… - folytatja Paul morcosan, miközben mindketten rágyújtanak egy-egy Marlboróra. A füstje egyenletesen táncol a gyengéden fújdogáló szél szárnyain. Gyönyörű.
 - Csak féltékeny. Te nem vagy az? – kérdi vigyorogva.
 - Még nincs miért – mondja halkan.
 - Akkor mi a francért kéred, hogy feküdjek le vele, ha nem akarod? – vágja rá John, míg egyre nagyobbakat szív a cigiből.
 - Miért, mit vársz? – neveti el magát Paul, majd hirtelen letérdel a ritmusgitáros előtt. – Ó! Ó, én egyetlen édes szerelmem! Kérlek, csak az enyém lehetsz! Ha másé leszel, én esküszöm, hogy meghalok! – szavalja vidáman, mire John lejt egy apró pukedlit, majd női hangon folytatja:
 - Drága hercegem! Hát hogyan is szerethetnék én mást, rajtad kívül? – kuncogja. Ettől persze Paul majd kiköhögi a belét a nevetéstől. Lassan feláll, és visszadől az erkély szélére.
Egy másik univerzumban, egy párhuzamos planétán ez akár meg is történhetne. Az édes herceg szerelmét bizonyítva megöli a gonosz sárkányt, majd karjaiba veszi a hercegnőt, és a fél királyságot. Szép is lenne… Persze itt, és most ez lehetetlennek tűnik, éppen ezért ennyire kacagtató. Mert mit is érne egy ember, nevetés nélkül? Ez egy olyan dolog, ami képes egy egész napot feldobni. Egy bugyuta disznóvicc, vagy egy hasonló szituáció is ugyanolyan hatással van, amíg tart. Aztán rájövünk, hogy a nevetés nélküli percek mennyire nyomasztóak, és megint keressük azt a percet. Azt, ahol már nem kapunk levegőt, a szemünk könnyezik, és a tej kifolyik az orrunkon.
 - Ringóék hová mentek? – mormolja Paul, miközben próbálja a haját igazítgatni. Erre John mellélép, és a cigivel a szájában kezelésbe veszi a basszusgitáros frizuráját.
 - Az állatkertbe, nem? – motyogja közben. – Bár, szerintem csak bementek egy olcsó hotelbe randizni – folytatja, mire Paul elvigyorodik.
 - Ugyan, ők ennél romantikusabbak. És egyébként sem szoktak… tudod – feleli a földre bámulva, míg az ujjaival játszadozik. John befejezi a mesterműt, és hirtelen meghajol. – Megtisztelt, művészúr! – vigyorog megint a basszusgitáros. – Szóval, elmegyünk?
 - Azt hittem romantikázni akarsz – tetteti az értetlen arcot, pedig pontosan tudja, hogy Paul nem erre gondolt.
 - Olyan egy idióta vagy – röhögi el magát, majd inkább csak elfordul, és a csikket ledobja az erkélyről. – Nem, ő sem tud repülni.
 - Mi? – kérdi John.
 - Csak meg akartam nézni, hogy vannak-e titkos szárnyai, de nincsenek – mondja kissé csalódott hangon, mire a ritmusgitáros a kezébe nyomja a sajátját.
 - Próbáld ki ezen!
Paul elmosolyodik, miközben elveszi a csikket, és a kezük pár pillanatig összeér. Borzongató érzés, amitől egyszerűen képtelen lehervadni a vigyora. Az ingerület egészen az ujja hegyétől a szívéig hatol, mint egy villámcsapás, úgy, ahogy Johnban is. Ő önzőn mindent megadna Paulnak, csak hogy lássa a mosolyát. Azt az édes mosolyt.
A basszusgitáros lassan felemeli a görbe kis csikket, és finoman a levegőbe ejti. Az sebesen zuhanni kezd, egy hatalmas kanyart leírva végül az utca másik sarkába esik le.
 - Túl szürke volt – jegyzi meg Paul halkan. Erre John felkapja a fejét, és kérdően néz rá. Ő csak mosolyogva magarázza. – A színes madarak, mint a papagájok, kolibrik, vagy flamingók biztosan könnyebben repülnek, mint a szürkék, vagy feketék. Nincs elég varázsuk ahhoz, hogy sokáig az égen maradjanak. A repüléshez varázs kell nem?  - mormolja, miközben John csak az arcát nézi elmélyülten. – Néha szeretném azt kívánni, hogy én is színes legyek, és tudjak repülni – piszkál bele a hajába, amivel tönkre is teszi a mesterművet, de az alkotó ezt cseppet sem bánja. Jobban tetszik neki a basszusgitáros szétálló haja.
 - Nem kell kívánnod. Már így is te vagy a föld legszínesebb flamingója – suttogja kéjesen.
 - Mondja ezt az én öntelt papagájom – bazsalyog Paul finoman.
 - LULU KEKSZET KÉR! LULU KEKSZET KÉR! – kezd el John visítozni, mire egyikőjük sem képes elfojtani a röhögést. Hangosan nevetnek, aminek a hangját éppen úgy táncoltatja a szél, mint a cigi füstjét. De ez több színt hordoz magában, még akkor is, ha láthatatlan.
 - Annyira hülye vagy – kuncogja Paul, mire John elégedetten előre dől, és nézi a basszusgitáros mosolyát. Sikerült megnevettetnie. Így máris szebb ez a nap.
 - Akkor mindketten tudunk repülni – suttogja, míg Paul is ledől mellé.
 - Együtt repülünk az égen – mormolja válaszul.
 - Akkor csináljuk most! – nyögi ki John, és közel hajol hozzá. Egy édes puszit nyom a nyakára, míg hirtelen mögé lép. Teljes testével neki feszül.
 - Elfelejtetted hol vagyunk? – nyöszörgi Paul elvörösödött arccal, amiért a ritmusgitáros keze rég bebújt az inge alá. A hasát cirógatja finoman, míg a nyakát csókolgatja, egészen a kulcscsontjáig. Az érintései túl gyorsak, a basszusgitáros képtelen ellenkezni. Mindig ez van… elgyengül, mihelyst John hozzá ér.
 - Csak a levegőben lehet repülni – nyugtatja, de ő hirtelen megfordul, kézen ragadja a ritmusgitárost, és behúzza a szobába.
 - Levegő mindenhol van! – jelenti ki magabiztosan, miközben már levegőért kapkod. Elvesztette minden önuralmát.
 - Tudod mit? – lép közelebb John lomha léptekkel, vizslatva Paul remegő ujjait. – Inkább én is flamingó akarok lenni. Együtt akarok szállni az égen, veled. Csak veled. Mi ketten, egészen valami másik világig, ahol minden olyan színes, mint te. És ott majd nem leszünk egyedül. Nem kell többé magányosnak lennünk, soha többé. Szerethetnénk egymást anélkül, hogy bárki közbeszólna. Ezért akarok én is flamingó lenni – mormolja kacéran, míg Paul körül lépked.
 - Te, te az lehetsz, ami csak akarsz – dadogja, miközben John már rég elkezdett vetkőzni. Már nincs is rajta se az inge, se az öltönye.
 - Azért van egy dolog… - lép egyszerre a basszusgitáros elé, és elkezdi kigombolni az ingjét. Lassan, hogy ezzel is kínozza. – Egy dolog, amit nagyon remélek – nyögi végre ki, hallgatva Paul zavaros levegő vételeit.
 - Mit? – vágja rá gyorsan, mire John csak kacéran elvigyorodik.

 - Hogy a flamingók sokat kefélnek – suttogja, mire Paul megint csak elröhögi magát. Ismét sikerült megnevettetnie. Neki ez felér egy repüléssel. Lehet, hogy… Talán jó helyen van az a szív.



Flamingók az égen

Posted by : MoonlighTie
2015. november 30.
2 Comments

Hát, kedves olvasók! Most döbbentem rá, hogy ha csak ezt az egy történetet vezettem volna a blogon, most be is zárhatnám. Ez egy részben elszomorít és lehervaszt, viszont szinkronban fel is dob. Végre befejeztem! Leírtam nektek az egészet, bár magamból kiindulva, ez nem lett elég. Ezért is, ebben a kis kivezetőben szeretnék megosztani veletek egy-két érdekességet.

Mivel az egész történet a megtörtént valóságra alapul, ezért is maradtam végig hű az eseményekhez. Sadenen, és Adelon kívül mindenki valós szereplő volt, ahogy a történések is. Astrid és Stu szerelmesek lettek, és végül el is jegyezték egymást, bár nem tartott sokáig, ugyanis a basszusgitáros nem sokkal később meg halt.
Klaus továbbra is jó kapcsolatot ápolt a srácokkal, és a Revolver album borítóját is ő tervezte. Egyébként nagyon ügyes kis fickó, istenien rajzol.
Mikor a fiúk találtak pár csizmát,
akkor hívták maguktól először
Astridot fotózni
Az események után George-ot kiutasították az országból a kiskorúságára hivatkozva, pont mikor már mehettek volna a Top Tenbe. Paul és Pete (Saden után) felgyújtottak egy óvszert a Bambi Kinoban, ezért egy éjszakát a börtönben töltöttek, így egyszerre mentek mind a hárman, erre pedig Stu és John is haza utaztak.
Persze nagy csalódás volt ez mindenkinek, ezért a fiúk nem is keresték egymást hetekig, úgy a valóságban, mint a történetben. 
Ezután még kétszer látogattak el Hamburgba, de már nem volt ugyanaz, főleg Johnnak nem, aki a legjobb barátját is elvesztette.
Eközben viszont, amikor Liverpoolban a Cavern klubban játszottak, megismerkedtek Brian Epsteinnel, aki haláláig a banda menedzsere lesz. Ő juttatja el őket George Martin kezeibe, aki pedig, a Beatles állandó producerévé válik. Az ő kérésére cserélik le Pete-et, helyette jött Ringo, akit akkor már ismertek is. Ekkor tájt vette el feleségül John Cynthiát, mert az teherbe esett.

Sex&Shout - Kivezető

Posted by : MoonlighTie 0 Comments

Igen, elérkezett ez a nap is, a Sex and Shout befejezésének napja. Vége a történetnek, és vége annak az álomnak is, amit az írása közben éltem át. Azonban új nap, új hajnal, jön a következő. ☺
Köszönöm, hogy velem tartottatok!


WITH DEMONS OF PAIN
A fájdalom démonaival

Saden azon kapta magát, hogy a srác már a vállairól le is hámozta a ruhát. Ez így nem történhetett meg. Meg kellett állítania. Ez így csak zagyvaság. Mégis, mi a frász folyik itt?
”Jo-john!” – próbált volna valamit kinyögni, de a teste már régóta teljesen elgyengült. – ”John!” – próbálkozott újra, de ebből is csak valami apró dünnyögést lehetett hallani, a srác mégis észrevette. Nem válaszolt rá semmit, csak a lány nyakát kezdte csókolni.
A szőkeségnek hatalmas erőt kellett venni magán ahhoz, hogy kimondja a mondatot. Ez volt az egyetlen lehetőség rá, hogy megmeneküljön a gitáros forró szorításából. Egy halvány remény volt az alagút végén, ami csak gyengéden pislákolt.
”Én szűz vagyok.” – Ezelőtt még soha, senkinek nem mondta ezt. A liverpooli rögtön megtorpant, és lemerevedett, majd hirtelen elfordult a lánytól annyit mondva, hogy:
”Ahhj, elég szüzességet vettem már ugyanígy el, a tiédet nem így fogom.”
Bruno Koscmidernek volt egy Hamburgban elhíresült mondása, miszerint az, ami egy arany rolexhez fűződik. Még ötvenben, meglátott egy Gisell névre keresztelt órát, az egyik zálogház kirakatában, de nem volt elég pénze rá. Annyira megtetszett neki, hogy mindenkinek elmondta, ezért már az egész negyed azt mondogatta, hogy Bruno élhetetlen az ő Giselle nélkül. Aztán négy évre rá megvette, az addigi óráját is beszámítva, de Gisell nem járt. Ezért persze mindenki kiröhögte, de ő már csak lázadásból, azóta is hordja, már csak a híres mondat miatt is. ,,Amit nem kaphatsz meg, annyira kell, hogy már nem érdekel az, ami megvan.”

Sex&Shout 8/8

Posted by : MoonlighTie
2015. november 28.
4 Comments












Sziasztok! Ma egy-két csini kis grafikát hoztam a #fanartfriday alkalmából. (Szóval csak a szokásos.)










Fanart Friday 1

Posted by : MoonlighTie
2015. november 27.
0 Comments

Cím:
Langyos bűvnek egy gerjedő íze


Alcím:
-
Korhatár:
R
Műfaj:
One-shot
Hangulat:
Angst
Szavak száma:
1265 db
Fandom:
The Beatles
Szereplők:
John Lennon, Paul McCartney
Slash/Nonslash
NA:
John és Paul buszoznak egy jót.
1958, Liverpool
Kellemes olvasást!


A busz ugyanúgy zötykölődött, ahogyan azt szokta, de most mégsem a tetőn utaztam. Az eső zuhogott, mintha a csak valami gyásznap lett volna, ezért inkább beültem. Mondani sem kell, jegyet nem vagyok hajlandó venni ezen a redvás buszon. Inkább felmutattam valami szakadt kis cetlit, és a sofőr be is nyalta. Még ki is lyukasztottam azt a szart, hogy lássa, milyen rendes diák vagyok. Aztán mosolygott rám, mintha valami gyökér lennék, én meg csak valami hülye fejet vágtam neki vissza. Vegye csak komolyan, hogy buher vagyok. Akkor aztán végképp nem fog leszállítani a buszról. Ezután hátrasétáltam, és szerencsémre te ültél ott. Ekkora mázlit? Pont rád gondoltam akkor. Mint most, ahogy ülök melletted, te meg mosolyogsz.
 - Mi a fenét csinálsz, nem a tető a nyerő? – kérdezed édes hangon.
 - A franc akar elázni. Nincs akkora mázlim, mint egyeseknek, hogy van bérletem – mormoltam, mire te meglebegtetted előttem azt a szutyok kis papírt. Semmire sem jó, amikor nem a buszon ülsz, de te olyan marha büszke vagy rá. Nem baj, inkább csak mosolyogj nekem! Szeretem, ha mosolyogsz.
 - Te sem hozod a gitárod? – fordulsz felém azokkal a baba szemeiddel. Esküszöm szebbek, mint egy lánynak.
 - Á, már egy hete Pete lakásában hagytam, gondolom te is – felelem, de te még mindig bámulsz. Ilyenkor kicsit az agyamra tudsz menni. Néha legszívesebben behúznék neked, amiért megőrjítesz.
 - Jah – nyögöd ki, én meg csak az ablakot nézem. Igazából egészen tudom szeretni az esőt. Ha éppen van hozzá kedvem. Lehet, hogy veled is így vagyok. Jó, nem. Bárcsak olyan könnyű lenne téged is megérinteni, mint az esőt. Csak kinyúlnék az ablakon, és ott vagy.
 - Nem akarsz este lejönni a Cathbackbe? – szólalsz meg nyájasan.
 - Még nem tudom, de lehet, hogy lenézek. Bár, ma nem vagyok túl szociális kedvemben. Kezd elegem lenni az idiótákból. Mind olyan jó pofát vágnak nekünk, mikor csak csajt akarnak – dünnyögöm, tekergetve az előttem lévő ülés kapaszkodóját.
 - Miért, te nem azt akarsz? – kérded halkan.
 - A szex nem egyenlő egy csajjal – súgom, erre te egy kéjes mosolyt vetsz rám. Ezt akkor szoktad, mikor részeg vagy. Mikor már leittad magad, és olyankor egy kicsit azt érzed, amit én. Olyankor aztán tényleg rohadtul szeretlek. Közelebb húzódok hozzád, mire te kicsit bele is vörösödsz. – Majd este – súgom a füledbe, majd egy pillanatig hozzá érintem az ajkamat, de te alig fogod fel. Gyorsan elhúzom a fejem, miközben a másik irányba bámulok. Te megint csak pirosodsz.
 - Utálom, amikor ezt csinálod – mormolod, mire én csak nevetni kezdek. – De komolyan! – erősködsz durcásan, mire nekem csak még jobban röhögnöm kell. Olyan kis aranyos tudsz lenni ilyenkor. Összekulcsolod a karjaid, és rám se nézel. Rendben, ez a része már nem tetszik annyira. Utálom magam, amikor megbántalak, pedig sokszor előfordul.
 - Na! – nézek egyenesed a szemedbe, de meg sem moccansz.
 - Nem lehet minden, mindig a tied Lennon! – emeled kissé fel a hangod, mire kissé felkapom a vizet, amiért te mondod ezt nekem. Idióta vagy. Pont neked kell ezt közölnöd, mikor egyedül téged akarlak csak igazán?
 - Talán nem vagyok elég jó hozzá? – mondom indulatosan. Mondtam, felkaptam a vizet.
 - Hát tudd meg, hogy rohadtul nem vagy tökéletes! – Senki sem az. – A fene sem akar folyton veled lenni. – Vagy szeretni. – Olyan cseszettül öntelt vagy néha – hadarod, mire én jól oldalba löklek, majd gyorsan felállok mellőled. Ledobom magam a busz hátsó lépcsőjére. A franc se akarja, hogy ezt lásd. Te ne.
Szívtelen a mi istenünk. Hagyja, hogy mások lássák a mi könnyeinket. Mások, akik nem tudják, mi vagyok, ki vagyok. A nevemet, a hazámat, vagy az életem apró részének sarkát. Butaságnak tűnhetnek a szavaim, mikor ilyeneket mondok. Az élet sarka, vagy az isten segge. Nevethetsz rajtuk, de ez nem változtat azon, hogy honnan jöttek. Egy olyan országból, ahol még az ilyen összehordott idegen szavak is egymás mellett lehetnek. Egy helyről, ahol a legkülönbözőbb, legváltozatosabb szavak szerethetnek egymásba. Híg szenvedély, kormos remény. Szeretnék egyszer ott élni, veled, és senki mással, de nem lehet. A falak elzárnak attól az országtól. Csak te tudnád őket áttörni.
Csöpögnek a könnyeim. Érzem, ahogy végigfolynak az arcomon, és le a nyakamon, egy foltot hagyva az ingem ferde gallérján. Megigazítanád nekem? Én nem látom, csak te. Most is furcsán áll? Vagy már csak beképzelem magamnak? Nem, tudom, hogy nem bír egyenes maradni. Túl csalfa ő ahhoz. Olyan, mint te, egy kicsit. Lehetnél akár te is a gallérom. Leszel?
Szeretlek. Nem fogom ezt a gyilkos szót a végére hagyni. Mindenki azt teszi, mert azt gondolja sokat jelent. Nem, nem bír nagyobb befolyással semminél. Egyedül nem, csak ha párban áll. Mindennel így van, nem? Magányosan nem ér semmit. Én sem érek semmit. Te érsz? Nem tudhatom. Nem beszélsz hozzám. Még csak rám sem nézel. Elpillantasz felettem, legalábbis megpróbálod. A vége mégis mindig az lesz, hogy te nézel engem, és én kapom el a tekintetem.
Szeretlek. Ó, te édes szó, miért vagy ennyire keserű? Elszomorítasz, mint az, hogy az emberek engem bámulnak, mikor sírok. Mindig sírok, csak néha látszik is rajtam. Mindig az veszi észre először, akinek a világon mindennél érdektelenebb vagyok. Ezt azzal jelzi, hogy csak néz. Most boldog vagy? Igen, láthatod, ahogy sós víz jön a szememből. Te még sosem néztél tükörbe?
Elkoptak a szárnyaid. Nincs már semmid, amivel megszabadulhatnál innen, hiszen éppen most kaparod le a tollakat az enyémről. Pedig én elvinnélek. Megszöktetnélek a világ elöl, és együtt elmennénk a furcsán izzó szavak országába. Ahj, miért álmodozom? Semmire sem jó. Mire kinyitom a szemem, csak még jobban égetni kezd az emberek tüze. Oltalmazó lángok vesznek körül minden nap, mert én minden nap újra álmodozni kezdek. Nem hallgatok se rád, se az istenünkre. Még magamra se. Hagyom, hogy a perzselő forróság magába emésszen. Téged is így éget? Nem, biztosan nem. Te nem érzed a meleget, hiszen már évek óta jégbe fagyva élsz. Előlem futottál el, a lassan omló gleccser közepébe.
Te szeretlek, én olyan vagyok, mint te. Egy magányos, semmit jelentő szó az elsorvadó igék között. Megvédelek, oltalmazlak, óvlak. Ti is itt vagytok velünk, letaszítva az élet olvadó emésztőgödrébe. Mind együtt vagyunk, mégis egyedül. Mind mást jelentünk. Ugyanúgy érzünk.
Már hatalmasra nőtt a folt. Eláztatja mindenem. Mintha már nem is sírnék. Esik az eső. Nincs véletlenül esernyőd? Igen, neked! Hozzád beszélek. Nem hallasz? Ó, hát füldugód van. A zene cseng a füleidben, nem az én gyengén elrekedő hangom. Elakadt félúton.
A te pólódon egy folt sincsen. Szerintem még soha sem sírtál. Nem volt rá okod. Belenézel a tükörbe, és csak magadat látod, könnycseppek nélkül. Néha olyan szeretnék lenni, mint te. Tökéletes. Persze képtelenség lenne, mert te sem vagy az. Senki.
Mond, kivel szeretnél lenni? Kivel szeretnél felemelkedni? Mi a te szavad? Melyikre hasonlítasz a legjobban? Ki vagy te? Mi vagy te? Mi a neved, a hazád, és mit tartasz az életed sarkaiban? Én tényleg szeretném tudni. Azt akarom, hogy ne mond el, mert egyetlen szó választ adna mindenre. Viszont az is magányos. A te szavad is egyedül van. Gyenge.
Vajon a kettőnk szavai jól hangzanának együtt? Kívánok valamit. Legyen a mi szavunk közös. Ugyan az, mindkettőnknek, és akkor magányosak leszünk, de mégis együtt. Talán már most is így van, nem? Ketten élünk ezen a szón, ami viszont egyedül van. Miért nem jössz utánam? Miért nem sírsz velem? Ja, hogy nem látsz. Akkor nem is tudod, hogy én itt már tocsogok a könnyeimben. Sosem látsz semmit. Vak vagy.
Az ajtó kinyílik, én kiszállok. Lelépek a buszról, és az eső rögtön ellep. Még vizesebb leszek.
 - Hé! John, várj már meg! – kajabálsz, miközben utánam futsz. Olyan édes a hangod, mintha csak önmagában is zene lenne. – Nem kell ám mindenen megsértődni – hadarod, mellém lépve.

Még csak észre sem veszed, hogy sírok.

Langyos bűvnek egy gerjedő íze

Posted by : MoonlighTie
2015. november 23.
4 Comments

Michelle
3/3

The Beatles AU * Hurt/Comfort * R * Zene



Sziasztok! Ma megérkezett a Michelle befejező része, szóval aki arra várt, hogy ne kelljen várni, már olvashatja is. A vége nálam teljes sírás veszély. Bár nem is tudom mennyit jelent, ha egy író sír az írása közben. Mindegy. Hamarosan elkészülnek a új borítóképek, mert csak nem lehet egyfajta pls.

Kellemes olvasást!

Michelle 3/3

Posted by : MoonlighTie 2 Comments
Michelle
2/3

The Beatles AU * Hurt/Comfort * R * Zene

Üdv mindenkinek! Megjött az új rész. Nem is igazán fűznék hozzá semmit, csak azt, hogy holnap MCLENNON MONDAY. Igen, bevezetjük a heti hülyeségeket, mint a Starrison Saturday, FanArt Friday, és a fent említett. Ne kérdezzétek miért, de csak úgy lesz, és kész. Na, mindegy.

Kellemes olvasást!

Michelle 2/3

Posted by : MoonlighTie
2015. november 22.
4 Comments

Michelle
1/3

The Beatles AU * Hurt/Comfort * R * Zene

Üdv mindenkinek! Igen, sajnálom, eltűntem. Ez a hét nagyon kemény volt, és tele volt mindenféle izgalommal, de íme egy kis újdonság! Slash gyűlölök örülhettek, mert ez bizony egy normál AU. Igazából csak azért az, mert az évek nem stimmelnének, ha valós lenne, de csak ezért az, sajna. Na de mindegy. Jól látjátok, három részes lesz, valószínűleg, de ez sem biztos ugyebár. Mindegy,

Kellemes olvasást!

Michelle 1/3

Posted by : MoonlighTie
2015. november 14.
0 Comments

Sziasztok! Igen jól látjátok, most nem egy novellát hoztam, hanem egy ilyen nagyon menő, Beatles edition taget, mert már nagyon meg akartam osztani veletek. Egyébként hamarosan hozok egy többrészes írást, ami rövidnek indult, de nem sikerült annak is maradnia... A címét azért elárulom: Káosz. De nem is húzom az időt, íme az én én Az a dal...-aim.

 (Ha valaki ki szeretné szintén tölteni, íme az üres, nyers szöveg, csak hogy ne kelljen vele sokat szenvedni. Nagyon örülnék, ha megcsináltátok, és utána linkeljétek hozzászólásban, és ha lehet jelezzétek, hogy én fordítottam! Köszönöm!)




1: Az a dal, aminek a szövegét nem tudod eltüntetni a fejedből: Yesterday. Nálam ez az, aminek a teljes szövegét tudom, már ezer éve, és ez volt az első, amit a suliban énekeltem, és amivel idegesítettem a környezetemet.

2: Az a dal, amit akkor hallgatsz, amikor akár fel is törölhetnék veled a padlót: In Spite of all the Danger. Igen, ez nem hivatalos Beatles dal, de ugyanúgy McCartney/Lennon szerzemény, szóval nyugodt szívvel sorolom ide. Ez a dal siratott meg először, és azóta szoros kapcsolatban állunk.

3: Az a dal, amit a legdühösebb perceidben veszel elő: Revolution. Remélem ezt nem kell magyaráznom.

4: Az a dal, ami mindig szól a közeledben, amikor képes lennél kiugrani a bőrödből: I Want to Hold your hand. Egyszerűen annyira jó ez a szám, hogy már csak a létezése is feldob. 

5: Az a dal, ami a legjobban emlékeztet a barátaidra: With a Little Help from My Friends. Egyedül ezt tudom mondani, mert a barátaim utálják a Beatlest, szóval nincs közös emlékünk együtt.

Az a dal... TAG - Beatles edition

Posted by : MoonlighTie
2015. november 9.
2 Comments
Cím:
Backway


Alcím:
Egy visszaút
Korhatár:
R
Műfaj:
One-shot
Hangulat:
Hurt/Comfort
Szavak száma:
1491 db
Fandom:
The Beatles
Szereplők:
Ringo Starr, Paul McCartney, George Harrison, John Lennon, Brian Epstein
Slash/Nonslash
NA:
Egy meghallgatásról vonatozik vissza a zenekar, és Ringo gondolkozik.
1961, London
Kellemes olvasást!


 - Amikor elgondolkodunk, egyre tudunk csak koncentrálni egymás közelében. A káoszra. Arra, hogy a fejünkben ordít egy hang szakadatlan, hogy mit tegyünk, aztán az ellenkezőjét. Nem tudjuk, a fejünk most szórakozik velünk, vagy egyszerűen ennyire hülye. Még ő maga sem tudja eldönteni mit is akar. Álmodozik, aztán egyszerre visszaránt a mocsoktól bűzlő valóságba, újra és újra. Hogy honnan tudom, hogy min jár az agyad? Ismerlek. Mindent tudok rólad, azt is, hogy mit fogsz erre felelni. Azt, hogy mit ettél reggelire, ebédre, vacsorára. Hogy melyik idióta zeneszám járt egész nap a fejedben, hogy mikor mosolyogtál először, és mikor fogott el a végtelen szomorúság. Hiába töröd a fejedet azon, miért mondom ezeket, csak akkor fogsz rájönni, ha te is belátod, egyek vagyunk. Nincs köztünk választóvonal, azt érzem, amit te.


Vonatút, Londonból Liverpoolba, mint mindig. Hova máshová is mehetne a Beatles, ha nem oda. A főváros hívogató hangja olyan erőteljesen csilingel a feltörni vágyó négy fiú fülében, hogy nem tudnak nemet mondani. Amit meg kell tenni, azt meg kell tenni. El kell utazni, fellépni, aztán vissza. Érzik, hogy ez nem fog már sokáig így maradni, hiszen egyre híresebbek, egyre nagyobbak, egyre másabbak. Mind megváltoztak kicsit. A siker mindenkiben nyomot hagy.
Az ember azt hinné, hogy a legjobban azokat szabja ketté, akik a legsanyarúbb sorssal rendelkeznek, de ez nem így van. Aki egyszer már megtanulta becsülni az élet apró dolgait, az később sem felejti el. Ringo sem. Ő egyszerű, nem bonyolult, mint a többiek. Olyan, akár egy átlagos ember, ezért sem érti, hogy mégis mit szeretnek rajta? Miben jobb ő bármiben is másnál? Csak egy sima srác, semmi több.
Most is csak ül az ablak mellett, a folyamatosan zötykölődő vonaton, és alszik. Legalábbis megpróbálja. Ez egyre nehezebbnek tűnik. A kellemetlen szag, ami a párnákból árad, hihetetlenül büdös. A székek huzata érdes, a kocsi meg annyira zötyög, hogy Mr. Epstein a kezében is alig bírja tartani a kávéját, hogy az ki ne folyjon.
Inkább csak nagyot sóhajt, és felemeli a fejét, bús szemekkel a menedzserre bámulva.
 - Nyugi Ringo, ez már a visszaút – néz fel a férfi az újsága mögül, mikor megpillantja Ringó arckifejezését. Látszik rajta, hogy meggyötört. Elfáradt, és kimerült. Ebből a napból már teljesen elege van, mindörökre. Csak haza akart végre jutni, bedőlni az ágyba, és addig aludni, amíg csak lehet.
A kabinban most csak hárman vannak. Ringo, Brian, és a sarokban ott alszik Paul, aki bárhol képes lenne elszundítani. George meg John pedig, már egy ideje leléptek a kettővel odábbi kabinba, ahhoz a pár fiatal lányhoz, akik felismerték őket. Nem tehettek mást, ott maradtak, és azóta vissza se jöttek.  
 - Kár, hogy ez a visszaút, még vonatoznék egy-két napot – feleli lassan Ringo, a hangjában egy nagy adag szarkazmussal. Ha most találkoznia kellene még egy riporterrel, biztosan a képébe mondaná, hogy „Magának nem válaszolok, mert nem olyan a haja, mint nekem” -, majd otthagyná. Kinek lenne még energiája az ostoba kérdésekre válaszolni. Bár, a két gitáros most éppen azt teszi, csak abban az esetben nem egy érdekes újságcikk érte a jutalom.
 - Már nincs sok hátra – mosolyodik el, a papírlapot szorongatva.
 - Köszönöm, hogy ilyen rövid életet jósolsz nekem! – motyogja a karjára fektetve a fejét, mire Brian nevet, de rögtön elfolytja egy apró köhögéssel.
 - Látom, minél fáradtabb vagy, annál jobb a humorod. Ezt észben tartom – prüszköl, majd lapoz egyet.
Ugyan a vonat kíméletlenül rázkódik jobbra-balra, még sincsen hangzavar. Csend van. Az alapzaj mellett, csupán Paul szuszogását hallani.


 - Hiába gondolod át újra, és újra, nem jössz rá, ugye? Túl félénk, és bizonytalan vagy hozzá, hogy megértsd. Kényelmetlenül érzed magad, nem igaz? Félsz. Sőt, rettegsz attól, hogy ezután mi következik. Mi fogok most mondani? Őszintén, én sem tudom. Nem hiszel bennem, sem a szavaimban. Azt hiszed, hogy csak viccelek. Arra gondolsz, ez csak egy játék. Nincs olyan, hogy „mi”, csak „te” meg „én”. Hányszor kell még elmondanom neked? Miért nem vagy képes felfogni? Nincs semmi kétségem afelől, hogy te is ugyanígy gondolod, mint én. Nem csinálhatsz örökké úgy, mintha észre sem vennéd. Ezzel csak tönkre teszel minket. Hogy miért mondtam ezt, nem téged, és engem? Mert nincs olyan. Az egy hibás mondat lenne. Te mondod mindig, hogy egy író, vagy költő nem beszélhet falsul. Ezért nem is fogok, már csak miattad sem. Az igazat fogom mondani. Nem fogok hazudni, se hibás mondatokat kiejteni a számon. Ebben biztos lehetsz!


A tájat Richard már annyiszor végignézte, hogy már kívülről tudja, melyik fa, melyik árkot követi, a dombok között. Nem elég, hogy még aludni sem tud, még unatkozik is. Valaki biztosan megátkozta mostanság.
Brian egyszerre lerakja az újságot, majd az utolsó cseppeket is eltűnteti a kávéscsésze aljáról. Az asztalra csapja őket, miközben valami olyasmit dadog, hogy:
 - Megyek, megkeresem azt a két semmirekellőt, elég volt ennyi játék mára. – Ringo csak bólint, és mélyen elhelyezkedik az ülésben. A menedzser lassan kilépked a kabinból, és erőteljesen becsapja az ajtót, de Paul erre sem ébred fel. Képtelenség, hogy ilyen mélyen aludjon valaki.
Ringo most már csak arra kell, hogy őrizze Paul álmát, bár azt a furcsa természete szinte megteszi a dobos helyett. Még erre sem jó. Tulajdonképpen, ha Pete jó dobos lett volna, ő nem is lenne itt. Valószínűleg már nem is zenélne. Sokat szokott elmélkedni ezen. Annak idején, mikor a fiúk szóltak neki, hogy őt akarják a bandába, nem sokat vacillált. Hívták, ezért ment. Ilyen egyszerű volt. Először csak azt hitte, hogy addig van rá szükség, amíg nem találnak mást, de nem így lett. Már lassan egy év is eltelt, de ő még mindig itt van.
Annak idején, meg voltak a szabályok. – Ringo, növeszd meg a hajad, hordj olyan ruhát, és mond azt, mint mi, amit nem akarunk, csak azt énekeld! – Ezek nem nagyon érdekelték. Ha ezt mondták, ő ezt csinálta. Nem voltak kérdései, vagy panaszai. Ha így megy, hát így megy. Ilyen ez az ipar. Ilyen a Beatles. Azonban, volt valami, egy apróság, amit már évek óta bánt.
Hirtelen George lép be, és ő is erősen becsukja maga után az ajtót, egy hetyke köszönés társaságában. Ringo gyorsan kihúzza magát, és igyekszik minél természetesebb ábrázatot erőltetni magára.
 - Ez már megint alszik? – mered a szólógitáros Paulra, miközben a mutatóujjával megböki, de meg sem moccan. – Akkor már megint nekünk kell lecipelni a vonatról – dünnyögi, mire a dobos nevet egyet. Erre George elmosolyodik, és lehuppan vele szembe. – Milyen a visszaút?
 - Nem tudom. Jó lenne, ha létezne. Mindig is érdekelt az időutazás – vágja rá, és Geo még jobban elvigyorodik, de Richie nem. Az arca még mindig csak az elkeseredettségről árulkodik. – Még mindig „amiatt” vagy szomorú? – halkul el a szólógitáros.
 - Már megszoktam. Nem is érdekel – motyogja komoran az ablaküveg szürke foltjait vizsgálgatva.
 - Én tudom, hogy igen. Nagyon is érdekel téged – dől hátra George lassan, míg egyre csak Ringot nézi. Nem tudja levenni róla a szemét.
A dobos nem válaszol, hallgat. Elmereng a gondolaton, amit George beültetett a fejébe. Visszaút. Vajon ha megváltoztathatná a múltat, mit tenne másképp? Belépne a bandába? Igent mondana megint?
Persze tudja, hogy ez lehetetlen. A döntéseket nem lehet megváltoztatni. Ami egyszer már megtörtént, az már nem válik semmivé. A hangok, a szavak, a mondatok, beszélgetések, amiket az ember sosem törölhet el, sem a saját, sem mások emlékezetéből. Ugyan a felejtés a fájdalom legnépesebb temetője, de van, amit még az sem tud elemészteni. Hiába éljük át őket újra meg újra, nem változnak. A pillanat emléke átszövi az emlékezetünket, és beleköltözik mellé, akár egy parazita. Nem lehet megszabadulni tőle. Érzések, amik a halálunk napjáig a szívünkben lángolnak, és a tüzük nem alszik ki, akármennyire erősen is fújjuk, csak még intenzívebben kezd táncolni, míg azt az egy izmot, ami egy életen át szolgál minket, porrá nem égeti. Igen, ezt teszik az érzelmek.
 - Ne durcáskodj már folyamatosan, kezd belőle elegem lenni! – emeli fel kissé a hangját George, de Ringo meg sem rezzen.
 - Tudom, mindenki így van ezzel, de neked lehet már eleged belőlem a legjobban – suttogja, mire a szólógitáros szeme összeszűkül. Mérges.
Felpattan a helyéről, és szorosan Ringo elé hajol, aki csak értetlenül néz fel rá.


 - Elég legyen ebből! Azt hiszed, viccelek, amikor ezt mondom? Annyira reménytelenül labilis vagy, hogy néha azt hiszem, az egészet csak megjátszod. De utána mindig eszembe jut, hogy megint csak rosszul gondolkodtam. Nincs „én” vagy „te”. Ilyenkor rájövök, hogy igenis ilyen vagy, és ezért én is ilyen vagyok. Ilyenek vagyunk, mi ketten. De nem lehetünk, mert érzünk, hiszünk, és remélünk. Együtt élünk a világgal szemben, anélkül, hogy bárki is megakadályozhatná ezt. Nincs vesztenivalónk, mert ha elbukunk, vagy meghalunk, akkor is ketten tesszük azt. Mert itt már csak azért élünk, hogy legyünk. Nem élek, vagy élsz, hanem élünk. Az, aki egyedül van, nem tehet semmit ellenünk, hiszen ő magányos. Az pedig, mindennél komorabb, és ezért lettünk mi. Hogy soha többé ne kelljen félnünk attól, hogy a szívtelen, zord egyszer eljöjjön, és elragadjon minket egymástól, majd bekebelezzen. A magány soha többé nem érhet hozzánk, hiszen ő maga is egyedül van, és éppen az keseríti az életét, amivel ő maga a másokét. De mi vagyunk, lélegzünk, gondolkodunk, és szeretünk.


Nem. Nem változtatna semmin.

BACK WAY - Visszaút

Posted by : MoonlighTie
2015. november 5.
4 Comments

Copyright © S e x & S h o u t