Posted by : MoonlighTie 2015. november 23.


Cím:
Langyos bűvnek egy gerjedő íze


Alcím:
-
Korhatár:
R
Műfaj:
One-shot
Hangulat:
Angst
Szavak száma:
1265 db
Fandom:
The Beatles
Szereplők:
John Lennon, Paul McCartney
Slash/Nonslash
NA:
John és Paul buszoznak egy jót.
1958, Liverpool
Kellemes olvasást!


A busz ugyanúgy zötykölődött, ahogyan azt szokta, de most mégsem a tetőn utaztam. Az eső zuhogott, mintha a csak valami gyásznap lett volna, ezért inkább beültem. Mondani sem kell, jegyet nem vagyok hajlandó venni ezen a redvás buszon. Inkább felmutattam valami szakadt kis cetlit, és a sofőr be is nyalta. Még ki is lyukasztottam azt a szart, hogy lássa, milyen rendes diák vagyok. Aztán mosolygott rám, mintha valami gyökér lennék, én meg csak valami hülye fejet vágtam neki vissza. Vegye csak komolyan, hogy buher vagyok. Akkor aztán végképp nem fog leszállítani a buszról. Ezután hátrasétáltam, és szerencsémre te ültél ott. Ekkora mázlit? Pont rád gondoltam akkor. Mint most, ahogy ülök melletted, te meg mosolyogsz.
 - Mi a fenét csinálsz, nem a tető a nyerő? – kérdezed édes hangon.
 - A franc akar elázni. Nincs akkora mázlim, mint egyeseknek, hogy van bérletem – mormoltam, mire te meglebegtetted előttem azt a szutyok kis papírt. Semmire sem jó, amikor nem a buszon ülsz, de te olyan marha büszke vagy rá. Nem baj, inkább csak mosolyogj nekem! Szeretem, ha mosolyogsz.
 - Te sem hozod a gitárod? – fordulsz felém azokkal a baba szemeiddel. Esküszöm szebbek, mint egy lánynak.
 - Á, már egy hete Pete lakásában hagytam, gondolom te is – felelem, de te még mindig bámulsz. Ilyenkor kicsit az agyamra tudsz menni. Néha legszívesebben behúznék neked, amiért megőrjítesz.
 - Jah – nyögöd ki, én meg csak az ablakot nézem. Igazából egészen tudom szeretni az esőt. Ha éppen van hozzá kedvem. Lehet, hogy veled is így vagyok. Jó, nem. Bárcsak olyan könnyű lenne téged is megérinteni, mint az esőt. Csak kinyúlnék az ablakon, és ott vagy.
 - Nem akarsz este lejönni a Cathbackbe? – szólalsz meg nyájasan.
 - Még nem tudom, de lehet, hogy lenézek. Bár, ma nem vagyok túl szociális kedvemben. Kezd elegem lenni az idiótákból. Mind olyan jó pofát vágnak nekünk, mikor csak csajt akarnak – dünnyögöm, tekergetve az előttem lévő ülés kapaszkodóját.
 - Miért, te nem azt akarsz? – kérded halkan.
 - A szex nem egyenlő egy csajjal – súgom, erre te egy kéjes mosolyt vetsz rám. Ezt akkor szoktad, mikor részeg vagy. Mikor már leittad magad, és olyankor egy kicsit azt érzed, amit én. Olyankor aztán tényleg rohadtul szeretlek. Közelebb húzódok hozzád, mire te kicsit bele is vörösödsz. – Majd este – súgom a füledbe, majd egy pillanatig hozzá érintem az ajkamat, de te alig fogod fel. Gyorsan elhúzom a fejem, miközben a másik irányba bámulok. Te megint csak pirosodsz.
 - Utálom, amikor ezt csinálod – mormolod, mire én csak nevetni kezdek. – De komolyan! – erősködsz durcásan, mire nekem csak még jobban röhögnöm kell. Olyan kis aranyos tudsz lenni ilyenkor. Összekulcsolod a karjaid, és rám se nézel. Rendben, ez a része már nem tetszik annyira. Utálom magam, amikor megbántalak, pedig sokszor előfordul.
 - Na! – nézek egyenesed a szemedbe, de meg sem moccansz.
 - Nem lehet minden, mindig a tied Lennon! – emeled kissé fel a hangod, mire kissé felkapom a vizet, amiért te mondod ezt nekem. Idióta vagy. Pont neked kell ezt közölnöd, mikor egyedül téged akarlak csak igazán?
 - Talán nem vagyok elég jó hozzá? – mondom indulatosan. Mondtam, felkaptam a vizet.
 - Hát tudd meg, hogy rohadtul nem vagy tökéletes! – Senki sem az. – A fene sem akar folyton veled lenni. – Vagy szeretni. – Olyan cseszettül öntelt vagy néha – hadarod, mire én jól oldalba löklek, majd gyorsan felállok mellőled. Ledobom magam a busz hátsó lépcsőjére. A franc se akarja, hogy ezt lásd. Te ne.
Szívtelen a mi istenünk. Hagyja, hogy mások lássák a mi könnyeinket. Mások, akik nem tudják, mi vagyok, ki vagyok. A nevemet, a hazámat, vagy az életem apró részének sarkát. Butaságnak tűnhetnek a szavaim, mikor ilyeneket mondok. Az élet sarka, vagy az isten segge. Nevethetsz rajtuk, de ez nem változtat azon, hogy honnan jöttek. Egy olyan országból, ahol még az ilyen összehordott idegen szavak is egymás mellett lehetnek. Egy helyről, ahol a legkülönbözőbb, legváltozatosabb szavak szerethetnek egymásba. Híg szenvedély, kormos remény. Szeretnék egyszer ott élni, veled, és senki mással, de nem lehet. A falak elzárnak attól az országtól. Csak te tudnád őket áttörni.
Csöpögnek a könnyeim. Érzem, ahogy végigfolynak az arcomon, és le a nyakamon, egy foltot hagyva az ingem ferde gallérján. Megigazítanád nekem? Én nem látom, csak te. Most is furcsán áll? Vagy már csak beképzelem magamnak? Nem, tudom, hogy nem bír egyenes maradni. Túl csalfa ő ahhoz. Olyan, mint te, egy kicsit. Lehetnél akár te is a gallérom. Leszel?
Szeretlek. Nem fogom ezt a gyilkos szót a végére hagyni. Mindenki azt teszi, mert azt gondolja sokat jelent. Nem, nem bír nagyobb befolyással semminél. Egyedül nem, csak ha párban áll. Mindennel így van, nem? Magányosan nem ér semmit. Én sem érek semmit. Te érsz? Nem tudhatom. Nem beszélsz hozzám. Még csak rám sem nézel. Elpillantasz felettem, legalábbis megpróbálod. A vége mégis mindig az lesz, hogy te nézel engem, és én kapom el a tekintetem.
Szeretlek. Ó, te édes szó, miért vagy ennyire keserű? Elszomorítasz, mint az, hogy az emberek engem bámulnak, mikor sírok. Mindig sírok, csak néha látszik is rajtam. Mindig az veszi észre először, akinek a világon mindennél érdektelenebb vagyok. Ezt azzal jelzi, hogy csak néz. Most boldog vagy? Igen, láthatod, ahogy sós víz jön a szememből. Te még sosem néztél tükörbe?
Elkoptak a szárnyaid. Nincs már semmid, amivel megszabadulhatnál innen, hiszen éppen most kaparod le a tollakat az enyémről. Pedig én elvinnélek. Megszöktetnélek a világ elöl, és együtt elmennénk a furcsán izzó szavak országába. Ahj, miért álmodozom? Semmire sem jó. Mire kinyitom a szemem, csak még jobban égetni kezd az emberek tüze. Oltalmazó lángok vesznek körül minden nap, mert én minden nap újra álmodozni kezdek. Nem hallgatok se rád, se az istenünkre. Még magamra se. Hagyom, hogy a perzselő forróság magába emésszen. Téged is így éget? Nem, biztosan nem. Te nem érzed a meleget, hiszen már évek óta jégbe fagyva élsz. Előlem futottál el, a lassan omló gleccser közepébe.
Te szeretlek, én olyan vagyok, mint te. Egy magányos, semmit jelentő szó az elsorvadó igék között. Megvédelek, oltalmazlak, óvlak. Ti is itt vagytok velünk, letaszítva az élet olvadó emésztőgödrébe. Mind együtt vagyunk, mégis egyedül. Mind mást jelentünk. Ugyanúgy érzünk.
Már hatalmasra nőtt a folt. Eláztatja mindenem. Mintha már nem is sírnék. Esik az eső. Nincs véletlenül esernyőd? Igen, neked! Hozzád beszélek. Nem hallasz? Ó, hát füldugód van. A zene cseng a füleidben, nem az én gyengén elrekedő hangom. Elakadt félúton.
A te pólódon egy folt sincsen. Szerintem még soha sem sírtál. Nem volt rá okod. Belenézel a tükörbe, és csak magadat látod, könnycseppek nélkül. Néha olyan szeretnék lenni, mint te. Tökéletes. Persze képtelenség lenne, mert te sem vagy az. Senki.
Mond, kivel szeretnél lenni? Kivel szeretnél felemelkedni? Mi a te szavad? Melyikre hasonlítasz a legjobban? Ki vagy te? Mi vagy te? Mi a neved, a hazád, és mit tartasz az életed sarkaiban? Én tényleg szeretném tudni. Azt akarom, hogy ne mond el, mert egyetlen szó választ adna mindenre. Viszont az is magányos. A te szavad is egyedül van. Gyenge.
Vajon a kettőnk szavai jól hangzanának együtt? Kívánok valamit. Legyen a mi szavunk közös. Ugyan az, mindkettőnknek, és akkor magányosak leszünk, de mégis együtt. Talán már most is így van, nem? Ketten élünk ezen a szón, ami viszont egyedül van. Miért nem jössz utánam? Miért nem sírsz velem? Ja, hogy nem látsz. Akkor nem is tudod, hogy én itt már tocsogok a könnyeimben. Sosem látsz semmit. Vak vagy.
Az ajtó kinyílik, én kiszállok. Lelépek a buszról, és az eső rögtön ellep. Még vizesebb leszek.
 - Hé! John, várj már meg! – kajabálsz, miközben utánam futsz. Olyan édes a hangod, mintha csak önmagában is zene lenne. – Nem kell ám mindenen megsértődni – hadarod, mellém lépve.

Még csak észre sem veszed, hogy sírok.

{ 4 megjegyzés... tell me what you see Comment }

  1. Hogy lehet ez ilyen szép? *pszt ezt hozta ki a melyik sztori illik hozzám teszt* és úgy elkezdtem szégyellni hogy nem vagyok része ennek a...fandomnak mert ez olyan rohadtul kétségbeejtő volt, hogy most facsarni lehet belőlem a könnyeket, mint egy vizestörcsiből. Elérted, hogy most menjek és beleássam itt magam a többi sztoriba mert ajjj. Még több ahhj, de gyönyörű volt. És a stílusod. Te jó ég te nő. Hogy? Meg olyan szép megoldások vannak benne, amiktől instant meghalok és ezzel temetem majd el magam. Na de na. Szóval. Tehát köszönöm. Igen, ez a lényeg. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj. Köszönöm szépen! Nagyon ari vagy! Hát igen, egy kicsit hervasztó tudok lenni néha. Oké megsemmisítő, de igyekszem szépen tenni.
      Egyébként én magamnak is ez az egyik kedvencem. Legalábbis az ilyen stílusúak közül ez a legjobb. Szerintem. De mindig van új a nap alatt, szóval még az is lehet, hogy jobbat is sikerül egyszer. ♥ Köszönöm a kommentet!

      Törlés

Copyright © S e x & S h o u t