Posted by : MoonlighTie 2015. december 13.

F. A. C. E.
 Fuck  Ashers  Coarsely  Equation

Hurt/Comfort * RPS * Jane and Peter Asher fanfiction * DT * Incest * NSFW * NC-17 * Zene

Igen, igen késtem. Sajnálom, be kell valljam, hogy béna, és lusta is vagyok. Tessék, kimondtam, sirathatjátok egy ideig a lelkes Verát, mert kezdek kifáradni. De semmi gond, most itt a következő rész, és holnap a kedvenc napom jön, szóval kitartást mindenkinek!

Kellemes olvasást!




2



A rekedtes magas hang könnyen felismerhető volt. Nem csak a személy, akitől származott, hanem az előzménye is kirajzolódott a lejtéséből. A története annak, hogyan is került Peter az ajtóba. Valószínűleg Gordon bedobta, míg ő maga elment szó nélkül. Igen, a kis Asher-fiú nem bírja jól az alkoholt.
Paul egy szempillantás alatt felpattan, felhúzza a nadrágját, és mintha mi sem történt volna, lefut a fiatalabb Mr. Asherért.
 - Te nyugodtan aludj csak, én lefektetem a drága bátyádat – harsogja, miközben már rá is csapta az ajtót az ártatlan, faképnél hagyott Jane-re. Siet.
Igen, Peter ott fekszik az ajtó előtt, és egyre csak nevet. Belőle a drogok egy vidám, boldog embert csinálnak. Ezt imádja Paul.
 - Te vagy az mindenem? – kérdezi derűsen Peter, majd kinyújtja a kezeit a beatle felé, aki a karjaiba is veszi lassan, minden érintésnek elég időt hagyva. Újbegyek, falkar, nyak.
 - Már megint leitattak? – mosolyog a basszusgitáros, míg a kis Asher szorosan a nyakába karol. Már Jane is ott ál a lépcső szélén, egy szál köntösben. – Nem mintha előlük rejtegetnie kellene bármit is.
 - Igen hercegem – kuncogja Peter, majd megpuszilja Paul nyakát, aki erre csak elvigyorodik. Jane pedig elképedve nézi, aggódó tekintettel. A bátyja ilyen óvatlan lett volna?
 - Na, gyere hercegnőm, most szépen lefekszel! – suttogja neki a beatle, míg a lány utánuk lépked. A basszusgitáros beviszi a szobájába, majd az ágyára fekteti. Ugyanolyan, mint Jane-é, csak a földszinten, pont az alatt. A legnagyobb különbséget mégis a szúrós rózsaszag hiánya okozza.
 - Minden rendben? – lép bátyja mellé Jane, aki még mindig folyamatosan kacag.
 - Persze, persze húgocskám! Menj csak, majd Paul vigyáz rám! – harsogja, mire a lány csak elmosolyodik, megsimítja a homlokát, majd felmegy. Kimondottan megnyugtatja a tény, hogy ők ketten jóban vannak. A két férfi, akit a legjobban szeret a földön. Talán túlságosan is. Lassan felsétál a szobájába, majd az ágyába fekszik, amiben pár perccel ezelőtt még Paullal szeretkeztek. A basszusgitáros illata selymesen átjárja az orrát, míg a párnáját szorosan magához öleli. Most úgy sincs itt, nem látja, hogy titokban mennyire is szereti. Igen, ez az érzés járja át, akárhányszor megcsapja az édeskés, kissé érces illat. Paul illata. Ettől csak egy mély görcs a gyomrában nevetésre készteti.
 - Köszönöm, hogy vagy nekem! – suttogja fülig vigyorogva, miközben a beatle mosolyát látja a szemei előtt. – De sosem tudhatod meg, hogy mennyire ragaszkodom hozzád!
Eközben lent semmi sem változik. Peter fekszik az ágyában nevetve, és forgolódva, míg Paul csak nézi. A tekintetét szorosan rászegezi, amennyire csak tudja. A vigyorára, a fakó, fehér bőrére, a vastag szemüvegére, és széltől kócos, tűzvörös frizurájára. A látványa minden pillanatban felmelegíti az egész testét. Belülről, akár egy forró tea átjárja, és öntelten hívja fel magára a figyelmet. Itt vagyok!
 - Hercegem! Nem tudok aludni! – dünnyögi Peter nevetve, miközben hason fekve tehénkedik a párnáján. – Nélküled nem megy – vág morcos-bocs arcot, mire Paul megsajnálja, és mellé lép. Erre a kis Asher megragadja a kezét, és hirtelen magára rántja. Csak pár centi választja el egymástól az ajkaikat, de nem mozdulnak. Még nem…
 - Túl részeg vagy – súgja Paul nyájasan. Pedig szereti kihasználni az ilyen alkalmakat, sőt… józanul még nem is igen ért Peterhez. Ilyenkor viszont, képtelen visszafogni magát. Hogyan is tudná, mikor Mr. Asher pirospozsgás arca csak neki vörösödik?
 - Érdekelt ez valaha? – feleli kacéran Peter, miközben erősen megszorítja Paul lógó ingjét.
 - Akkor most ki használ ki, kit? – folytatta a beatle miközben alig bírja visszafogni magát, hogy ne hajoljon lejjebb.
 - Te velem akarsz aludni, én meg csak úgy simán aludni – halkult el egy kicsit Peter. Ez történik általában, ha valaki hazudik. Vajon milyen arcot vágna Paul, ha tudná, hogy nem is annyira részeg? Hogy csak azért ivott valamit is, mert őt akarta? Nem meri kideríteni. Fél, hogy Paul számára csak egy játék, amivel kiélheti azokat a vágyait, amit a húgától nem kap meg. A gyomrát mélyen marja bűntudat. Nem elég, hogy szeretett húga Paulját akarja, még a tény is a vállát nyomja, hogy mindketten férfiak. Az egész annyira bonyolult, hogy inkább nem is akar belegondolni. Fáj a hasa.
 - Akkor mi lenne, ha most a te, legközelebb meg az én kedvemre tennénk? Most csak alszunk – jelenti ki határozottan, majd gyorsan maga mellé fordítja Petert. Hátulról szorosan átkarolja, és nekifeszül.
 - Nem érzem fairnek, hogy legközelebb egész éjjel egy szemhunyásnyit sem fogunk aludni – motyogja Mr. Asher, mire Paul elneveti magát. A kacajának a hangja finoman csiklandozza Peter fülét, amitől neki is mosolyognia kell.
 - Nem értem miért gondolod, hogy én csak azt szeretem csinálni… - kuncogja derűsen. Még jobban megszorítja a kis Asher-fiút, aki már alig kap levegőt, mégsem szól. Csendesen hagyja, hogy Paul szinte megfojtsa -, de nem a karjaival.
Nem szólnak semmit, csak hallgatják egymás lélegzetvételét. Nyugtató, finom hang, ami átjárja az egész szobát. Paul keze nem csúszik lejjebb Peter hasáról. Nem játszik a köldökével sem, csak pihen. Mi is lenne jobb vigasz a világtól megfáradt embernek, ha nem ez? A csend.
A beatle mégsem engedheti el magát teljesen. Amint a kis Asher elalszik, fel kell mennie a másikhoz. Nem keverhet senkit bajba. Se magát, se Petert. Ha ez a kis románc kiderülne, soha sem láthatnák többé egymást. Ezért is akarják a szülők nélkül töltött napokat minél jobban kihasználni. Jane pedig, ő nem számít. Ha a szeme előtt látná őket, ahogy csókolóznak, még akkor sem hinné el. Túl naiv, és ezt mindannyian tudják. Nem is beszélve az öntelt teóriájáról, miszerint a drága Paul McCartney fülig szerelmes belé.
Peter nem akarja eltörni benne ezt a képet. Csupán a keretéről vakargatja le az aranymázat. Az nem is számít, nem igaz? Azt senki sem nézi, csak a képet magát. Ezzel nyugtatja magát. – Nem mintha bármit is segítene.
 - Ha valamit kívánhatnál, mi lenne az? – suttogja hirtelen Paul.
 - Nem tudom. Túl sok mindent szeretnék – válaszolja halkan Peter félig álomba zuhanva.
 - Telhetetlen vagy… - dünnyögi a beatle válaszul.
 - Azért veled jól betellek – feleli, mire Paul megint kacagni kezd. A nevetése ismét átjárja a szobát és a kellemesen csilingelő hang aranyba borítja a falakat. Peter újra mosolyog. Mellette lehetetlen szomorúnak lenni, vagy letörtnek. Elfelejtteti vele a mindennapok apró csalódásait, és a nyomasztó helyzetet is, amiben már egy jó ideje vannak.
Nem kell okokat keresni, hogy miért vannak ott, ahol. Nem kell magyarázatot adni minden apró érintésükre. Paul nevetése az igazság, és aki ennyivel nem tudja beérni, az egyszerűen ostoba. Szemek, karok, lábak, szájak. Mind ott vannak velük, de ki a fene foglalkozik az ócska végtagokkal? Az érzékszerveik is csak másodhegedűsök lehetnek, a szív után. Nos, mivel hallhatná az ember jobban Paul édes kacaját, ha nem a szívével? Peter nem talál más megoldást, erre az abszurd kérdéshalmazra.
Miért vonzódik egy férfihez? És az a bizonyos, akkor is kell neki, ha a húga szerelme? Ennyire hatalmas ereje van annak az isteni nevetésnek? Az ifjú Asher nem érti magát.
 - Miért vagyunk itt? – kérdezi kissé remegő hangon.
 - Felőlem felmehetünk Jane mellé is. Csípem az orgiákat – vágja rá Paul nevetve. A mosolygás kényszere megint átjárja Petert. Nem tud mit tenni ellene.
 - Ő a húgom, te barom – durmolja, mire a basszusgitáros keze felcsúszik a mellkasára.
 - Egy pasival fekszel le minden pénteken. Nem hinném, hogy túl gátlásos lennél ilyen téren – feleli a beatle, de Peter nem mond rá semmit. Inkább csak hallgat tovább. Szégyelli magát. – Mennem kell.
Most mondta ki először ezt a mondatot. Eddig mindig megvárta, míg a kis Asher elalszik. Peter rémülten kapkod levegő után, keresve a megfelelő választ. Végül nem mond semmit. Hagyja, hogy Paul keze lassan lecsússzon a mellkasáról, és felegyenesedjen.
A szobában keringő levegő fagyosra változik, és nem tud mást tenni, csak erősen a párnájába kapaszkodni. Erősen, nehogy lezuhanjon a szakadék mélyére. Már elkezdett szakadni. A textil anyaga kezd szétfoszlani a súlya alatt. A hideg szél a testét csapdossa, de nem tud másba kapaszkodni, mint a szakadó párnába.
 - Ne haragudj -, hajol Paul hirtelen vissza hozzá -, hogy nem vártam meg, amíg elalszol, de ha nem vagy részeg nem dőlhetsz ki azonnal.
Tessék, a rohadt párna végleg elszakad, és Peter a sziklasírba száll. Az arca még sosem volt ennyire vörös, egész életében. Paul egy apró puszit nyom rá, miközben azt suttogja: Lebuktál!


{ 2 megjegyzés... tell me what you see Comment }

  1. Imáááádom! Hihetetlen, hogy mennyire sokszínű író vagy. A komoly, gyönyörű írásoktól egészen a könnyed, érdekes történetekig mindegyiket könnyen leírod. Hatalmas tehetséged van. Remélem még sokat olvashatok tőled a jövőben!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Feldobtad a napomat. Bár, a blog mostani tartalmából is látszik a mostani kedvem :D Szóval bocsi, de ilyenkor kicsit nyers tudok lenni. ♥

      Törlés

Copyright © S e x & S h o u t