Posted by : MoonlighTie 2016. június 16.

Tehát, folytassuk ott, ahol abbahagytuk. Este kiraktam a bejegyzést, és indulni kellett volna az ágyba. A hangsúly a kellett volná-n van. Naná, hogy újra kellett telepítenem a MP3-am. Igen, utazáskor én még használom, hogy ne merüljön le a telefonom. A mai kor gyerekei már nem is tudják mi az. 
Utána pedig, a gépem nekiállt frissíteni. Imádom a technikát.

Azt gondoltam, hogy egész nap remegni fog a lábam, kezem, és végig görcsölni fog a hasam, miközben közel nyolcvan litert izzadok, de nem.
Mikor reggel kinyitottam a szemem, elfogott egy furcsa nyugodtság. Már nem izgultam, és a fejemben sem cikázott ezernyi gondolat. Nem is igazán törtem magam azon, hogy elképzeljem mi is lesz, csak felöltöztem, fogat mostam, és beültem a kocsiba. Ennyi.

A furcsa nyugodtságom engem lepett meg a legjobban, de a hasgörcs azért néha mégiscsak vissza-vissza kacsintgatott. A kis gonosz. 

Prága, a beatles-város

Az út Bécs mellett, Brno-n keresztül hat óra volt, és egy órára értük el Prágát. Hogy mit tudtam eddig erről a városról? Csupán annyit, hogy a barátnőm mindennél jobban dicsérte. Azt kell mondanom, teljesen igaza volt. Ez a cseh főváros egyszerűen fantasztikus. Olyan egyedi hangulat lengi be az összes utcát, egészen az üvegházakkal teli iparnegyedtől a Vencel-térig, hogy azt nagyon nehéz is megfogalmazni. (Szinte) az összes épület gyönyörű, és el lehet álldogálni előtte fél órát, a műemlékekről nem is beszélve. 

A Charles Bridge pedig, egyszerűen lenyűgöző. Végig festők, művészek, fotósok, kézművesek bódéi álltak, miközben a zenészek dalai járták a füleket. Hihetetlen volt.

A legnagyobb meglepetést mégis az okozta, hogy Prága egy beatles-város. Hivatalosan is fel lehet írni a meglátogatandó városok közé: 
  • Liverpool
  • London
  • New York
  • Eger
  • Prága

Nem elég, hogy a festők táblái között olyan sokszor visszaköszönt egy-egy beatle, a Lennon-fal mellett volt egy John Lennon Pub

Igazán kellemes volt a közeg, még ha kevés időt is tölthettem ott, bár... Be kell valljam, kicsit a szívemre vettem az álszentséget, ami az itt lebzselőkből áradt. A fal televolt mocskos, semmitmondó, távoli dolgokkal, és ez rendkívül bosszantó. A ráadás az volt, amikor a fal előtt egy lány gitárral egy Miley Cyrus dalt kezdett játszani. 

Oké, lehet, hogy én reagáltam túl, de annyi tiszteletet adhatott volna John emlékének, hogy az ő dalát játssza, vagy valamit, aminek értelme is van. 
Oké, nem fogom itt kifejteni a kritikámat a mai zenéről. Mindenkinek jobb lesz. 


Tehát, összefoglalva: Prága egy hihetetlenül jó beatles-város, de itt sem szabad csodára számítani. Az emberek ugyanúgy kapkodják csak a fejüket, ha azt mondják Plastic Ono Band. A hangulat ugyan adott, de ezt mindenkinek magában kell lerendeznie. Ajánlatos nem kiakadni, mint én. 

Bár a koncert miatt mindent elözönlöttek a Beatles pólók. Azokban jó volt gyönyörködni, egy ideig, de ez már a jövő zenéje. 

Miután túl voltunk a városnézésen, el is indultunk az O2 aréna irányába, hogy megnézzük, hol is lesz a Party.



{ 2 megjegyzés... tell me what you see Comment }

  1. Mindig is el akartam menni Prágába, de ezek után, tutira nem hagyom ki!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne is! Európa egyik legszebb fővárosa! Mindenképpen meg kell nézni egyszer!

      Törlés

Copyright © S e x & S h o u t