Archive for augusztus 2016

RPF * The Who FF * Hurt/Comfort * A/A * Mistery * 3some * NSFW * NC-17 * Zene
Keith Moon 70. születésnapjára kap egy kis ajándékot, egy rövidke sorozatot, amiben természetesen főszerepet játszhat. Majdnem. No sebaj, Keith tudod, hogy szeretünk. Egy kicsit történet mesélős lett, mert újra E/1-ben akartam írni, szóval, ha valaki hozzám hasonlóan nem vevő rá, attó bocsánatot kell kérnem. Mindegy. Remélem részt vesztek velem ebben a kalandban!

Kellemes olvasását!

A long ride 1

Posted by : MoonlighTie
2016. augusztus 23.
8 Comments
Text for Sex 5
Mr. Hot's grandmother on the ice

RPS * McLennon * Modern AU * Romkom * TD * Woobie * NSFW * NC-17


,,George és Paul már a gimnázium első napja óta barátok, azonban utóbbi jóval többet érez ennél. Az évzáró napja az utolsó alkalma, mielőtt George elutazik, hogy elmondja neki mit is érez, és maradásra bírja. Az érzelmes vallomás azonban katasztrófába fullad, és Paul elsüllyed szégyenében.
Nyárra azt a célt tűzi ki, hogy végleg elfelejti gyerekes szerelmét, és ennek a legegyszerűbb módját választja. Szexet.
Az egyetlen probléma, hogy ennél szűzebb már nem is lehetne.
És ebben csak egyetlen ember segíthet neki.

Egy nevettető, vidám történet nyárra, ami garantáltan mosolyt csal az arcodra, majd könnyeket a szemedbe."
*

Sziasztok! Lássatok csodát, itt vagyok az ötödik fejezettel, ami kicsit rövid, de higgyetek nekem, annál kielégítőbb. Kimondottan csak az erotika szerelmeseinek ajánlanám, mert tényleg egyenes a dolog, ahogyan az várható is volt. Nem véletlenül NC-17 a tag. És még egy apró üzenet a világnak, 21.-én lesz Pesten az országos beatles találkozó, amin én is részt veszek. Ha van kedvetek ugorjatok be. (Bővebben róla.) De most irány le, és a kommentekben értékeljétek a fejezetet!



Kellemes olvasást!

Text for Sex - Ötödik rész

Posted by : MoonlighTie
2016. augusztus 20.
4 Comments
Who's Batman? 

The Who * Batman * AR * Crossover * Ficlet * Filk * Mystery * R * Zene

Sziasztok! Ma egy kis wtf dolgot hoztam nektek, ami egy rövid kis fordított valóságos dolog. Ficlet, szóval elég rövid, és szerintem a cím magáért beszél.
Egyébként az egész A Quick One album egy wtf kategória. Ha valaki vevő az ilyesmire érdemes meghallgatni. 

Kellemes olvasást! 

Who's Batman?

Posted by : MoonlighTie
2016. augusztus 15.
5 Comments
Eme rege, amit itt olvashattok arról fog mesélni, hogy milyen módon őrültem meg, három nap leforgása alatt. Rengeteget sínylődtem, és szenvedtem, de mégis meg lett az eredménye. Egy pár cipő. Nem holmi átlagos lábbeli, hanem két igazán egyedi csuka, amit vérrel és verejtékkel festettem le. Yellow Submerine Shoe. 

De ne is álmodozzatok arról, hogy egy kattintás nélkül megnézhetitek a kész cipőket. Nem. Itt lesztek velem, és szépen lassan végigolvassátok, hogy mit is csináltam pontosan három napig. Szóval, muszáj lesz kattintanotok. 

Yellow Submarine Shoe DIY

Posted by : MoonlighTie
2016. augusztus 13.
6 Comments
Text for Sex 4
Dad and Sun commando vs. home-made diva

RPS * McLennon * Modern AU * Romkom * TD * Woobie * NSFW * NC-17


,,George és Paul már a gimnázium első napja óta barátok, azonban utóbbi jóval többet érez ennél. Az évzáró napja az utolsó alkalma, mielőtt George elutazik, hogy elmondja neki mit is érez, és maradásra bírja. Az érzelmes vallomás azonban katasztrófába fullad, és Paul elsüllyed szégyenében.
Nyárra azt a célt tűzi ki, hogy végleg elfelejti gyerekes szerelmét, és ennek a legegyszerűbb módját választja. Szexet.
Az egyetlen probléma, hogy ennél szűzebb már nem is lehetne.
És ebben csak egyetlen ember segíthet neki.

Egy nevettető, vidám történet nyárra, ami garantáltan mosolyt csal az arcodra, majd könnyeket a szemedbe."
*

Sziasztok! Igen, körülbelül nulla internettel is nyúzom magam, hogy megkapjátok a betevő TfS-t. Nincsenek illúzióim, a kereszt szüleim elevenen égetnek majd el, amiért lopom a wifijüket. Sajnos Most nem is vagyok elérhető, de igyekszem így, vagy úgy válaszolni a kommentekre, meg ilyenek. Senki ne sértődjön meg, ha lehet. ♥  

Kellemes olvasást!

Text for Sex - Negyedik rész

Posted by : MoonlighTie
2016. augusztus 9.
6 Comments

Cím:
The Mad Keith


Alcím:
-
Korhatár:
R
Műfaj:
One-shot
Hangulat:
Romkom
Szavak száma:
1760 db
Fandom:
The Who
Szereplők:
Keith Moon, John Entwistle, Pete Townshend, Roger Daltrey
Slash/Nonslash
NA:
A banda új dobosa kicsit dilis.
1964, London
Kellemes olvasást!


Ez a nap egy hazug disznóként oldalgott fel London fölé, és az öntelt suttyó még csak nem is szólt előre. Nem mintha egy ekkora csillagnak ilyen kötelezettsége lenne, ez mégis udvariatlanság. Az angoloknak biztos. Pedig Keith sosem volt olyan hivatalosan, ötkor tea angol. Őt nem lehet normális kifejezéssel illetni. Ő egy majom.
Talán a felelősség tudat veszett ki belőle egykor, pont mint Pete-ből. Mr. Townshend akkor bukott ki a felelős emberek listájának aljáról is, mikor ezt a bizonyos majmot vette be a bandájába.
 - Vicces, meg minden, de te egy kibaszott idióta vagy, hogy őt választottad – panaszkodik Roger az anyja karosszékéből. Képtelenség komolyan venni, ha még Mrs. Daltrey rózsaszín kalapja is a fején pihen. Egyedül John tud ilyenkor is komoly maradni. Ő igazából mindig csak egy arcot vág. Ez a  ,,Hol a rákban vagyok? Áh, leszarom” arc. Egy kicsit súlyos, de azért beszélni még tud. Néha.
 - Igaza van – jegyzi meg halkan John az apai karosszékből, amin persze katonásan, mereven ül. Titokzatos, és soha, senki sem tudja, hogy mégis mi járhat a fejében. Bár, most bizonyára az újfiún gondolkozik. Vagy a basszusgitárján. Sose lehet tudni.
Pete a hosszú szövegkanapén fekszik, és számolja, hogy hány cigije maradt meg. Szinte ügyet se vet arra, hogy a két bandatag éppen vétózni készül.
 - Szerintem jó a srác. Őrült, de jó – mormolja, mire Roger arca ismét kezd vörössé válni.
 - Rakd már el azt a kurva cigit! Ha anyám meglátja a kanapén, kicsinál! – kiáltja mérgesen, akár egy morcos tacskó.
 - Igenis – üvölt vissza Pete, és kettejük között úgy süvít a szél, hogy szegény John csak próbál nem eldőlni a székkel. A szobát, sőt… lakást beborító vihart végül egy kissé félénk csengőszó szakítja felbe. Az őrült Keith megérkezett.

Hogy eddig pontosan mit tudtak Keithről? Cuki, mert szép, nagy, kerek, szemei vannak, és a frizurája is elég gomba ahhoz, hogy zenéljen. Őrült, mert úgy püföli a dobokat, mint egy szellemileg sérült elmebeteg. Keith, mert így mutatkozott be. A vezetékneve meg valami rövid hülyeség, mint nap, csillag, vagy valami ilyesmi. Ezen kívül semmi.

Roger lassan az ajtóhoz lépked, majd a falnak dőlve kitárja az ajtót. Az újfiú áll ott magányosan, zsebre dugott kezekkel.
 - Gyere! – köszönti mosolyogva a házigazda, mert ő valamiért mindig kedves tud maradni. Ez még egy megoldatlan kérdés. – Ez az ősök háza, szóval, ha lehetséges itt ne verj szét semmit – jegyzi meg Rog.
 - Ja… Kösz, de hoztam magamnak sajátot – mutat Keith a dobverőire, a hátsó zsebében, mire Roger minden ellenszenvét félretéve elneveti magát. Ez a kölyök tényleg őrült.
 - Hibbant vagy – kuncogja, mire Keith csak elpirul. – A többiek itt döglenek bent – teszi hozzá, és a nappalira mutat. Az újfiú tekintete szinte rögtön Johnra szegeződik, aki csak a cipőjét bámulja. Aztán Pete-re néz, aki mosolyogva áll fel mellé. Jár neki az udvariasság medál. Azért mégsem olyan könnyű letagadni az angolságot egyeseknek.
 - Csá, Keith! – nyújtja a kezét, majd csábosan rákacsint, mire szegény John arca teljesen elvörösödik, még így, két méter távolból is, míg Keith egyáltalán nem az a srác, aki nem menne bele a játékba.
 - Kérlek! – leheli. – Csókot! – vágja rá, mire Pete nevetve egy ótvar puszit nyom a kezére, és amint megteszi, Keith pukedlizik. Erre Roger is elkezd kacagni, és Pete sem képes visszafogni magát. Egyedül John ül rémülten a megszokott arckifejezésével, és ki hangsúlyozódik a  ,,Hol a rákban vagyok?” része. Nem is szól semmit, csak némán a mosdó felé sétál. Így a nevetésködében észre sem veszik, hogy eltűnt. Kicsit csendes. Túl csendes.
 - Hát, ő? – mutat az üresen ringatózó karosszékre hirtelen Keith. A többiek odanéznek, de csak a vállukat vonják.
 - Az ökör? – kérdezi Rog. – Ja, ő gyakran csak úgy felszívódik.
 - Ökör? – néz döbbenten az újfiú.
 - Erős, és nyugalmas – nyögi Pete, mintha ez olyan egyértelmű lenne. Egyáltalán nem az. Inkább abszurd. Vagy egyenesen elképzelhetetlen. – Csak most kicsit, más. Érted – teszi hozzá, a fejét oldalra döntve, mire Keith csak értetlenül bámul rá. Mintha valami macskához beszélne. Kezd teljesen biztos lenni benne, hogy ez a zenekara állatokból áll.
 - Egyébként este megyünk inni, és mostantól neked is ott kell lenned – nyögi ki végre Roger, és Pete a szemével majdnem pofán vágja, amiért az elején olyan előítéletes volt, most meg így nyomul.
Egyébként ők ketten folyamatosan veszekednek, vagy ölelgetik egymást. Senki sem tudja, hogy mikor van mosolyszünet, vagy éppen boldogság. Vagy harc, vagy béke. Vagy kóró, vagy rózsa. Vagy fagyi, vagy spenótfőzelék. Legalábbis John így tudja meghatározni. Igen, ő egy kicsit fura.
 - Csak ha ti fizetitek – feleli öntelten, ami éppen elég közvetlenné teszi ahhoz, hogy csak nevessenek rajta. Mellesleg mind pontosan tudják, hogy nem fognak fizetni. Ki szokott fizetni? Piáért?
John lassan, kimérten sétál vissza közéjük, ahol az újfiú úgy néz rá, mintha valamiféle földönkívüli lenne, amitől ő is ugyanígy tekint vissza. Közösen szemlélik egymást tágra nyílt szemekkel, ami a szobában lévő összes léleknek ugyanannyira kellemetlen. Még Roger szívtelen nagyanyjának szellemének is. Pedig, ő aztán soha életében nem húzott magára fürdőruhát.
A teret bejárja a kínos csend.
 - Öhm, John – nyögi ki nehezen Pete. – Keith is jön a Ballromba, szóval… - halkul el. Egyszerűen képtelen beszélni, míg ezek így nézik egymást. Ufók.
 - Fejezd már be a mondatot! – néz rá mérgesen Rog, és ennyit a kellemetlen csendről.
 - Akkor beszélek, amikor akarok! – feleli hangosan. Pete mindent hangosan szeret. Beszélni, zenélni, énekelni. Ilyenek ezek a Townshendek.
 - Persze most egy szót se bírsz kinyögni, máskor meg be nem áll a szád! – kakaskodnak mindketten, mint egy kiöregedett házaspár. Nem mintha nem azok lennének.
El is kezdenek egymással kiabálni, miközben John egyhelyben álldogál, Keith meg azt se tudja hova nézzen. Kicsit kezdi megbánni, hogy eljött.
 - Izé, ezek mindig ezt csinálják? – kérdi vidáman az újfiú Johnt. Mintha egy apró kölyökmacska nyávogna halkan egy hatalmas, érzelmetlen ökörhöz.
 - Ja.
Nem túl beszédes.

Roger és Pete olyannyira hevesen tépik egymást, hogy észre sem veszik, hogy már rég nem a Daltrey-rezidencián tartózkodnak, hanem a Ballroom szakadt bőrszékein terpeszkednek. Ez egy közepesen népszerű kocsma a belvárosban, ahová főleg drogosok, és gruppie-k járnak. Egyikőjük se keres többet érintésnyinél több örömet. Talán a légkör teszi, vagy a hanyag tulaj.
A hely kifejezetten sötét, és tele cigi füsttel. A falak feketére festettek, és rengeteg karikatúra borítja őket. A bárpult középen, és egy apró színpad hátul. A fiúk is játszottak már rajta párszor, de inkább csak isznak itt. Sokan járnak ide.
 - Persze, mert a te hajad nem lóg a szemedbe? – kiáltja Roger, és minden ismerős jegyzi a mosolyszünetet, meg a halálzónát, ami a Pete és közte lévő szűk pár centit fedi le.
 - Én legalább látom milyen színű a lámpa! – vág vissza a bandavezér. Ez a kék szemek csatája. Veszélyes a közelben tartózkodni, főleg a lányoknak.
Hogy miért fut el minden nő nemű a közelből, aki ismeri őket? Mert jelen esetben a szoknyák a céltáblák, és amelyikük több csibét szed fel magának, az nyer.
Még szerencse, hogy ezt megúszta az összes fiatal lány, aki ma a Ballroom helyett ma másik bárba ment. Már csak Mrs. Hudson söpröget a sarokban, de róla igazából senki sem tudja, hogy nő, vagy férfi. Nagyobb a bajusza, mint bármelyik tagnak a bandából, vagy a bárból. Ő egy igazán különleges egyéniség. Fedhetetlen.
A nagy kakaskodás közben egyszerre mégis két óvatlan lány áll meg az ajtóban, a klubbot nézegetve. Azon tűnődnek, hogy itt vajon van-e zene. A bejáratból alig, de lehet látni a színpadot, így besétálnak. Ahogy közelebb érnek hallani lehet, hogy franciául beszélnek. Valószínűleg Párizsból jöhettek. A hangjukat csak Keith és John hallja, és a köztük ülő két vitéz ügyet sem vet az újonnan érkezett vendégekre. Csak nyúzzák egymást.
Mégis, a két lánykának azonnal megakad a szeme rajtuk. Melléjük érve csak annyit súg az egyikük halkan:
 - Nagyon helyes pár vagytok – suttogja, és már tovább is lépked, kézen fogva a másik csibét.
Rog és Pete hatalmasra tágult szemekkel bámulnak egymásra, majd hirtelen elmosolyodnak. Ez egy jó éjszaka lesz.
 - Huh, bocs fiúk – kezdi Roger leereszkedően.
 - Most magatokra hagyunk – hadar közbe Pete, és megragadja Rogot, majd a lányok felé húzza. Ennyit a banda buliról.
John egy szót sem tud mondani. Egyedül bámulni képes a két székkel odébb ülő Keith kerek szemeibe, míg ő visszafogottan próbál érettnek látszani.
 - Sajnálom – jegyzi meg komolyan. – Gondolom nem pont ilyen beavatásra számítottál – forgatja meg maga előtt a korsó alatti alátétet.
Keith csak elmosolyodik.
 - Úgysem jön össze nekik – vigyorog. – De azért legközelebb mi legyünk hangosabbak – teszi hozzá, és az ökörnek becézett basszusgitáros szájára valamiféle érzelem ül. Most először. Az újfiú leszáll a székéről, és John mellett foglal helyet. Odahajol az arcához, és összehúzza a szemöldökét. – Igen, már látom is – mondja halkan, az arcára mutatva. – Ott bizony egy aprócska, illetlen mosoly rejtőzik. Itt lenne az ideje kiengedni, különben belül fog bajt okozni – böki meg John száját, aki kifejezéstelenül néz szembe vele. Ez a gyerek tényleg őrült. Úgy igazán.
 - Oké – feleli silányan, attól rettegve, hányszor akarja még Keith megbökni.
A dobos vidám arcot ölt magára, majd lehuppan a székéről. – Jól szórakoztam veletek. Majd üzenjetek, meg minden, de most lépek – integet, és már sétál is ki.
John megsemmisülve ül egyedül, orra előtt egy félig üres sörös korsóval, nézve hogyan lép a borongós angol ég alá Keith. Az őrült Keith. Az a Keith, aki valamiért teljesen elbűvölte. És akibe valószínűleg fülig elveszett. Keith, Keith, Keith.
Fogja hirtelen a poharat, és egy húzásra leönti a sört a torkán. Felpattan, és már indul is az újfiú után. Gyorsan kimegy a levegőre, ahol már tisztán lehet hallani a dühös felhők gerjedő morajlását, amikben elvesznek a téglaházak tornyai. Rideg az idő, és John akármerre néz, sehol sem látja a dobost. Bízik a szerencséjében, és elindul jobbra, futva. Az egyik láb a másik után, de még három sarok után sem találja Keith-t.  Rossz oldalt választott, mint mindig. Nem szabadna rábíznia magát olyan dologra, amiből egy évben, ha egyszer jut neki valamennyi.
Szárnyaszegetten néz fel a sötét égre, ahonnan egyszerre ezernyi esőcsepp találja el. Máris csorog a nyakába a víz. Lassan visszaindul, és már közel sem olyan izgalmas az egyik lábát a másik után tenni.
 - Hé! – kiállt egy ismerős hang utána. John gyorsan megfordul, és az újfiút pillantja meg a szomszédos eresz alatt. – Gyere már! – szólal meg újra, és John oda lépked hozzá. Meg van. – Te utánam jöttél? – kérdezi boldogan, mire a basszusgitáros csak egy bólintásra képes. – Értem, azt hiszem – folytatja, majd elhallgat.
A vihar olyan erőteljesen süvít végig London szűk utcáin, hogy szinte kiabálni kell. Erre Entwistle nyílván nem képes. De bízik benne, hogy Keith nem teljesen hülye.

 - Hát – mondja az újfiú. – Ha füvet akarsz, sajnos most nincs – hebegi, és John számára világossá válik, hogy a mai napon felindult érzelmei nem fognak senkit megtalálni, csak egy flúgos, őrült, idióta dobost. Már kezdi kapizsgálni, miért is hívják ökörnek. 


The Mad Keith

Posted by : MoonlighTie
2016. augusztus 6.
6 Comments

Copyright © S e x & S h o u t