Posted by : MoonlighTie 2016. december 17.

Szökőév - Hat
It makes no Difference - Ez nem tesz különbséget

The Band * RPF * Novel * Hurt/Comfort * A/A * Suspensive * R * Zene 

,,Egy februári napon Kitty végre megteszi azt, amire már hónapok óta készült, elszökik Manchesterből. Leborotválja hosszú, szőke haját, a fejére kalapot húz, és a fiatal vándorfiú szerepében tetszelegve repül egészen New Yorkig. Otthontalanul vág neki új életének tervek nélkül, de reményben úszva. Útja során végül egy folkot játszó zenekar mellet köt ki, akik érthetetlen okból kabalájukká fogadják, anélkül, hogy tudnák, Kit Moon igazából lány, nem csak egy brit suhanc fiúcska."

A történet ismét folytatódik, ahogy eddig, és reméljük a lemez sem fog egyhamar elakadni. Én részemről egyre nagyobb szerelemben égek Robbie-val, de ez részletkérdés. És folyamatos. Til I die. Btw. Itt a sztorioldal.



Kellemes olvasást!

Február 21.

Mire felébredtem, Robbie már nem volt sehol. Eltűnt, éppen olyan gyorsan, ahogyan jött. A titkom vele együtt szökött el, de nem bánom. Valamilyen furcsa hang azt súgja, megbízhatok benne. Egyre többet tudok meg róla, annál kevésbé tudom hova tenni. Az este olyan volt, akár egy mesebeli álom. A lány és a fiú együtt. Kár, hogy erről sejtése sincs. Mégis, úgy érzem tegnap egy barátra találtam. Valakire, akinek bármit elmondhatok, aki elől nincs mit rejtegetnem. Leszámítva pár dolgot. De azt, hogy ki is vagyok valójában, azt soha nem kell megtudnia.

Február 22.

Tegnap nem kerestem a fiúkat, és a jelek szerint ők sem engem. Ennek hála végre befejeztem a Lolitát. A férfi lelövi a csábítót. Furcsa egy történet, de azt hiszem nem szabadna ítélkeznem senki felett, akármennyire is pedofil, vagy akármi. Egyre jobban vonzanak az efféle, a normálistól messze eső dolgok. (…)

Kitty ritkán szán időt rá, hogy a naplójába írjon, de ha mégis, olyankor általában sok oldalt tölt meg szöveggel. Teleírja a lapokat olyan dolgokkal, amikre éppen gondol, vagy éppen megtörténtek vele. Nem irodalmilag, csak emléket állítva a tegnapnak, nehogy az elveszettségben elfelejtse ki is ő valójában, és honnan jött. Ez sokszor előfordul vele. Néha el kell olvasnia, hogy mit is akar, mert nem tudja. Miért érdemes élnie. Ezt egyre többször teszi. Nem boldog. Inkább tanácstalan. Céltalan. Ezen az sem segít, hogy akármilyen hosszú a február, hamarosan vége.

Február 28.

Pontosan egy hét telt el azóta, hogy Robbiet beavattam az életembe, és ő szerencsére egy szót sem ejtett róla a többieknek. Elkezdtem kerülni őket. Nem tudom pontosan miért, de valószínűleg az az indok vezérel, hogy már félek a lebukástól. Azután, hogy valamivel közelebb kerültem Robbie-hoz, már hatalmas bűntudatom lenne mellé állni. Fiúként. Összezavarodtam. Nem is tudom eldönteni, mit akarok. Az egyetlen, amiben biztos vagyok, az a Fenderem. Egyre jobban szól, és alig bírom letenni. Egyre több pénzt keresek vele, ami megkönnyíti az életem. Ugyan a tény, hogy vasárnap van, és az iskola üresen kong, kissé elszomorít. Magányosnak is érzem magam. Tegnap elloptam pár könyvet, de valamiért nem tudják elvonni a gondolataimat. Egyszerűen folyamatosan kattog a fejem, és kanadai fiúkon agyalok. Már bánom, hogy szándékosan elkerültem őket. Ezt Robbie nyilván jól tudja. Ez még jobban bánt. Vajon elmondta nekik, hogy szűz vagyok? (…)
Viszont egyre melegebb van. A nap egyre forróbban süt, és mindenkiről lekerül a ruha. Én meg nem tudok mit kezdeni a melleimmel. Tegnap szereztem az orvosi szobából fáslit, és lekötöttem, amíg az utcán zenéltem. Begombolom az ingem teljesen, nehogy véletlenül látszódjon. Egyre jobban félek a lelepleződéstől. Minél jobban megismernek, annál nagyobbat fog csattanni az ostor, jól tudom. Ennek ellenére ugyanúgy vágyom a srácok társaságába. Ők egészen mások, mint én. Őszinték. Kivéve Robbie, aki igazából egy rendes szót nem mondott eddig magától. Mindent ki kell húzni belőle. Úgy tűnik, hogy az utazásom legnépszerűbb témája ez a négy kanadai, nem is én magam. (…) Ricky jött el ide a legtöbbször. Majdnem minden nap itt járt, de nem mentem ki hozzá. Talán tőle félek a legjobban, amiért ő a legkedvesebb. Ő érdemli meg legkevésbé, hogy hazudjak neki. (…)
Elővettem a zsebrádiómat, és már értem miért cipeltem idáig. Emlékszem, mennyit törtem rajta magam, hogy érdemes lehet-e elhozni. Nehéz, és egészen nagy is. Végül mégis beraktam, mert az ember egyszer szökik el otthonról, a rádiók meg drágák. De boltba mindenképpen el kellett mennem. Azzal, hogy a jobb idő beköszöntött, be kellett szereznem új ruhákat. Életemben először vásároltam igazi férfi boltokban. Alig igazodtam ki. Ki hinné, hogy a bakancsok ennyivel olcsóbbak, mint a női csizmák? Még maradt is pénzem, pedig vettem pár új inget, pólót, farmerdzsekit és néhány férfi alsónadrágot. Ki tudja, egyszer még hasznukat is veszem. Mellesleg jóval kényelmesebbek, mint a régi bugyijaim. (…)

Miközben a könyvet szorongatja a zsebrádió déli adásának recsegő szimfóniájában, hirtelen az ajtó kinyílik. Valaki belép, de Kit rejteke észrevehetetlen. Szoborrá válik, várva, hogy a vendég eltűnjön, de az csak lépked. Toporog.
Hirtelen hátra ér, és lány Robbie-val találja szemben magát. Pont rá várt eddig. A fiú hosszú kabátját, és egyik barna kalapját viseli, míg maga bágyadtan előre néz.
 - Helló Kit – köszönti, mire a lány szemét dörzsölve dobja oldalra a naplót.
 - Mit keresel itt? Korán reggel van – mormolja, de a gitáros csak az ölébe dobja kék, foltos kabátját. – Mi az?
 - Csak gyere, és hozd a fürdőcuccodat is – harsogja felé. A hangja kissé akadozik, mintha valami nem lenne rendben vele. – A többiek elmentek egy bárba, szóval, ha akarsz, nálunk megfürödhetsz. Gondolom már rég nem… - mormolja lehajtott fejjel. Olyan rideg ma.
 - Oh – leheli Kit, szégyenkezve. Kellemetlen ez a helyzet. – Ja, már egy ideje nem tudtam normálisan megfürödni – bólogat, majd gyorsan összeszedi magát. Akármennyire is szeretne, erre nem mondhat nemet. A fürdő gondolata azonnal mámorítja, a kockázat ellenére is. Lekapcsolja a rádiót, majd a táskájába dob pár dolgot, csak a fontosabbakat, miközben a bugyijait próbálja rejtegetni. A polc tetejéről azonban hirtelen az egyik előugrik. Hősies tette ámokfutásba fullad, és a piros sávos alsónemű a földön landol.
Robertson szeme persze rögtön rászegeződik. Az arca egyre jobban elsavanyodik, ezt kérdezve:
 - Csak nem?
 - Nem – nyugtatja meg Kitty, és a gitáros szemébe visszatér a fény. Szokatlan lenne, ha hirtelen Kit is belépne a potenciális bugyivadászok közé. – Csak ajándék volt, azt hiszem – hazudik, már-már rutinosan. Robs biccent, és már el is indulnak.
A hangulat rendkívül feszélyezett, hiszen a hét, ahol megcsömörlöttek, sok kivetnivalót hagy maga után. Mindketten tudják, hogy kereshették volna a másikat, de mégsem tették. Vétkesek, és most bűntudatuk van. Már rég elhagyják az iskola kapuját, mire elhangzik egy szó.
 - Miért? – fordul a lány felé Robbie. – Miért bújtál el?
 - Hát – sóhajt Kit. – Nem is tudom, talán izgultam, tudod. Hogy most már nem kedveltek, mert…
 - Nem mondtam el senkinek. Ezért nem kellene feszengened, a többiek már kitették a képed a falra. Levon minden második mondatában hálálkodik, de tényleg. Az agyamra megy – rázza a gitáros a fejét, mire Kitty elneveti magát. Kicsit büszke magára, amiért sikerült egyszerre öt lányt felszednie. Főleg úgy, hogy ő maga egyhez sem ért. – Kicsit magányos voltam nélküled – súgja Robbie, amibe Kit rendszerint bele is pirul. Életében először mondja ezt neki valaki őszintén. Attól igazán nem kell tartania, hogy a gitárosnak hátsó szándékai lennének. Értéke nincs, amit ellophatna, és magáévá sem akarja tenni. Ez egy tiszta, hófehér érzelem, árnyékok nélkül. Ezért is viseli a lány olyan nehezen, hogy létezésének minden pillanatával bemocskolja. Tönkreteszi. Mintha neki semmi sem számítana. Mégis ki emelte olyan magasba, hogy mások felett uralkodjon? Mi tette tökéletessé? Másra sem tud gondolni, mint a saját álnokságára.
 - Én mindig magányos vagyok – súgja Kit halkan.
Robbie ránéz, és mintha csak magát hallaná. Senki sem ismeri nála jobban az érzést, mint amikor senki sem hallja meg a szavait, senki sem látja az arcát. A levegő átfúj rajta, és a nap sem hagy árnyékot mögötte. Mintha egy másik világ fogságéból látná a valóságot.
 - Tudod, mindig az bűnhődés fáj a legjobban, amiről tudom, hogy megérdemlem – dünnyögi, és a tekintetük hirtelen találkozik. – Nem tudom, hogy mi elől menekülsz, és nem is kérem, hogy mondd el, de én itt vagyok. Egy kicsit sem megbízható kelletlen, morcos pacák. De ez is valami – rázza meg a fejét Robertson, és a lány valamiért megnyugszik. A világ zaja elhalkul. Elmosolyodnak.
Miközben lassan a Square hotelhez érnek, a vasárnapi levegő egészen felforrósodik. A télnek hamarosan vége szakad, és a tavasz veszi át a stafétabotot. A nap hevesen süt az épülő felhőkarcolók mögül, miközben a mozik lassan kinyitják kapuikat a jégpályát bontó munkásokkal szemben.
Robbie és Kit felsétál a hotel felső szobájába, a szűk folyosókon keresztül, amiket ezúttal Kitty józanul sokkal koszosabbnak lát.
Mire a szobába érnek a lány szinte teljesen elundorodik a hely szagától, és kinézetétől. Egyszerűen gyomorforgató. Ennél még neki is jóval komfortosabb lakóhelye van.
 - Nem ilyenre emlékeztem – panaszolja, és Robbie elvigyorodik, majd belépnek a szobába, ami már jóval ismerősebb. Szemben az ágy, amin legutóbb Kit a gitárost találta. Sötétkék, maszatos ágynemű, a vaságyon. Ennyit látni belőle. A falon famintás tapéta, fenyőbarna színben, és a padlót olajzöld linóleum borítja. A falon néhány ódon tájfestmény, majd középen az ablak, amin a zsalu félig leszakadva lóg. A falak sarka poros, és a lámpán pókháló. Visszataszító.
– Hogy képes ide egy nő is feljönni? – borzad el Kitty.
 - Inkább csitrinek nevezném őket – sóhajtja Robertson, és a lány bólint. – Ott az a hátsó ajtó jobbra, szolgáld ki magad – mutat maga mögé a kanadai, és Kit megalázva sétál be. Sosem gondolta, hogy valaha ennyire szégyellni fogja magát.

Robbie ledobja magát az ágyára, ami természetesen hatalmasat reccsen. Vesz egy mély levegőt, és újra átjárja a bűntudat. Igazából ezt érzi az év legtöbb napján. Rengeteg hibát követ el, éstisztán látja, ő nem egy jó ember. Ez a tény hamar el tudja szomorítani, valami mégis életben tartja. Talán az örömittas érzés, mikor kivételesen jót tesz. Most mégsem tudja mit kellene éreznie. Megalázta, vagy megsegítette Kitet azzal, hogy áthívta?
Egyszerre megszólal a zsebrádió, amit Kitty még az iskolában gyorsan a táskájába gyömöszölt. Jazz szól belőle. Olyan igazi, fekete jazz, bármilyen szépítés nélkül.
Robbie feláll, lassan az ablakhoz lép, majd kitárja. A zene egyre hangosabban szól, és ahogy kihajol, tőle jobbra megpillantja Kitet. Nem visel semmit, bámul ki, csak a karját kulcsolja maga elé. Így, kalap nélkül, gombafrizurával, és nedves arccal egyértelműen lánynak néz ki. Csodálatosnak.
 - Hé! – kiált ki Rob, mire Kitty riadtan pillant felé, összerezzenve. – A szomszédok még azt hiszik valami csaj fürdik nélkülem, sicc vissza – harsogja mosolyogva.
Kit elvigyorodik.
 - Ilyen jó csaj sosem fürödne veled egy ilyen helyen – kacsint, és már be is húzódik.
Robbie visszafogottan nevet, míg becsukja az ablakot. Szerencsére a zenét így is hallani az ajtón keresztül. Újra az ágyra fekszik, és ahogy próbál elmélyülni a gondolataiban, hirtelen Kit meztelen teste jelenik meg előtte. – Robbie nem az a fajta, aki elhessegetné az ilyen képeket. – Az alkata vékony, és egy szál szőr sem borítja, nem úgy, mint őt. Kitty keskeny, gyenge, akár egy ártatlan kislány. Ez még inkább beindítja a fantáziáját, főleg mikor hallja a vízcsobogás befejezettét. Apró hasizmai domborodnak, és férfiassága ugyan nem a legnagyobb, de annál csalogatóbb. A gitárosnak kezet kell ráznia Ricky-vel, ő is lefeküdne Kittel. De még mennyire. Be kell vallja, ez a selyemfiú a legvonzóbb srác, akit valaha látott, társulva azzal a furcsa, kiismerhetetlen személyiséggel, amit ő maga is birtokol. Ezek után nehéz lesz Kit szemébe néznie. Valamiért elkezdett reménykedni benne, hogy Kit egy szál törölközőben jön ki.

Kitty eközben kiélvezi a forró fürdő minden cseppjét. A meleg víz oltalma védelmezőbb minden kőfalnál. Alig bír kimászni belőle, de mikor mégis megteszi, szinte alig kap levegőt a sok párától. A teste teljesen kiázott, és szinte izzik. Miután megtörli magát szembesül vele, hogy képtelen lesz minden ruháját felhúzni, és hamar ki kell mennie, különben Robbie gyanút foghat. Sebesen maga köré fonja a fáslit, és ráhúz egy sötétkék, bő pólót. Belebújik az egyik férfialsóba, amibe gyorsan egy zoknit töm. Ahogy megpillantja magát a párával borított tükörben, egy fiatal srácot lát magával szemben. Tökéletesen fest. Álmai hercege áll előtte még vizes, szőke, szemébe lógó hajával és zafírkék íriszével. A látvány valamiért hihetetlen boldogsággal tölti el.
Magabiztosan sétál ki, hátán a táskával, majd elégedetten fújja ki magát.
 - El sem tudod képzelni milyen jólesett – rebegi, és Robbie elmosolyodik.
 - Talán – súgja kacéran – De ez az egyetlen előnye ennek a kócerájnak. Van meleg víz. Viszont meg kellene várnod, amíg megszárad a hajad. Ha így mész az utcára egy hétig ágyban fekszel – mormolja, majd hirtelen elhalkul. Kitnek nincs is ágya. – Bocsi, nem úgy értettem – mentegetőzik, de a lány meg sem rezzen.
 - Robs, találnék ágyat, ha akarnék.
 - Persze ágyad nincs, de bugyit tartasz. Nem átlátszó ez egy kicsit? – húzza kicsit össze magát Robbie, míg ő az ágy szélére ül.
 - Csak egy kicsit – veti oda a lány. – Egyébként mikor jönnek a többiek? – kérdi érdeklődően.
 - Este, vagy talán akkor se. Nyugodtan elmehetsz, ha akarsz – motyogja Robbie, de Kit csak barátságosan a térdére csap.
 - Ugyan, meghalnál unalmadban nélkülem – dől el az ágyon. – Istenem, hogy milyen régen nem feküdtem ilyen puha dolgon.
 - Mióta? – szól félénken a gitáros.
 - Most tényleg tudni akarod az egész élettörténetem? – hunyja le szemét Kit, mintha csak álmodna. A saját ágyába képzeli magát.
 - Ha azt kérdezed, akarom-e, tudod, hogy igent fogok mondani – vágja rá Robertson, és a lány egy mély levegőt vesz.
 - Hát jó. Akkor kezdjük az elején. A nevem Jake Christopher, ezt már úgy is tudod. Manchesterben születtem, egy munkáscsaládba. Az apám katonaként meghalt az óceánon. Egyedüli gyerek voltam, az anyámmal. Mindkettőnket az ő szülei tartottak el, és az a liba még csak meg sem köszönte nekik. Gyűlölöm, de legalább jól főzött. Bentlakásos suliba küldött, hogy megszabaduljon tőlem, de az angol kölykök mind idióták. Sznob kis görcsök. Szóval leléptem. Egyszerűen csak nem akartam én is egy újabb katona, vagy matróz lenni, ennyi. Nem túl érdekes sztori – hazudik könnyeden. – Most te jössz – néz fel Robbie-ra.
 - Az én életem unalmas. Nem érdemes emlegetni – feleli mogorván.
 - Hol születtél?
 - Torontóban. Az anyám indián, és az apámat megölték. Ez vagyok én. Még csak meg sem szöktem. Látod azt a hátizsákot a sarokban? Abban vannak anyám szendvicsei – teszi hozzá, mire Kit hangosan kacagni kezd. – A tiéd tudja egyáltalán hol vagy?
 - Nem. Valószínűleg azt hiszi elszöktem Liverpoolba.
 - Egyébként kicsiként nekem sem volt testvérem. Nagyon egyedül voltam.
Talán, ha te ott vagy, nem lettem volna olyan magányos.

{ 7 megjegyzés... tell me what you see Comment }

  1. Én nagyon azt hittem hogy ez egy ilyen komoly és oroszos sztori lesz de most nagyon cuki volt. Elkezdtem szurkolni nekik. Remélem összejönnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! És oroszos? Why? Mármint van a világon több ezer minőségjelző, de miért pont az oroszos? Wut? Lemaradtam valamiről?

      Törlés
  2. Az előbb írtam egy hosszú valamit, amiből most csak annyit írok le, hogy nem tudom, hogy vagy képes arra, hogy szinte az összes saját szereplőd szeressem, miközben a legtöbbet kivágnám az ablakon

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. (*én itt se vagyok* de amúgy ja a legtöbb oc spontán hányógörcsöt okoz. Mindegyik olyan hihetetlenül ostoba. De Tie karijai valahogy túllépnek az elfogadott sémán.)

      Törlés
    2. Pontosan, a lehető legtisztábban megfogalmaztad :)

      Törlés
    3. Oh, köszönöm szépen! :D A vicces az, hogy én nem nagyon szeretem a saját szereplőimet. Legtöbb esetben eltörpülnek a többiek mellett, de azért köszönöm! ♥

      Törlés
    4. Ez csak a többiek nagyszerűsége miatt van :)

      Törlés

Copyright © S e x & S h o u t