Posted by : MoonlighTie 2016. december 6.

Cím:
Szökőév


Fejezetcím:
Orange Juice Blues
Sorszám:
4/?
Korhatár:
R
Műfaj:
Novel, A/A
Hangulat:
Hurt/Comfort, Suspensive
Fejezetek hosszúsága:
2000/3000 szó
Fandom:
The Band
Szereplők:
Robbie Robertson, Levon Helm, Rick Danko, Richard Manuel, OC
Slash/Nonslash/Multi
Fülszöveg:
Egy februári napon Kitty végre megteszi azt, amire már hónapok óta készült, elszökik Manchesterből. Leborotválja hosszú, szőke haját, a fejére kalapot húz, és a fiatal vándorfiú szerepében tetszelegve repül egészen New Yorkig. Otthontalanul vág neki új életének tervek nélkül, de reményben úszva. Útja során végül egy folkot játszó zenekar mellet köt ki, akik érthetetlen okból kabalájukká fogadják, anélkül, hogy tudnák, Kit Moon igazából lány, nem csak egy brit suhanc fiúcska
NA:
A kisherceg kalandja folytatódik, úgy néz ki. A télapó ajándéka.
Kellemes olvasást!

Február 18.

Nagyon furcsán érzem magam a tegnapi este után. Ahogy felébredtem az iskola fizikaszertárában, azonnal elkezdett hasogatni a fejem, és alig kaptam levegőt. Émelyegtem. Ezen felül nem is tudom, hogy pontosan mi történt. Levon és Rick elvittek egy bárba, és volt ott pár lány meg pia. Igazából főleg Robbie-ra emlékszem, meg a hányásra. Azt viszont képtelen vagyok felidézni, hogy hogyan jutottam vissza ide. Egy örök titok marad az az este. Most viszont egy csokor virág van a kalapomba tűzve. Szerintem nem is fogom eltűntetni onnan. Egész jól mutat, nem úgy, mint a folt a kabátomon. (…) Most esik a hó, és én úgy döntöttem itt maradok ma. Enni úgysem tudnék semmit, és a narancslé, amit Ricky-től kaptam tökéletes lesz egész napra. Kezdem megkedvelni ezt a környezetet. Ebben a kis szobában nincs is más, mint néhány üvegcse folyadék, kémcsövek, üvegkádak, mérőeszközök, meg ilyesmik. Szerencsére a hely apró ugyan, de hátul a szekrény mögött pont van annyi hely, ami pont eltakar, ha éppen benyitna valaki. Az előbb is bejött egy tanár, körülnézett, és fel sem tűntem neki. Nem is értem, hogy egy művészeti iskolának miért van fizikaszertára. Viszont ennél kisebb ablakot, mint, ami itt van, még sosem láttam. Koszos is, de legalább az útra néz. Így az utca is itt ül velem. (…)
Folyamatosan Robbie jár az eszemben. Olyan furcsán nézett ki, és úgy is beszélt hozzám. Mégis, mintha beleszerettem volna, pedig tudom, az lehetetlen. Az én szívem üres, nem tud senkit sem szeretni. Mégis itt röpköd körülöttem a dolog. Mi az, ami annyira vonz benne. És miért pont ő? Mármint, Levon, Rick és Richard is ugyanolyan különcök. Még barátok is, vagy inkább testvérek. Csak én vagyok egyedül. Mindig, magányos.

Február 19.

Nagyon jól esett a tegnapi semmittevés. Aludtam, és kortyoltam a narancsos üdítőt. Felhúztam magamra az egyetlen szép ingemet, és belógtam a könyvtárba, ahonnan lenyúltam egy könyvet. Vladimir Nabokov írta, a címe Lolita. Egy öreg, pedofil pasasról szól, akinek megtetszik egy fiatal lány. Nagyon lassú könyv, és ha nem angol lennék, valószínűleg nem is érteném mit olvasok. Talán ezért porosodott a könyvtárban, és nem vette ki eddig évekig senki. Bár, a tartalomra gondolva nem is értem miért lehet ez a könyv egy iskola falai között. Ezek a gazdag művészcsemeték cseppet sem normálisok. Mégis, kezdem megszokni. Ők is csak emberek. (…)
Még mindig sokat gondolok a kanadai fiúkra. Nem tudom, hogy vajon látom-e őket még valaha. Lehet, hogy még csak nem is New Yorkban laknak. Talán sosem hallok többé felőlük. Azt hiszem bánnám. Sajnálnám, ha nem találkoznék velük többet, pedig tönkre tették a kabátom. Miattuk egy napig alig bírtam felkelni, és azt hiszem rendesen elrontottam négy lány éjszakáját is. Mellesleg még mindig lila a hátam Levon csapkodásai miatt. Mégis, régóta nem éreztem olyan jól magam, mint akkor. Különben is, attól még, hogy hajléktalannak álltam, még nem kell barátnélkülinek is lennem. Jövök nekik egyel, amiért felnyitották a szemem. Ezzel az arccal sokakat megnyerhetek magamnak. Főleg lányokat. Eddig nem is igazán fogtam fel, hogy egy szépfiú milyen hatással lehet a környezetére. Sokkal többre vagyok képes, mint képzeltem. Kezdem azt érezni, hogy többre vagyok hivatott, mint csak lézengésre az utcán. Valamire, amit más nem tud megtenni. Olyan régen találkoztam utoljára a reménnyel, hogy alig ismerem fel. Hiába mondanám, hogy árva vagyok, érzem, nem. Az ember sosincs egyedül, és erre most jöttem rá, mikor teljesen szabaddá váltam. Aki szembe jön velünk az utcán, aki lát az ablakból, vagy éppen kölcsön ad egy zsebkendőt, az a mi oldalunkon áll. Már nem akarom bárkitől azt kérni, hogy értsen meg, mert úgysem fog. Mindenki csak magát látja a tükörbe nézve. (…)
Kíváncsi vagyok a könyv végére. Az egész úgy tör rám, akár a drog. Akárhányszor egy betű a szememhez ér, megragadja, és egy furcsa játékot játszik vele. Ideje letenni, és járni egyet.

 - Szóval nem tudod hol van – jegyzi meg Levon higgadtan, elfojtott méreggel. – Fogalmunk sincsen róla, hová bújt – sóhajtja.
 - Ajj, Lee, ne dumálj már, te nem kérdezted meg hol lakik. Még a teljes nevét sem tudjuk – hozza fel Rick.
 - De azt mondtad megmutatta melyik iskolába jár nem? – szólal meg Richard.
 - Igen, de a portás szerint egyetlen Christopher sem tanul ott. Se Keith. Mégis mi másnak lehet még a rövidítése a Kit? – harsogja Ricky szomorú hangon.
 - Nem lehet, hogy a vezetékneve? – toldja meg a feltételezések listáját Manuel.
 - NEM! – csap az asztalra hirtelen Levon. – Nem, nem és nem! Nem tudok egy olyan világban élni, ahol Richie-fiú volt két nővel egyszerre, én meg nem – áll fel, és az agya vérben forog.
Az elmúlt két nap csak azzal telt, hogy Richard a különleges kalandjáról mesélt, míg a többiek tátott szájjal hallgattak. Úgy nézett tehát ki, hogy minden szerencse az ő oldalukra állt, amíg Kit-et maguk mellett tartották. Amint eltűnt, ők is elvesztették minden mázlijukat. Nem véletlen, a dolog forgandó.
Mindeközben Robbie csendben birtokolta a titkát. A tényt, hogy Kitty hol zenél, és hogyan. Nem merte elárulni, hogy barátai legújabb haverja az ő elkeserítője egyben. Bár, már nem így emlegeti magában, és a kép sem azonos azzal, amit akkor régen alkotott róla. Az öntelt, nagyképű bluesharmonikás helyére egy hatalmas, mosolygó kérdőjel került. A gitárosnak ötlete sem volt, miféle érzelmeket kellene táplálnia a kölyök felé. Az biztos, hogy egy kellemes éjszakáért köszönettel tartozik neki. Végül az ő ágyában kötött ki a zafírzöldszemű szépség.
 - Én azt hiszem sétálok kicsit – súgja halkan Robbie, míg a többiek még mindig vitatkoznak.
 - Ez az! Látjátok, Robs tettre kész. Irány, és keressük meg azt a selyemfiút – lelkesíti a többieket Levon, mire Rick keze rögtön a homlokát támasztja.
 - Mi lenne, ha mondjuk a nevén hívnád? – csipkelődik.
 - Ó, tudtátok, hogy amúgy Ricky lefeküdne vele, ha nő lenne? – jegyzi meg Robertson mielőtt kilép a szobából, a kabátjával a kezében. Csak annyit hall a háta mögül, hogy Lee kényszeredetten kacag. Most nincs kedve velük nevetni. Úgy döntött, hogy felkeresi Kit aluljáróját, hátha ott találja. Nem kell sokáig kételkednie, mert az utcára lépve már hallja is azokat a dallamokat. Halkan, szinte észrevehetetlenül rejtőznek a szélben, de Robbie-nak van füle hozzá. A bluest követve lelépked a metróba, ahol rögtön megpillantja a kisebb tömeget, ami átöleli Kit földön ülő alakját. Mintha ott sem lenne igazán, csak fújja, fújja a ritmusokat, és a Fender boldogan énekel. A kalap az arcában, rajta a száradt virágcsokorral. Ez csakis ő lehet.
Robertson elmosolyodik. A szeme előtt éppen zene születik.

Február 19.

Ma újra harmonikáztam a metróban, és negyven dollárt gyűjtöttem. Szinte nem is fért a zsebembe, miközben a többi csöves előtt elpakoltam. Kicsit bűntudatom támadt, amiért ők feleennyit sem kapnak a járókelőktől. Ezért vettem egy üveg whiskyt nekik. A legolcsóbbat, de jobban örültek neki, mint egy arany rolexnek. Utána az egyik néger énekelt, amíg én játszottam a Fenderen. Recsegős hangja volt, de nagyon jól hangzott. Azután megáldották a nevem, és elneveztek Viráglordnak. Eddig nem is sejtettem, hogy ilyen kedvesek is tudnak lenni. (…) Egészen kezdenek rendeződni a dolgaim. Van hol aludnom, munkám is akad, és egy rakás pénz üti a markom.
Sajnos a kanadai fiúkkal ma sem találkoztam. Teljesen felszívódtak. Egyiküket sem láttam, még hátulról sem. Viszont elhatároztam, hogyha még több pénzem lesz, újra elmegyek a Historycába. Talán megismerek pár új arcot, és szórakozhatok is egy keveset. Már azzal a gondolattal is kezdek megbarátkozni, hogy ez lányba szeressek bele. Ez főleg a Lolita miatt lehet. Már majdnem a végére értem.

Szombat. A kanadai kvartett február huszadik napjára egy tervet eszel ki, Levon unszolására. A taktika abból áll, hogy Ricky-t az emlegetett Foothill School of Fine Arts elé helyezik, Richie-t a Historycába, míg Lee és Robbie a város közeli részén köröz. A kód: Találjuk meg kisherceget!
Ebből Kit mit sem sejtve ébred fel, reggel kilenc körül. A felkelés utáni pár óráját arra szánja, hogy az iskola titkos rejtekén, ahová egy lélek sem jár, saját lakórészt alakítson ki. Pontosabban egy tároló egységet. Ebben segítségére a félig üres szekrény áll. A legalsó polcról eltüntet mindent, majd kiszakítja a hátsó fedőfalát, így láthatóvá válik a bútor mögötti iskolafal. Szerencséjére a nem téglából készült, így miután letépkedi az útban lévő tapétát, könnyedén vághat magának egy lyukat bele a bicskával, amit itt talált. Ezt az eljárást megismétli az összes polc mögött. Négy vájt lyuk szolgál most arra, hogy elrejtse azon dolgait, amit éppen nem akar magával vinni. A pénzén kívül tulajdonképpen mindent. Az alvó cuccát és tisztálkodási szereit felülre, a többit alulra rakja. Miután mindent elhelyezett visszailleszti a fedőlapokat, és visszapakolja azt a pár fizikai taneszközt. Mintha mi sem történt volna. Egyedül a sálja maradt elől, amire szüksége is lesz a nagy hidegben. A mai egy szabadnap. Mosodába akar menni, hogy végre eltüntesse azt a visszataszító foltot a kabátjáról. A többi ruháját esténként ő maga sikálja ki az iskola egyik mosdójában. Csak ilyenkor jut az eszébe, hogy egy teljes hete annak, hogy itt van. Ehhez képest rutinosan ugrik át az iskola vaskapuján, majd indul el jobbra.
 - Kit! – szól egy ismerős, mély hang. Kitty-n végigfut a félelem. Lassan megfordul, mire Ricky hirtelen megöleli. Érezni rajta a cigiszagot, és a narancslé illatát. A lányt újra melegség járja át, mint amikor a zuhany alatt volt. Kellemes, andalító érzés. Kit már régóta nem bújt senkinek a karjai közé így. – Annyira örülök, hogy végre megtaláltunk! – harsogja Rick lelkendezve, miközben rávigyorog, ahogy elhúzódik. – Mi az, csak nem megfáztál? – simítja végig ujját a kisherceg rózsavörös orcáján.
 - Nem, nem, csak hideg van! – emeli fel a kezét ellenkezve, és próbálja leplezni örömét.
 - Tudod vagy három napja téged kerestünk. Levon nem bírta elviselni, hogy Richie lefeküdt egyszerre két csajjal, ő meg nem – teszi Ricky a karját a lány vállára, miközben Greewich Village felé veszik az irányt.
 - Nem tudtam, hogy ennyire orgiapártiak vagytok – motyogja Kit, és a másik elneveti magát. – De amúgy, annyira nem lep meg.  
 - Egyébként mi a teljes neved? – érdeklődik a srác.
 - Jake Christopher – rögtönöz Kit gyanakodva.
 - Hm, pedig a portás azt mondta, hogy ilyen nevű gyerek nem jár oda – húzza össze a szemét gyanakodva.
 - A franc jár abba az öntelt giccsparádéba – köp oldalra, erősítve maszkulimitását. – De, valahogy mégis ott élem a fél életemet, ha érted mire célzok – kacsint, és Ricky mindent mosolyogva elhisz. – A leánykollégium mögötte egy veszélyes hely – kuncog. Akaratlanul is felmerülnek az emléki, amiket minél mélyebbre próbált ásni eddig. Most nem hazudott.
 - Akkor jól sejtettem. Nem tűnsz olyan fiatalnak, hogy egy ilyen helyen tanulj – mormolja Rick, miközben egyre közelednek a klubhoz. – Jó lehet itt New Yorkban lakni.
 - Én azt hittem ti is… - vág bele Kit.
 - Ó, nem. Ugyan már harmadjára vagyunk itt, de csak látogatóba, érted. Néha engedik egy-két helyen, hogy fellépjünk, de ennyi. Addig maradunk, ameddig el nem fogy a pénzünk. Persze már most sincs egy fityákunk sem. Mondjuk ezt úgy is kiszúrtad szerintem – hadarja, és Kitty-ben most először áll össze a kép, hogy egy kanadai zenekarral barátkozott össze. – De egész jók vagyunk, egyébként. Meg kéne hallgatnod! – javasolja, és a lány hevesen bólogat. Ugyan semmi kedve elárulni, hogy ő is a zenélésből veszi a kenyerét.
A séta közben elérnek a bárba. Besétálnak az ismert falak közé, de most szinte üresen tátong minden. Még füst sem kering bent. Csak néhány lézengő baktat erre-arra, és látszólag Richard sincs sehol. Egyszerre megszólal a zongora, és annak lágy hangja átjárja a téglafalak sarkait. Bebújva fülekbe, ránézve lelkekre.
A fekete yahama mögött Manuel ül.
 - Felvágós – köhögi Rick hangosan, és Richard feléjük int, majd lesétál hozzájuk. Azonnal keblére öleli Kitty-t hálálkodva.
 - Barátom, ha te nem lennél, félember lennék csupán – áldja nevét, míg mindhárman helyet foglalnak. – Egy rakás mesélni valóm van. Az a két csaj, te jó isten – harap alsó ajkába.
 - Hidd el Richie-fiú, Kit-nek nem fogsz újat mondani – szól bele Rick. A zongorista lenézően pillant rá, aztán szeme újra csillogni kezd Kitty-t látva.
 - A lényeg, hogy köszönöm! – fejezi be Manuel, és megrázza a lány kezét.
 - Ugyan semmiség, de tényleg – mormolja Kit, de mintha meg sem hallanák. Furcsa olyas valakit játszania, akinek a szöges ellentétje volt eddig. Legalábbis az biztos, egy csaj kezét sem fogta még meg. A gondolat mégis, napról, napra közelebb kúszik hozzá. Ha egy halra azt mondják ostoba, mert nem tud fára mászni, az előbb utóbb el is hiszi magáról. Ezt anyja gyakran ismételgette, miközben Margot akváriumba zárta. – A többiek? – néz fel.
 - Téged keresnek, de Levont ismerve nem lesznek el sokáig – nyögi Richie, mire az eddig bambuló Rick-ből kicsusszan a kérdés.
 - Hány nőd volt eddig? – néz Kit szemébe. Mintha féltékeny lenne. – Mármint, biztosan rengeteg.
 - Egy úriember erről sosem beszél – titkolózik a lány.
 - Akkor milyenek tetszenek? – folytatja a kihallgatást Ricky. Erre aztán még Kitty-nek sincs gyors válasza.
 - Hát – hezitál. – Ez attól függ. Nem a külső számít, inkább a kisugárzás. Azt hiszem – indul ki a férfiak iránt érzett vonzalmából, amire nem nehéz koncentrálnia, azok után, hogyan ölelte át Rick.
 - Tessék, amelyik bármelyik tyúkot megkapja, csak ennyit bír kinyögni – rázza a fejét a zongorista, és Kit kacagni kezd, aminek selymes hangja szíven csapja Rickyt. – Hi-hihetetlen – dadogja Manuel vidáman. – Tisztára, mint Robs.
Eközben az utcáról hangos szitkozódás hallatszik be, az éppen nyitva lévő ablakokon.  
 - Ezt nem hiszem el. De tényleg, hogy lehet valaki ennyire felelőtlen, mint mi? Elengedni egy ekkora kincset, az egyik legnagyobb hibám volt, valaha. Ha temetnek, kérlek olvasd fel, hogy nem bántam meg semmit, csak ezt. Hogy nem foghattam egyszerre két csupasz női segget. Hogy lehet enélkül élni, mond? És pont Manuel, az a retkes disznó, pont ő. Katasztrófa. Ha egyszer megtalálom azt a taknyos kis selyemfiút, én esküszöm, hogy magamhoz bilincselem! – kiáltja Lee a Historyca ajtajában.
Kit elvigyorodik. Levon belép, és az arcára nagyobb öröm ül, mint egy újszülöttre, mikor megpillantja édesanyját.
 - KISHERCEG!


Köszönöm, hogy elolvastad!

{ 2 megjegyzés... tell me what you see Comment }

Copyright © S e x & S h o u t