Posted by : MoonlighTie 2017. január 11.

Elérkezett az új év, és így úgy döntöttem, hogy éppen ideje bővítenem a zenés pólógyűjteményemet. Áttekintve a szekrényemet rá kellett jönnöm, hogy igencsak szegényes a kínálat a Bob Dylan pólóim között. Magyarul egy sincs. Ezt azért még én sem tűrhetem. Még én, a világ második legnagyobb dylan-szerelmese - az első bob maga nyilván - sem élhetek a pofija nélkül a testemen. Ennek tudatában elküldtem a kedves egyetlen pénztárcámat, hogy ugyan vegyen nekem új textilfestéket, mert a beatles-cipő kimerítette a készletem. Miután hozzájutottam a megfelelő fiús szabású pólónak, megfizethetetlen 360 Ft-ért, már csak a tervezés következett. Őszintén nem volt nagy kihívás, mert már régóta szemezgettem egy grafikával, amit még tumblr-n fedeztem fel nemrég.

Azért ez sem tökéletes, és ebben a színösszeállításban nem is szívesen viselném, ezért változtattam rajta néhány apróságot. A színeket kicsit pasztelesebbé szerettem volna festeni, és a DYLAN felirat sem igazán nyerte el a tetszésemet. - Ennyiből senkinek nem esik le ki Bobcy, mert aki megérdemli a társaságom, az a név nélkül is vágja kit hordok a cickóimon. hehe. Ennél sznobabb nem is lehetnék. - Meg ezek a hajában fityegő valamik is furcsák. Most valamiért egy letisztult pólóhoz volt kedvem. 
Hát, el is kezdtem a szokásos menetet.
Először is lerajzoltam egy sima lapra a mintát, amilyen pontosan csak tudtam.
Ezután körömvágó ollóval kivágtam a haját, amit ilyenkor rettenetesen gyűlölök. 
Végül a pólóra másoltam a sablont ceruzával, mert a grafitot a mosógép könnyedén eltünteti. 















Utána kezdődhetett a színkeverés, majd a festegetés, amihez ismét ecset helyett fogpiszkálót használtam, mert fő a részletesség. A színek végül kifejezetten jól jöttek ki egymás mellé, tehát nem igazán van okom panaszra. 

És íme a végeredmény. Egy modern stílusú, letisztult dylan-póló, amit a fanok úgyis fel fognak ismerni, a nyomik meg úgysem. Alig pár órába telt, és kb. 500 Ft-ba. Ezért éri meg magunknak megcsinálni, mert mint tudjuk a többi pénzünk úgyis elmegy a kicseszett drága önéletrajzi könyvekre, ugye RIBI ROBERTSON?
Minden esetre köszönöm, ha velem tartottatok, hamarosan újabb bejegyzéssel érkezem. A kommentekben szívesen olvasok véleményeket. Ti felvennétek ezt a pólót? 

{ 2 megjegyzés... tell me what you see Comment }

  1. Wáháh, ez... Most majdnem negyven évvel ezelőtt is cikit mondtam. Szóval... Gyáh. Kedvet kaptam hozzá. De tudod, mit szeretnék màr egy ideje? Olyan pulcsikat, amiket a Who tagjai hordtak, y'know.
    Ez a Ribi Robertson pedig borzalmas egy figura. Csoda, hogy nem írtak még róla Uncyclopedián. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Melyikekre gondolsz? Így elsőre szégyen, de nem ugrik be.
      A testominyról meg majd lesz egy beszámoló ha befejeztem. no spoiler de kurva jó.

      Törlés

Copyright © S e x & S h o u t