Posted by : MoonlighTie 2017. február 26.

A korváltó x felesége
Prológus - Ezüstmadár

Original * Novel * Sci-fi/Urban Fantasy * Angst * Suspensive * UST * R * Zene

Sziasztok! Ma egy igazán szokatlan dologgal jöttem, mégpedig egy original kisregénnyel. Tudom, nem mindennapi, de azért reménykedem benne, hogy esetleg tetszeni fog. Íme a sztorioldal a fülszöveggel. 


Kellemes olvasást!





Mielőtt valójában belekezdenék ebbe az egészbe tudnod kell kedves megtaláló, hogy a Föld folyamatosan mozgásban van. A porszemek egy pillanat alatt kilométereket tesznek meg anélkül, hogy ezt felfognák. Ők, vagy mi. A sebesség, a szél, a víz mind jóval gyorsabb, mint el tudnánk képzelni. Ezért kell közölnem, én is csak egy fénytelen hullócsillag voltam ebben a világban, amit se siratni nem kell, se átkozni. A nap lenyugszik, majd újra felkel az én létezésemtől függetlenül. Nyugodtan szánakozhatsz a holtestem felett, vagy akár meg is botránkozhatsz a rusztikus gondolkodásmódomon, de ez az eset már megtörtént, ahogy az a jelen, ahol te ezt a búcsúlevelet olvasod, szintén hamarosan csak a múlt egy apró üvegszilánkja lesz, amit elfúj egy féktelenül idetévedt monszun.

Az idő a mai napon sokkal sötétebb, mint eddig. A felhők vastagon takarják az eget, míg a párás, mégis fagyos időben a búcsúzás hangja sejlik fel. A bronzos fedésű busz megtelik kicsi és nagy gyerekekkel, akik az utazásra várva csacsognak a szűk üléseik között lévő keskeny réseken. A nagy zsivajban képtelenség megállapítani a létszámot, így A kísérő orvos ötödjére is egyel kevesebbet számolva visszalép. A szemöldökét borzolja, de egyszerűen nem jön rá ki a hiányzó gyerkőc.
Eközben a Margaret Hotel falai között béke honol. A dolgozók és bentlakók végre hallhatják a csendet, amit egy héten át nélkülözniük kellett. Pár pillanattal később azonban gyászos némaság úszik át a téren. A sötét köd diadalittasan üti fel fejét, mint aki a gigászi csatát egy csapással nyerte volna meg. A bús szürkeség kiül mindenki arcára, aki fülébe eljut a hír. A szavak hirtelen mind jelentőségüket vesztik, és a buszra már nem száll fel senki. A kerekei lassan gördülnek el a Hotel kapuja elől, majd hajtanak fel a főútra, ahonnan már nem is fognak visszafordulni.
A fekete autó egy órán belül megérkezik, elszállítja a csomagot, míg a takarítók a kukába dobják vöröslő törlőkendőiket. Minden ott folytatódik, ahol befejeződött, csak halkabban. Szomorú arcok. Fekete kendők, és egy koromsötét zászló a Hotel nehezen kiérdemelt négy csillaga mellett.
Az étterem egyik asztalánál három férfi ül meg egy nő. Utóbbi komoran bámul maga elé, mintha halottat látott volna.
 – Szörnyű – nyögi a fejét rázva, míg a cipője orrát kémleli. – Szörnyű – ismétli szavát.
 – Mi? – mordul fel az első férfi a leveses kanalával hadonásszva. – Szerintem egész ehető – teszi hozzá a kockázott zöldségeket számolva.
 – Filip! – rúgja bokán a nő. – Ezt most tényleg ne. Nem hallottátok? – kerekednek ki szemei.
 – Mégis mit? – Pillant fel a második férfi, aki egész eddig a göndör hajfürtjével játszadozott. – Ki vele!
A nő sóhajt, majd pirosodó szemeit takargatva kihúzza magát. Még sosem mondott ehhez hasonlót, amire most készül. A halálhír a legfeslettebb penésze mindennek, ami él.
 – Az egyik nagylányt most vitte el a halottas kocsi. A 306-os szoba kádjában találtak rá, felvágott erekkel. Már nem lehetett semmit tenni, meghalt. Ő volt az a szőke. Nem sokat beszélt, de az én csoportomban síelt. Tudom, mert őt tették fel a haladóba kedden – kapkod nehézkesen levegőért, mire a harmadik férfi is sietve felkapja tekintetét. Oldalra fordítja fejét, majd kezét gyengéden a vele szemben szipogó nő nyakához érinti. A simítása olyan meleg, és óvó, hogy a nő elejtve dagadó könnyeit elmosolyodik.
 – Köszönöm Ciril.
 – Nyugodj meg Mirjam! – súgja a férfi mély, mégis derűlátó hangon.
A nő elhalkul, és több szó nem hangzik el az asztalnál. A leves, majd a főétel lassan, komótosan csúszik le a torkokon, míg a desszerthez már senkinek semmi ingere. A szépen piramisba állított tiramisu nem omlik össze, megőrzi alakját, ahogy a bíborban ázott szemek sem csillannak fel. Lehajtott tekintetek sokasága tömörül a Hotelben.
A dél elmúltával egy ismeretlen személyautó hajt a parkolóba, amiből egy zaklatott idősödő nő száll ki, sírva. Arcát kezével takarja, amíg be nem ér a kapun. Zilált ábrázata megrémít mindenkit, nem is beszélve a magas férfiról, aki a nyomában lohol. Az orvosnőt férje kíséri.
Mindketten bemennek a szálloda igazgatójához, kikérdezik, aztán megkapják az egyetlen dolgot, amit ilyenkor a kezükhez vehetnek. 
A búcsúlevél hosszú, és néhol olvashatatlan, de ez az egyetlen, ami a szerencsétlen lánytól hátra maradt. A nő zokogva rágja át magát a sorokon, majd a végére érve tekintete lángolni kezd. Otthagyva férjét és az igazgatót, haragosan, dühöngve indul a halba, a papírköteget a kezében szorongatva. Megállíthatatlan tempóban fut le a lépcsősoron, mindent összetörve maga előtt. Amint leér, mindenki csak rá tud figyelni.
 – Melyikük Knox? – kiálltja, ügyet sem vetve utána kapkodó férjére. – Gyerünk! – néz végig a halban ücsörgő férfiakon, mire az egyikőjük hirtelen mellé lép.
 – Én volnék – feleli visszafogottan.
 – Ciril Knox? – gyűlik haragja a nő tekintetébe, ahogy végignéz a közömbös kinézetű férfin. Ő bólint, és ezzel saját sírját ássa. A búcsúlevél Knox fején landol, ahogy az orvosnő erőteljes csapásai is, amiket csupán férje méteres kezei fognak vissza. – Maga mocsok! Én esküszöm megölöm! – ordítja a nő féktelen dühtől fűtve. – A legértéktelenebb dolog, amit valaha láttam. Szemét, disznó! – sikoltja, de már hárman fogják vissza az idős asszony apró testét. – Gyűlölöm.
 – Kedvesem, hiszen ő nem tehet semmiről! – szólnak a férj csitító szavai, de hiába.
 – Semmire sem való, átokfajzat! – folytatja, miközben férje már a hátára szorítva viszi ki a szabad ég alá. A szitokszavak nem szűnnek, sőt egyre hangosabbak.
A férfi értetlenül áll egyhelyben, szótlanul. Az ablakon keresztül szemez az orvosnővel, mikor az igazgató leér, és mellé lép. Félőn töri meg a csendet.
 – Ciril – kezd bele a földön lévő levélkötegre nézve. – Azt lehet, hogy el kellene olvasnod. Elég sokat szerepelsz benne – nyögi az igazgató reszketve. – Mrs. Johnson volt a lány háziorvosa. Nem csoda, hogy ki van készülve – folytatja a homlokát törölve.
Knox lassan a búcsúlevél mellé sétál, majd lassan, szelíden ér csak hozzá a rideg papírlapokhoz. Mintha csak a szívéig érnének a lány utolsó tettei. A lányé, akinek még a nevét sem képes felidézni, sem az arcát.
Mi van, ha talán… Ha esetleg meg érne egy próbálkozást? Ennyivel tartozik, nem igaz?

Pislant, és hirtelen a reggelit befejező, telthasú gyermekek gyűrűjében találja magát. Futnak ki a buszhoz, hogy minéljobb helyet szerezzenek maguknak. A kavargó hangzavar élettel tölti fel a halott falakat. A férfi mély levegőt vesz, majd az emeletre indul. A 306-os szobába.
Az ajtó tárva nyitva fogadja. A szoba maga üres és néma, pedig a falak, a bútorok, a lámpák és az ablakok is sokat mesélhetnének. Belépve a fürdő mellé Cirilt megüti a heves vérszag. Most már nem fordulhat vissza. Bemegy.
Először a szőke hajzuhatagot pillantja meg, ami lelóg egészen a földig. A lány teste vékony, és sportos ruháját áztatja a vörös vér, ami hosszában felmetszett karjából ömlött ki. A földön borotvapenge hever.
Knox közeledve meglátja a lány hófehér arcát, ami mögött már nem rejtőzik semmi, csak a végtelen üresség. Fenyőzöld szemei iránytalanul az űrbe néznek, míg telt, liluló ajkai is mozdulatlanok. Az élettelen testből hideg sugárzik, ahogy oldalra dőlve várja, hogy megtalálják.

Ciril arca végleg elsápad. Szobor módjára áll, és nem tudja levenni szemeit a holtestről. Soha többé nem akarja ezt látni, sőt, még hasonlót sem. Talán, ha most az egyszer kivételt tenne? Csak most. Pislant.

{ 2 megjegyzés... tell me what you see Comment }

  1. Jaj.
    A sztorioldal is, az első fejezet is sok jót ígér, igazán örülök, hogy most originalt írsz.
    Úgy értem, a fanfictioneidért végtelenül hálás vagyok, hisz te vagy az egyetlen, aki hajlandó arra, sőt, hogy bandomokból írjon magyarul.
    De, mint látjuk, tudsz karaktert építeni, ami pedig már van a drágáknak. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ebben a történetben ki hogyan fog viselkedni.




    És még annyi, hogy a holttest a holt és a test szavak összetétele. Ha holtest lenne, az olyan, mint amikor éjfélkor az erdőben vagy a tenger fenekén hullákat keresel, na, akkor holtest, winkwink nudgenudge
    Ennyi az egész magyar nyelvtan amúgy, csak belegondolsz, hogy miből erednek és mit jelentenek a szavak, és tulajdonképpen meg is vagy :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, és köszönöm szépen! Igazából nem tudom, hogy mégis hogyan álljak hozzá az original sztorikhoz, mert van az a dolog, hogy aki ismer, az nem ezt várja tőlem, aki meg nem, az a többi fic között kicsi eséllyel fog pont originalt is olvasni, vagy bármit. Sajnos a dolog kétértelmű, és csak rajtam múlik, hogyan is látom. Ettől függetlenül úgy alakultak a dolgok, hogy most ehhez jött ihlet, és intuíció. Ilyen a szerelem.

      Törlés

Copyright © S e x & S h o u t