Posted by : MoonlighTie 2017. február 3.

DONT LOOK AT THE MAILBOX!!!

The Monkees * RPS * One-shot * Jonesmith * Romkom * Genfic * PG * Zene

Sziasztok! Végre sikerült megalkotnom az első Monkees ficet. Én nagyon izgatott vagyok, remélem ti is. Természetesen slash, mert má mé ne, de abszolút a sorozat stílusában/hangulatában íródott, szóval érdemes átnyálazni kicsit. Úgy a második évad elején járhatunk a történetben, de wut plot? Szóval köszönöm szépen, ha elolvassátok, és mondjátok meg milyen volt, és hány csillagot kapna tőletek!

Kellemes olvasást!


Már a legvénebb lakók sem emlékeztek arra, hogy az a négy idegen fiatalember milyen néven bérelte a lakást évek óta, csak úgy emlegették őket, mint a Monkees. A nevüket főleg az áradásnyi önkritikájukból, vagy éppen a fellelhetetlen értelmükből adták maguknak, a kérdés még a mai napig nem döntetett el. Többek között az sem világos, kik is ők valójában. Egy zenekar, vagy csak néhány suhanc, aki nem bír magával.
A lakás maga a lehető legelőkelőbb helyen lelhető fel, a tengerparttól pár lépésnyire. A hatalmasnak nevezhető bérház díja mégis megfizethető, köszönhetően a rémesen zsémbes szomszédoknak, akiket néha lehetetlen elviselni. Vén, akadékoskodó öreg mind, akiknek jobb dolguk sincs, mint percenként becsengetni, hogy vegyék le az éppen szerelőnél lévő tévé hangját. Szerencsétlenségükre a saját sírjukat ásták meg mind a napon, amikor is aláírták a Monkees bérletiszerződését. Ezek a fiúk ugyanis nem olyanok, akik hamar feladnák. A csengőt rég leszerelték, a kopogtatót eldugták, és az ajtóra vastag zárt szereltek. A betörés, zaklatás megvalósíthatatlan. Egyedül a postaláda az, amibe a dühös levelek érkeznek óránként, de ezzel lehetetlen megzavarni egyetlen próbát is.
A mai egy igazán forró nyári nap, egyike azoknak, amiket odakint már nem lehet kibírni, de bent még nem vette át az uralmat a légkondicionáló hűs suttogása.
A négy monkee az alsó szinten szétszórva fekszik, ül, vagy éppen áll.
Kezdjük a sort a kanapén lazító Peterrel. A haja éppen olyan aranyszőke, akár egy virágzó nárcisz. Tincsei rendezetten hullanak arcára, ami a világ legbarátságosabbja. Pete egy kedves, bár olykor lüke basszusgitáros, bármilyen tánctudás nélkül. Ez abban is látszik, ahogy a jégdaráló zúgó hangjára próbálja végtagjait egy ritmusba igazgatni, sikertelenül.
A második Micky. Hívhatnánk akár vérfarkasnak is, vagy bármilyen emlősállatnak a bálnákat leszámítva, ugyanis Micky még sosem tudott annyira lelassulni. Talán a gyerekkorában meglovasított egész cukorautomata, vagy a gének teszik, de ő bizony képtelen leállni. Fején viruló göndör, barna haja sem segít a dolgon. Az arcán folyamatosan ezernyi grimasz váltja egymást, míg ujjaival állandóan kósza ütemeket kopog. Nem is véletlen, hogy dobosnak állt. Ám a két dobverő sem tudja kellőképpen lefoglalni, így énekesi ambíciói sem hullottak feledésbe. Most is egy kósza Billy Joel dallamot dúdol a házikészítésű jégkásáján ügyködve a konyhában.
A harmadik Davy, a törpe. Ha nem is az, vészesen alacsony, de szentül állítja, hogy a többiek az égimeszelők. A vita még eldöntetlen. Ezen hiányossága mégsem állítja meg, mert második neve így is csábító. Szerves tulajdonsága, hogy a nap minden órájában szerelmes. Ez természetesen állandó, nem úgy, mint a lányok, akiket megtisztel vele. David az egyik felelős a postaláda bontatlansága miatt, a hozzá címzett átkozódó levelek okán. A legkisebb monkee kellőképpen jóképű hozzá, hogy heti tíz üzenetet is kapjon ilyen úton. Az orcáján landolt tenyerek ellen testápolókrémet használ most is. Mit tehetne, csörgődobos.
A negyedik, vagyis utolsó, nem más, Mike. A legmagasabb, legmorcosabb, legmakacsabb. Az élete árán is ragaszkodna kötött sapkájához, amit soha sem vesz le, ahogy az attitűdjéből sem enged. Érces hangja pengeélesen hatol az ember szívébe, akárhányszor csak megszólal. Csípős megjegyzései ellenére lehetetlen nem szeretni. Babaajkai, sötét hullámos, a sapkája alól kinyúló sötét haja és igéző szeme egy pillanat alatt elfelejtteti a többit. A gitáros éneke minden ruhát képes a földre varázsolni. Ő maga is éppen a padlón fekszik igazat adva a ,,meleg felfelé száll” elméletnek.
 - Mégis mit vársz attól a szegény krémtől? – jegyzi meg Mike fintorogva. – Csak összemaszatolod magad, a büszkeségedet nem adja vissza.
 - Hagyd már szegényt, most kivételesen nem ő tehet róla – kiáltja ki Micky a konyhából. – A lány összekeverte valakivel.
 - Én azt hittem megpofozta – vágja rá Peter értetlenül.
 - Kérlek ne kezd – feszül Mike a padlónak. – Ma túl meleg van hozzád – húzza a száját, mire Micky hirtelen a basszusgitáros mellé szökdel. A hűvös, hideg kezeit Peter nyakához szorítja, majd esztelen csacsogásba kezd.
 - Mr. Tork, szíves elnézését kérjük, de soha ne próbálkozzon többé a beszédnek nevezett kiváltsággal – vág bamba képet. – Veszélyes – csap a vállára, és Pete még reagálni sem tud semmit Micky szájmenésére.
 - Tudjátok van egy dolog, amit csak a ti közeletekben tudok értékelni – motyogja Mike, de természetesen az egész szoba a szavába vág.
 - A barátságot – mosolyodik el sután Peter.
 - A szeretetet – mosolyodik el Davy sóhajtva, pirulva.
 - A légkondit – kap fejéhez Micky.
A földön elterülő gitáros mély levegőt szív magába, és vele együtt egy évre elegendő türelmet is, majd erőtlenül felel.
 - A csendet – forgatja szemeit, mire a többiek csak legyintenek, Mickyt kivéve.
 - Mr. Nesmith magának nincs szíve – ejti el zsebkendőjét Mickyta hercegnő könnyeket hullajtva, de előadását a telefon fülsiketítő csörgése szakítja félbe.
Davy nadrágjába törölve a felesleges krémet áll fel, és az asztalra támaszkodva emeli fel a kagylót, míg a többiek csak molyolnak tovább, ki tudja éppen mivel.
 - Ó, szia nagyi! – köszön gyermeteg hangján David. – Nem. Nem. Ó, hát miért nem szóltál hamarabb, máris megnézem. Igen. Papó mondta meg a címet? Értem. Nem, nagyon örülök, hogy szóltál. Köszönöm szépen! Nagyon aranyos vagy, majd hívlak. De tényleg. Szia! Én is puszillak. Igen. Igen. Igen – ismételgeti az ígéreteket, majd nehezen végre sikerül leraknia a kagylót. – A nagyim kötött egy sálat, mert Londonban éppen hevesek a szelek – újságolja vidáman, mire a hűvös levegő szinte álomba varázsolja Mike perzselő testét. És sapkáját, aki haszontalansága miatt kezd mély depresszióba esni.
 - Nagyon sok szükséged lehet rá Kaliforniában – jegyzi meg Micky gúnyosan, ahogy lassan visszasétál a mesterművéhez a konyhába.
 - Elküldte postán pár hete – mosolyodik el az apró csörgődobos a postaláda mellé lépve, de a kezének emelkedésére a többiek egykettőre kiengedték hangjukat.
 - NE NYÚLJ A POSTALÁDÁHOZ! – kiáltják pályafutásuk során először szinkronban.
 - Nyugi már, ez csak egy kis doboz, néhány levéllel – legyint Davy, majd a vasból készült postaláda egy apró érintésre szétrobban. Az apró doboznak hitt bomba elteríti az egész nappalit, és Davidet is egészen a kanapéig löki hűtlenségének zajos vízhangja, ahogy a többieket szinte a falhoz szögezi az éjjeli próbák nem túl toleráns fogadtatása, és a bérház lakóinak nyers kritikája, mind levélbe foglalva.
A fiúk lassan sebzett vadként söprik ki arcukból a leveleket, majd megvetően keresik a bajok elszabadítóját. Persze az törpemajom ki sem látszik az átkokból.
Nez a felszínre úszva áldja még ezt a forró levegőt is.
 - Hol van Davy? – néz kérdő szemével Peter, mire Micky kétségbeesetten kezdi szólongatni hű kertitörpéjüket.
 - DAVY! DAVY! Pici Davy bújj elő! – pánikol.
Mindhárman elindulnak előre, mire hirtelen ismerős hang üti meg a fülüket. Nyöszörgés.
 - Oké, ez most vagy az asztallába, vagy belerúgtam Davidbe – néz le üveges szemekkel Peter.
 - Pete, egyszer tényleg elviszünk egy rendes orvoshoz – morogja Mike, majd Mickyre néz. – Nem csak egy kamuorvoshoz – rázza fejét a gitáros, mire Peter csalódottan néz a dobosra, ezt nyögve:
 - Mr. Hudson? – gyengül el, ahogy Micky sajnálóan bólint.
Eközben Mike lassan leguggol a levelek sűrűjébe, és tapogatózni kezd. Pár pillanattal később már Davy-vel a karjaiban tér vissza, aki az ég felé nyújtózkodva kezd visítani.
 - Igen uram, már látom a fényt, kérlek ments meg! Ó, uram! – hadonászik, mire a gitáros finoman az arcára csap. – Ó, te vagy az? Mike! – öleli meg hirtelen, megfosztva minden levegőtől. – Megmentetted az életem! Köszönöm! – szorítja át hevesen.
 - Jól van – súgja halkan Nez. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból cseppet sem bánja magán tudni Davy meleg karját, és érezni finom, bársonyos illatát.

Miután az időzített levélbomba felrobbant beletelt jó pár órába, hogy a fiúk kibogarásszák a sálat a sok haragos levél közül. Micky és Peter már hamar feladták a keresést, és inkább ledőltek éjszakára. Nem is csoda, hogy így Mike és Davy éjfélig olvasgatták, majd dobták ki az ablakon a leveleket. A legnagyobb meglepetést az okozta, ahogy a levelek egyre nehezebben olvashatóak, és nehezebbek lettek.
 - Nem is ismerek ennyi női nevet – panaszkodik Nez.
 - Most már kissé kezdem betegesnek tartani az életstílusom – válaszol bűnbánóan a kis törpe.
 - És ehhez a vallomáshoz négy óra olvasgatás kellett – fintorog Mike halkan. – Itt kezdődik a probléma – szöszmötöl. – Téged is orvoshoz kéne vinni. Bár Peter rosszabb – mormolja magában a gitáros, miközben David már egy ideje egyetlen levéllel babrál. Ahogy olvassa a sorokat szóról szóra az arca elszíntelenedik. Sápadtan néz fel Mike-ra. – Mi a baj?
 - Holnap kiutasítanak. Haza kell mennem – szól kifejezéstelenül, érzéketlenül, mire Nez azonnal mellé lép. Kitépi kezéből a papírcsomót, majd ő is végig bogarássza a szöveget. A sapkáját mélyen a fejére húzza, ami eddig még sosem jelentett jót. Az agyában pörgő fogaskerekek zaja egészen kihallatszik, akár Davy zavaros szívdobogása. Mike végül csípőjére ereszti kezét, majd sóhajtva az ajtó felé bólint.
 - Öltözz! – utasítja gyengéden.
 - Mi? – néz fel a csörgődobos őzike szemével.
 - Munkát már biztosan nem tudunk szerezni hajnalban, de a városháza hamar nyit a belvárosban. Nyugi, a többieknek egy szót se szólunk. Nem jönnek rá. Nincs más választásunk. Egyszerűen nem hagyhatom, hogy visszamenj oda, ahol sálat kell hordani – hadarja Mike, és David arcára hatalmas vigyor ül. – Ne merj így nézni rám, mert meggondolom magam – kulcsolja össze karját a gitáros.
 - Köszönöm Mike – ugrik Davy hirtelen előre, és magához öleli a felhőkarcolót. Nez elmosolyodva néz le rá, és beadva derekát ő is átkarolja az apróságot. – Köszönöm.
 - Szívesen Mrs. Nesmith – feleli lomhán Mike, mire a másik a mellkasára csap.
 - Hé.
 - De kérlek – motyogja Nez. – Ne nézz a postaládára!
 - Soha többé – kuncog Davy, és a gitárost ismét elönti a kellemes forróság, mintha összekovácsolná kettőjüket ez a hőség. Talán nem is kell többé elengednie.


{ 2 megjegyzés... tell me what you see Comment }

  1. Nyöhöhö, azt hitted, mi? Mit? Az mindegy, mert nem tudom.
    Mindenesetre tudtam, tudtam, hogy írni fogsz, mivel mondtad, hehe. És jó előre kiműveltem magam.
    És már megint teljesen beleszerelmesedtem négy idiótába. A Whoval vetekednek, komolyan.
    Amúgy, ha Te nem lennél, még mindig John és Joj miatt nyelném a könnyeim, de hogy vagy, még páran becsatlakoztak melléjük... Szóval, igen, azt hiszem, hálás lehetek. (#letussavemoarpplfromdebeatleshell)
    De hogy Monkees... Olyan címeres ökrök ők is, de ők amerikai ökrök, ami egész más, mint az angol ökrök (khmkhmOxkhm).
    A fic pedig elég fluffy volt, hogy nyeferegve szálljak el a Hold felé, örömkönnyeket hullatva.
    Amúgy ja, már megint kaphatsz egy díjat, mint Az Első Magyar Monkees Fic Írója. Lenne már pár ilyened szerintem. (deazelsőkvínazenyémstipistop)
    Na, és ez a sor:
    - NE NYÚLJ A POSTALÁDÁHOZ! – kiáltják pályafutásuk során először szinkronban.

    Hát...

    Ja.
    Körülbelül.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh
      Köszönöm szépen. Eléggé igyekszem kitágítani a magam és a blogom látókörét is, de talán már túlzásba is estem ezzel a rengeteg fandommal. Minden esetre köszönöm tényleg. A monkees egy igazán különleges stílust képvisel, amivel néha lehetetlen felvenni a versenyt de azért próbálkozok. Remélem sikerült kicsit megszerettetni őket.

      Törlés

Copyright © S e x & S h o u t