Posted by : MoonlighTie 2017. február 5.

Szökőév - Kilenc
Across The Great Divide - Keresztül a nagy vízválasztón

The Band * RPF * Novel * Hurt/Comfort * A/A * Suspensive * R * Zene 

,,Egy februári napon Kitty végre megteszi azt, amire már hónapok óta készült, elszökik Manchesterből. Leborotválja hosszú, szőke haját, a fejére kalapot húz, és a fiatal vándorfiú szerepében tetszelegve repül egészen New Yorkig. Otthontalanul vág neki új életének tervek nélkül, de reményben úszva. Útja során végül egy folkot játszó zenekar mellet köt ki, akik érthetetlen okból kabalájukká fogadják, anélkül, hogy tudnák, Kit Moon igazából lány, nem csak egy brit suhanc fiúcska."

Sziasztok! Tudom, most viszonylag sokat kellett várni erre a következő részre, és sajnos a tizedikre is kell majd egy kicsit, azért remélem nem bánjátok annyira. Itt a sztorioldal, ha eddig elszalasztottátok volna az előző részeket.



Kellemes olvasást!

Március 2.

(…) Néha csak elgondolkodom, hogy miért vagyok ott, ahol. Ma este is így tettem, de valamiért nem estem pánikba, ahhoz képest, hogy hová keveredtem. Az otthonom ott van, ahol éppen vagyok, ezért már nem tud szinte semmi sem megijeszteni. Amint erre rájöttem, mintha a kétségeim is eltűntek volna. Örülök, amiért Levon meg a többiek elhívtak magukkal. Talán így nem leszek egyáltalán magányos, és Clevelandig talán a régi nevem sem fog elérni. Ha jobban belegondolok, sokkal szívesebben megyek oda, mint maradnék New York-ban. Sokkal barátságosabb helynek tűnik, ahogy Lee leírta. Persze főleg Kanadáról mesélt, rengeteget. Meg is jött hozzá a kedvem, hogy egyszer oda is elutazzak. Most már semmi sem köt láncra. Se a félelem, se a honvágy.
Már ezerszer bocsánatot kértem Lee-től, amiért leszálltam a vonatról, de ő szinte leszidott érte, amiért erről fecsegtem. A lelkemre kötötte, hogy csak rosszul éreztem magam, mikor mindketten jól tudjuk, nem erről volt szó. Közel sem. Nem gondoltam volna, hogy pont ő jön utánam.
Szerencsére még volt pénzem egy hotel szobára itt Baltimore-ban, és a jegyeinkkel holnap délben felszállunk a vonatra, aztán irány Cleveland. Fogalmam sincs hogyan tudok majd Robbie szemébe nézni. Valószínűleg nagyon mérges rám. Okkal. Ricky meg félt.
Már megbántam, hogy leszálltam. Ha kicsit erősebb tudok maradni, talán nem kellene emiatt aggódnom. Minden esetre Levon alig bír leszállni rólam, és folyamatosan csajozási tippeket kér, nehezen bírok vele.

 - Mit csinálsz? – fordul az ágy szélére Lee, a könyvét szorongató Kitre nézve. – Az egy napló?
 - Azt hittem, már alszol – csapja össze a kötetet a lány, majd gyorsan eldugja.
 - A vonaton aludtam, szóval most nem megy – nyújtózkodik ki a fiú. – Te nem vagy álmos? – dörzsöli meg megfáradt szemét, de Kit csak megrázza a fejét. – Kérdezhetek valamit? – komolyodik kissé el Levon rekedt hangja.
 - Felőlem – veti oda Jake lazán.
 - Te buzi vagy? – Némul el Lee. – Mármint buksz a faszikra is? – bámul a plafonra, míg Kit csak zavarodottan húzza össze magát.
 - Ha azt mondom igen, te is meg akarsz majd dugni? – feleli a lány félénken, mire Levon hangos nevetés helyett csak hallgat. Még csak meg sem moccan. Kitnek ötlete sincs mi járhat a másik fejében. – Mondanod kellene valamit.
 - Lehet – mormolja sejtelmesen, miközben a lány tekintetét fürkészi. – De tudod, a magam fajták fűt, fát megdugnak – grimaszol, mire Kit elneveti magát. – De azért szeretem a melleket. Ah, a legszebb dolgok a világon – nyögi boldogan, és Kit belepirul Levon megszállott sóhajtozásába. Feltűnően. Lee ránéz, majd kacéran elneveti magát. – Olyan kis fiatal vagy még, alig merek beszélni előtted. Emlékszem, Robbie is ilyen kis ártatlan volt eleinte – vigyorog. – Nem tudnád elképzelni, de szétálló fogai voltak – kezd el mutogatni, mire a lány képtelen visszafogni kacaját. – Már tizenhat éves volt, de alig nézett ki tizenháromnak. Akárhová mentünk, őt sehová sem akarták beengedni. Akkora kis zokni volt.

Március 3.

Levon egészen más, mint aminek gondoltam. Valójában sokkal kedvesebb, megértőbb, az általa mutatott arcánál. Könnyedén játssza meg magát. Talán éppen ez az, ami megkedveltette velem. Valamiért ő is tudja milyen elszabadulni. Szinte biztos vagyok benne, hogy neki is rengeteg vesztenivalója lehetett. Mintha egy, az enyémhez hasonló lyuk tátongana az ő mellkasán is. Hát, mindenki ilyen? Mindenki sír, ha egyedül van?

A tavasz egy hatalmas viharként szántotta fel a földeket hírével, de arcát még közel sem mutatta. Ahogy a megfogyatkozott folkbanda törött szárnyakkal kel át Cleveland kihalt utcáin, egyikük sem képes megszólalni. Talán a csalódás olyan mélyütésnek bizonyult, hogy a lélegzés most sokkal nehezebb az átlagosnál. Kivételesen tenni kell érte. Semmi sem tűnik ki a lehajtott fejek közül.
A reggeli szél ugyan paskolja a bús arcokat, de a lelkesedés már rég kiveszett belőlük. A jelen pillanatban nem számíthatnak semmi jóra. Ha Levon nem érkezik meg holnap a szerződésük ugrik a kukába, és a jövőjüket is elfelejthetik. Ki bízna meg ezután bennük?
Ettől függetlenül még aggódhatnak is a kis barátukért, akivel ki tudja mi van. Lehet, hogy már meghalt. Ez a gondolat ott kuksol mindegyikőjük agyában, próbálva a felszínre törni. Persze mindhárman csak elfojtják, ezért belülről marja őket. Ezek után nem is csoda, hogy a levegővétel is kihívást jelent. Percről percre rosszabb.
Mire a Mornin’shine Hotel kapuja mellé érnek az összes életenergia elhagyja testüket. De nincs visszaút, be kell menniük, és beszélni. Ugyan mind tudják, ez Rick dolga lesz.
Sóhajtva sétálnak be a halba, ahol Ronnie már ideges ábrázattal toporog. Egy magas, sötét hajú férfi, akinél szívdöglesztőbbet egy anyuka sem látott. Az ajkai, az arca, és az ábrázata egyszerűen csábításra született. Nem is csoda, hogy énekes lett belőle. Az öltönyös férfi egy bálvány minden fiatal srác szemében. Főleg Robbie az, aki képtelen elszakadni a Hawk által láttatott jövőképtől. Most mégsem bír a szemébe nézni.
Ronnie megpillantva fiait elmosolyodik, majd szájából kilógó cigijét odébb dobva feléjük lép.
 - Végre itt vagytok! – közeledik, és karjaiba zárja kedvenc tanítványát, aki éppen csak a földel képes szemezni. – Mi a baj Rob? – érzi meg a levegőben a melankóliát, majd a másik két fiút is vállon veregeti, mikor feltűnik neki a hiány. Egy szőke. – Hol van Levon? – néz körbe. Őt nem hívja se fiának, se tanítványának. Mivel Lee a legidőseb, vele már testvérként viselkedik, sőt…
 - Mi lepakolunk – szorítja meg Robbie Manuel könyökét, majd a recepcióhoz indulnak, míg Ricky szorongó tekintetét próbálja a Hawkra igazítani.
 - Bocs Ronnie, de ma egyikünk sincs túl jól – dadogja félénken, mire a férfi borzolni kezdi szemüvegét egy új cigi után nyúlva. – Levon lekéste a vonatot, mert a barátunk rosszul volt. Nagyon rosszul – vörösödnek kissé el Rick szende szemei, amiket gyorsan megdörzsöl ingujjával.
Ronnie lassan bólogatni kezd, majd mélyen magába szívja a dohányfüstöt. Nem áll jól a szénája, hiszen dobos nélkül nincs fellépés. Nincs show. Nincs pénz. Már így is a turné előlegéből veszi az ebédet.
 - Hát, ez nem túl jó hír – jegyzi meg a száját húzva. – De nem hiszem, hogy a várakozáson kívül bármit is tehetnénk – súgja halkan, majd megcsapkodja Rick vállát. – Menj csak fel te is, pihenjétek ki az utat.

A Mornin’shine egy közepes hotel volt a városban. Nem is olcsó, de nem is drága. Mégis a berendezés, a bútorok elsőosztályúak voltak, ezért is tért ide vissza Ronnie mindig, amikor Cleveland-ben akadt dolga. A kedvenc szobája a főútra nézett, a negyedik emeleten. Máshova nem is volt hajlandó beköltözni. Hogy miért tehette meg ezt? Csak is azért, mert a tulajdonosnál nem élt a földön nagyobb Carl Perkins rajongó. Ezt kihasználva a Hawk nem is énekelt mástól ebben a városban.
Az épület egy régi, apró, húszasévekbeli színházból lett átalakítva, így az akkori sikkes stílus is rajta maradt. A felismerhetetlenségig átépítették, de az ilyesmit nem lehet eltűntetni. Az üvegkapu, a hatalmas hal, és a bársonyszőnyeggel borított lépcsősorok magukért beszélnek. A kellemes légkört a sarkokban fellelhető virágok csak még jobban fokozzák, nem is beszélve az átható pézsmaillatról, ami a falakból árad.
A szobák már az új évtized divatja szerint lettek bebútorozva, de a falakon viruló rózsás tapéták mégis más kort idéznek meg. Ronnie hosszú, és bizalmas kapcsolata miatt, amit a fiúkkal ápolt, úgy döntött, ezúttal mindenkinek külön szobát kér. Mondjuk a hoteltulaj engedménye is közrejátszott döntésében, a lényeg a jóindulat volt. Csak utólag változtatott a kérésén, Robbie telefonja után. Ha most itt lenne, Kit vele lenne egy szobában, de az új ismerős helyett Ronnie csak egy üres szobával szemezhet.
Inkább nem is zavarja fiait, hagyja őket aludni. Ő maga is inkább hamar lefekszik, hogy elhallgattassa azokat a gonosz gondolatokat, amik Levon elvesztésével fenyegetik.
Ez egy hosszú éjszaka mindenki számára. Ha Levon holnap reggel egyedül jelen meg, az már önmagában a vesztüket jelenti, de ha még ő sem érkezik meg…? A bizonytalanság és a félelem ott bujkál mindenkiben.

Mikor az új reggelen a nap legelső sugarai elérik Rick ablakát, ő szinte azonnal kiugrik az ágyból. Még csak az óra felé sem pislant. Felveszi legszebb kék ingjét, legkevésbé szakadt farmerját, és már fut is le a terebélyes halba, hogy a bolyongó füst sűrűje mögül várja a két szőkeség érkezését. Megsem fordult a fejében, hogy Robbie már félórája elindult a vonatállomásra.
Eközben a vonaton Kit és Lee mit sem sejtve a hatalmas aggodalomból vidáman üldögélnek kabinjukban, egy spanyolajkú család gyűrűjében, akikről nyíltan beszélhetnek. Főleg a kövér apa a téma, aki hatalmas szivarját rágcsálva nézegeti a heti újság képeit.
 - Nem is értem, minek nekünk az a többi kis izé, ketten kellene zenakart alapítanunk – nevet Levon hangosan, ügyet sem véve az aludni próbáló édesanyáról, aki méteres szoknyáját használja párnaként. – Lehetne a nevünk Blondies.
 - Persze, két háborodott albínó, akik pénzért még hülyének is tettetik magukat – helyesel gúnyosan Jake arra gondolva, hogy vajon Lee tud-e a szájharmonikájáról.
 - Naná! Egy csomót kaszálnánk vele – kacsint Levon magabiztosan, majd a kocsi folyosóján megpillant pár embert talpig kabátban. – Azt hiszem mindjárt leszállunk – motyogja, mire a spanyol apuka valószínűleg örömmel jelenti ki, hogy a két idegesítő suhanc végre távozik. A család tenyerét dörzsölve nézi végig a két jenki távozását, és ahogy kilépnek, máris rávetik magukat az üres helyekre. Ezt látva Kitnek nevetnie kell, ahogy útitársának is.
Leugranak a lassan sikló vonatról, majd a peronon bámészkodók között indulnak az utca felé. Arra egyikük sem számított, hogy egyszerre Robbie-val találják szemben magukat.
Rob egyedül ácsorog, sápadtan, véznán, lila karikákkal a szeme alatt. Annyira elveszett gondolataiban, hogy először észre sem veszi őket. Csak szoborként mered a távolba. Ez a látvány tőrként hatol Kit mellkasába.
 - Ribi Robertson! – harsogja Levon, mire Rob arca újra megtelik élettel, abban a pillanatban, ahogy oldalra fordulva megpillantja a sértetlen, pirospozsgás Kitet. A szikla leszakad szívéről, és most először újra friss levegő éri tüdejét. Képtelen tekintetét levenni a kishercegről, akinek ismét nőtt valamennyit a haja. Még akkor sem mozdul, mikor Lee már a hátát paskolja. Csak mosolyog. Lélegzik.
Kit hosszú idő óta úgy érzi hazaért.
Közelebb lép Robbie-hoz, majd belemarkolva dzsekijébe magához húzza, míg a fiú lehajtja hozzá fejét. Életében először nem törődik azzal, hogy elárulták, vagy elhagyták. A megbocsátás olyan könnyen előtört belőle, mint még soha. Nincsenek kétségei, végre talált valami olyan dolgot, ami különlegesebb az összes blues számnál.
 - Na gyerünk csibéim, vagy Ronnie bácsi hamarosan szívrohamot kap.
Most már hárman indulnak tovább, és Levon másról sem tud beszélni, mint a spanyol apukáról, akinek a kezén több szőr volt, mint az ő testén összesen. A vonzó téma ugyan nevetésre bírja Robertsont is, de jelenleg másra sem vágyik csak Kit közelségére. Legszívesebben el sem eresztené magától. Őszintén kezd egy bilincsen gondolkozni.
Ahogy elérnek a hotelig, a halból már látni lehet Ronnie-t, amint zaklatottan sétálgat jobbra-balra. Valószínűleg azért aggódik, mert már a gitárosa is eltűnt, nem csak dobosa. Szerencsétlenségére a lehető legrosszabb társaságot kapta maga mellé, hiszen Rick félájultan hever egy fotelben. Alszik. Levon vidámabb fogadtatást el sem tudna képzelni. Elégedetten sétál be, majd fogja hirtelen meg a Hawk vállát.
 - Ennyire hiányoztam, drága? – súgja a férfi fülébe, aki kacéran elvigyorodik, majd gyorsan megöleli barátját.
 - Ennyire, idiótám! – szorítja meg erősen, és Lee kacagni kezd. – Na és hol a kis Adonisz, akiről meséltetek? – teszi hozzá, és Kit szorosan Robbie mellett rostokolva pillantja meg először Ronnie-t.
A férfi elképedve lép melléjük, és tenyerét a szája elé szorítva ámul a kisherceg szépségén. A csodálat azonban kölcsönös, hiszen Jake sem találkozott eddig olyan vonzó illetővel, mint a Hawk.
 - Jónapot! – köszön a lány mézédes hangján, és Ronnie méginkább ledöbben.
 - Robbie mindjárt kapsz egy maflást – tárja szét kezeit a férfi. – Azt nem mondtad, hogy ez a kölyök ennyire adoniszi – rázza meg kezét, majd Kithez sétál.
 - Jake – nyújtja kecses kis kezét szelíden, és a Hawk mosolyogva rázza meg.
 - Ronnie. Hát, el sem tudod képzelni milyen jól fogsz mutatni a többiekkel a bandában.  Kicsit fiatal vagy, de nyugi, Rob is így kezdte. Majd elvisz valami normális ruhát nézni neked, mert a jelek szerint ti kanadaiak nem nagyon ismeritek a divatot – néz végig a lány göncein.
 - Kit angol – nyúl Lee a Hawk vállához, hogy még jobban ki tudja borítani.
 - Na jó, többet nem is akarok hallani rólad kölyök. Most már biztos lehetek benne, hogy nem nekem lesz a legtöbb nőm. Ne húzd ki a gyufát öcsi – mutogat előre, és mindenki nevetni kezd. – De komolyan, ez hihetetlen. Mint egy kicseszett szobor – kulcsolja össze karjait. – Így nem is számít tudsz-e zenélni, ha te a színpadon vagy a kis libák mindenhová követni fognak – vigyorog, majd a levegőbe kap. – Fortuna, hát lehet, hogy keresek is valami pénzt idén? – kiáltja, és ismét mindenkinek az arcára mosolyt csal. – Na jó, befogtam, menjetek pihenjetek egyet, meg pakoljatok le, aztán ebédnél találkozunk – int a lépcső felé, és a három suhanc felindul. Robbie eligazítja Levont saját szobájába, majd Kitet az övék felé vezeti.
Ahogy a lány belép a tágas szobába, táskáját a földre dobja, Robbie rögtön kulcsra zárja az ajtót. Itt egy ideig senki sem fog se ki, se bejönni. Nem bizony.  


{ 2 megjegyzés... tell me what you see Comment }

  1. Ajaj
    Mondd, hogy nem
    Rob
    Ne
    NE
    Fékezd magad
    Kérlek

    Vagy ki tudja mit akarsz csinálni

    VálaszTörlés
  2. Isten vagy. Imádom.

    VálaszTörlés

Copyright © S e x & S h o u t