Posted by : MoonlighTie 2017. február 12.

Szökőév - Tizenkettő
The Shape I'm In - Amilyen alak vagyok

The Band * RPF * Novel * Hurt/Comfort * A/A * Suspensive * R * Zene 

,,Egy februári napon Kitty végre megteszi azt, amire már hónapok óta készült, elszökik Manchesterből. Leborotválja hosszú, szőke haját, a fejére kalapot húz, és a fiatal vándorfiú szerepében tetszelegve repül egészen New Yorkig. Otthontalanul vág neki új életének tervek nélkül, de reményben úszva. Útja során végül egy folkot játszó zenekar mellet köt ki, akik érthetetlen okból kabalájukká fogadják, anélkül, hogy tudnák, Kit Moon igazából lány, nem csak egy brit suhanc fiúcska."

Sziasztok! Hát, ez a nap is eljött, az első évadot zárhatjuk. Nyugi, még semminek sincs vége, de egy másik részbe értünk az teljesen biztos. A szereplők kapcsolatai átalakulnak, és új emberek is érkeznek. Sok szerencsét hozzá! Itt a sztorioldal, ha fogalmatok sincs mi a rák ez. 



Kellemes olvasást!



A Cleveland belvárosában lévő utakat már a tavaszi napsugár aranyozta be, miközben az ottélőket már kínozta az új évszakot köszöntő szomorúság. Talán a felhők közelgő borúja vagy a hűvös szél kelletlen tapintása áztatta ilyen komor hangulatba az arcokat, de a meleg, fényes idő így is közeledett, ha még nem is tudtak róla.
Kit eközben azon gondolkozik, hogy mégis hogyan valósítsa meg tervét, aminek célja Ronnie és Robbie kiszabadítása. A legnagyobb kihívást a tettestárs kiválasztása jelenti. Végül feláll, lerázza magáról Rick karját, és mélyen Levon szemébe néz. Itt az idő, hogy tegyen valamit, a dobossal az oldalán. A forradalom megkezdődik.
 - Lee – nyúl a táskájáért. – Dolgunk van – csapja hátára a batyut, majd az ajtó felé indul. – Ti maradjatok itt! – néz vissza Ricky-re és Richardra a küszöbről, és elindul kifelé, magán viselve Levon kétkedő tekintetét.
 - Mire készülsz? – kérdezi a dobos gyanakodva.
Kitty lehajtja fejét, majd egy mély levegő után megszólal:
 - Ki fogjuk hozni azt a két idiótát – húzza a száját eltökélten, mikor leérnek a halba. A recepcióshoz fordul, majd bevetve kihívó mosolyát a lánykára néz. – Kedves, el tudná nekem mondani merre találjuk a legdrágább fodrászatot a közelben? – kacsint, mire a recepcióslány hüledezve rezzen meg.
 - Öhm – kapkod a kezeiben lévő papírral. – A Lincoln Street sarkában van egy fodrászat, és paróka bolt, de az megfizethetetlen – biccent szomorkásan, mire Kitty az asztalra csap elégedetten.
 - Köszönjük – rebegi Jake, és már mennek is. Kirohannak a hotelből, át a Lincoln Street felé. A kisherceg már-már megállíthatatlan, de cseppet sem zavart. Hajthatatlan.
 - Kitie mégis miért pont most akarsz hajat vágatni? Jobb dolgunk is van ennél – panaszkodik Levon kelletlenül. – Lassíts már! – fogja meg a dobos a lány karját az utca közepén. – Mi a fene bajod van?
 - Éppen pénzt szerzek, ha hagyod – kiált fel Kit. – De valamit tudnod kell. Csak neked merem elmondani, senki másnak – súgja, majd sétál tovább. Lee értetlenül lépked utána.
Szó nélkül mennek el egészen a Lincoln Street széléig, majd belépnek a sikkes fodrászatba, ahol gusztustalan módon még a kilincsen is aranybevonat éktelenkedik. A padlón vörös szőnyeg, a falakon porcelándíszek. Az egész hely annyira giccses, hogy képtelenség émelygés nélkül kibírni.
Hirtelen egy öltönyös férfi lép elő, aki becsmérlő tekintettel néz végig vendégein, majd felsőbbrendűen köszönti őket.
 -  Üdv, miben segíthetek? – fintorog, mire Kit előhúzza a táskájából a sárga borítékot. A férfi megszeppen a vastag levél láttán. – Csak nem?
 - Hoztam úgy fél méter természetesen szőke hajat. Sosem volt festve, se göndörítve – adja át a borítékot, benne múltjának egy darabjával, míg Levon arca lesápad. Egy perc se kell hozzá, rájön az igazságra. Kit egy brit lány. Magyarázatot nyer ez a csodálatos kinézet, a mézédes nevetés, és aranyos hang. Minden kivilágosodik. – Ezer dollár – vágja rá Kitty, amíg a férfi a csodálatos aranyszőke hajat csodálja.
 - Sajnálom, de háromszáznál többet még semmilyen hajért nem adtunk – fordítja fejét a férfi, mire Kit kitépi kezéből a borítékot. – Várjon! – nyúl utána. – Legyen ötszáz, de ezzel történelmet írt.
 - Máshová is vihetem – emeli kezét a kisherceg.
 - Jó, legyen hétszáz, de ez tényleg a legtöbb, amit adhatok – rázza magát a férfi.
 - Kilencszáz, és örömmel mesélek a boltjukról – feleli Kit határozottan, de ellenfele nem adja magát. – Akkor nyolcszáz kézpénzben – folytatja, mire a férfi nehezen beleegyezik. Oda adja a pénzt, és Kitty megválik hajától. Vége, már semmi sem köti ahhoz az emberhez, aki volt. A múlt egy fejezete örökre lezárult, most valami új kezdődik.
Levon és Kitty kilépnek az utcára, és a dobos némán követi a lányt, aztán egyszerre megtorpan. Megáll. A kisherceg megfordul, majd végignéz Lee csalódott ábrázatán.
 - Sajnálom – motyogja Kit. – Kérlek ne mond el a többieknek! – szólal meg hangosan, de Lee nem felel. – Tudom, hogy hülyén hangzik, de amikor elszöktem Angliából biztonságosabbnak tűnt hajléktalan fiúnak lenni, mint védtelen lánykának.
 - Te – vág közbe a dobos. – Te eladtad a vagyont érő hajadat, és leleplezted magad előttem csak azért, hogy kihozd Robbie-t meg Ront? – hadarja Lee megilletődötten, mire Kit bólint. Levon szipog, majd hirtelen odalépve a lányhoz, szorosan megöleli.
 - Köszönöm – suttogja, és ezzel mindent elmondott. Nem fogja kérdezgetni, se vallatni, mert megtette azt, amit ő nem tudott volna. Megmentette azt, akit ő képtelen lett volna. Két élettel tartozik ennek a kishercegnőnek, függetlenül attól, hogyan nevezi.
Levon ölelése meleg, és szeretettel teli. Itt Kitty végre biztonságban érzi magát. Most senki sem bánthatja.
 - Nem haragszol? – kérdezi Kit félénken.
 - Hálás vagyok, amiért nekem mondtad el. Ez azt jelenti, hogy megbízol bennem? – mosolyodik el.
 - Hát, Ricky valószínűleg csak rám ugrott volna, amit semmiképpen nem akartam kockáztatni.
 - Talán meleg vagy? – szorítja még közelebb magához.
 - Nem mondanám – hebegi. – De ezt ne értsd félre! – neveti el magát közelebb bújva.
 - Ó, én soha – grimaszol Levon, vidáman. – De előbb utóbb el kell mondanod Robbie-nak és Ricknek. Mondjuk még sosem láttam női blues harmonikást – makogja. Elfogja valami különleges érzés. Talán féltékenység, vagy zabolázhatatlan vágy. Ahogy Kit mosolyog, ahogy pislog, ahogy néz. Belülről mételyezi Levon szívét. – Mi az igazi neved?
 - Kitty Moon – sóhajt.
 - Az igazi – hátrál Lee megérintve a lány vállát.
 - Arra már alig emlékszem – hajtja le fejét. – Az anyám egy ocsmány nevet aggatott rám. Margo Ainsworth, így hívott – mormolja szégyenbe fulladva, de Levon tekintete mit sem lankad.
 - Miért jöttél el?
 - Nem volt nekemvaló. Mindenki olyan beképzelt, és sznob. Hazugok és álnokok. Inkább eljöttem. Nem gondoltam, hogy bárkivel is megismerkedem, arra meg végképp nem számítottam, hogy hozzátok hasonló emberekbe botlok. Kellemesen csalódtam Amerikában. Soha nem mennék vissza Európába – szavalja érzékenyen, de a dobos csak elmosolyodik, majd a hóna alá csapja.
 - Nem is kell. Örökre velünk maradsz – mosolyog. – Bár, kissé romboló hatással van a büszkeségemre, hogy egy csaj hozott össze nekem egy hármast – folytatja, majd nevetni kezdenek. – Viszont most jobb, ha elmegyünk azért a két tökkelütöttért, mielőtt még nagyobb bajba keverednek.

A rács mögötti ágyak kényelmetlenek, és mindent elborít a kíméletlen bűz. A falak telefirkálva, a mosdókagylók tele hányva. A dohos falak sarkaiban csótányok, a folyosón patkányok futkároznak, míg Hawkins és Robertson arcát száradt vér borítja. Az egész hely olyannyira gusztustalan, hogyha józanok lennének ki se mernék nyitni a szemüket. Szerencséjükre a szomszédos cella rikoltozó rabjának alvásmegvonása bódító hatású.
Ugyan már majdnem dél, a napfény nem jut el a celláig. Az időérzék elvesztése teljesen természetes ilyenkor a félhomályban. Az őrök színét sem látni, és az ember egész nap úgy érzi hajnal van. Kivéve persze a sikoltozó vénember, aki percről percre előadását ismétli. Neki folyamatosan este van.
Ron és Robbie szétterülnek a vaságyakon, ami pár óra alatt tönkre tette a hátukat. Csak szuszognak, de nem igazán beszélnek, annak ellenére, hogy már a kocsiban kibékültek. A feszültség kézzel tapintható. 
 - Kíváncsi lennék ki tanította énekelni. Talán Edith Piaf – morogja Ronnie, és fia kínjában elröhögi magát. – Észak-Amerika új celebe. Indrig már dobja is le a bugyiját.
 - Felejtsd már el azt a cédát – feleli a gitáros panaszosan. – Nem ér egy szót se. Nekünk már amúgy is mindegy, egy évig minimum itt fogunk rohadni ezen a szarfészeken. Az ujjaim meg fognak puhulni, és elfelejtek minden akkordot. Alig várom – motyogja, majd hirtelen felül, és elkiáltja magát. – Hé, őrök! Nincs itt valahol egy biblia? Meg akarok térni! – ordítja, míg a Hawk hangosan kuncog a térdét az arca elé húzva.
 - Kussolj kölyök, épp elég nekünk egy énekesmadár! – üvölt válaszul egy másik rab, aki a jelek szerint szintén képtelen aludni. Ettől Ronnie-nak csak még jobban nevetnie kell. Az egész kilátástalanság, és annak az elkeseredett, áporodott érzése a nevetést olyan groteszké festi a cella omladozó falai között. Ez az ő világuk. Legalábbis ez lesz a jelek szerint.
Nem telik bele öt percbe sem, de a rácsozott ajtó hirtelen kinyílik a folyosó végén. A szálló állandó lakói becsukják szemüket, hogy a fény nehogy megvilágítson olyan dolgokat, amikről inkább nem is akarnak tudni. Egyszerre egy nagy termetű őr árnyéka rajzolódik ki a csempézett padló sakktábláján, ami csak jót jelenthet.
 - Robertson és Hawkins! Az isten áldása rajtatok, valaki letette az óvadékot – szólal meg mély hangján, és a fiúk gyanakodva az rácsokhoz lépnek. Az őr kitárja előttük az ajtót, majd lassan kivezeti őket. A fény égeti a szemüket, és a friss levegő is hurrikánként tör rájuk.
Az előtérbe lépve Robbie először Kit csodálatos, mindennél szebb porcelán arcát pillantja meg, és az élet újra elindul. A nap újabb meleg sugarakat küld, az énekesmadár új dalba kezd, és az ő szíve is ismét dobogni kezd. Nem tagadhatja, beleszeretett ebbe a kis apróságba. Vészesen.
Még Ronnie is rögtön kiszúrja fia tekintetét, ahogy Kitre néz. Levon ezzel szemben a sors iróniáját látva tartja vissza a nevetését tudva, hogy Robbie egy gyönyörű angol diáklányban talált magára.
A gitáros fékezhetetlen érzelmeinek hatására most nem fogja vissza vágyait. Koszosan, véres arccal ront neki a monoklis Kitty-nek. Sebesen átöleli olyan szorosan, hogy a kisherceg már levegőt sem kap. Robbie kezei hosszúak, és mégis otthont nyújtanak Kit megbékélt lelkének.
 - Robbie – nyögi a lány gyengéden. Amikor a gitáros közelében van elveszti minden önállóságát. Most végleg átadja magát Rob akaratának, és zokszó nélkül képes megtenni bármit, amit ő mond.
 - Kit – mosolyodik el gőgösen a fiú, majd felhajtva Kitty állát belenéz zafírkék szemébe. – Sajnálom. Egy szörnyű alak vagyok, akivel még szóba se kellene állnod, de azt akarom, hogy mellettem maradj. Azt akarom, hogy boldog légy velem, és soha se szökj el tőlem – súgja érzékien, kéjsóvár arcot vágva. – Sajnos nekem fontosabb a saját boldogságom, mint bárki másé, ezért engem kell választanod. Ezt az alattomos rosszfiút – harap ajkába, és Kit pirul. Ő is mondhatná ugyanezeket a szavakat. Hiszen Robbie-t szereti, nem? Lehet ő is önző? Lehet ő is egy szörnyű alak?
Eközben Levon megöleli régi barátját, aki sértődött kislány módjára fintorog a kisherceg láttán. Nem túl meglepő, hiszen az aprócskának nem mondható büszkesége nem tűri olyan könnyen a megcsalást.
 - Kösz pici Lee – mondja Ronnie mogorván.
 - Ne nekem. Ha tudnád mit tett érted az a kis mócsing, térdre ereszkedve köszönnéd meg neki – feleli a dobos az igazságosztó szerepében tetszelegve. – Azt ajánlom kérj bocsánatot szépen – mutat a lány felé, aki éppen elválik Robbie-tól.
A Hawk szegett szárnyakon indul felé, és megemberelve magát vigyázban állva lép elé. Megpöcköli a kisherceg vállát, majd a tenyerét nyújtja.
 - Sajnálom pöttöm, egy barom voltam – vallja, és Kitty vigyorogva ráz vele kezet.
 - Szent a béke – válaszolja higgadtan. A baj már rég elszállt, hűlt helyét sem látni. – Legközelebb engedélyt kérek – teszi hozzá, és a Hawk nevet.
 - Ez az én kishercegem – csapja vállon. – Jövök neked egyel. Oké, sokkal. Úgy néz ki saját nevet kell adnom neked, hogy törlesszem a számlát. Nem is hangzik rosszul. Ronnie Hawkins és a Hawks, előtte Jake Kit a brit csodagyerek. A nép venni fogja, mint a cukrot.

Március 7.

Hát, sosem gondoltam, hogy a kitalált nevem valaha is híres lesz. (…)

Pedig a Hawks előfellépőjének fámája hamar szárnyra kapott. Kérdések szálltak városról városra, hogy vajon ki lehet az új felfedezett. A csodagyermek, aki Angliából jött, és Ronnie Hawkins pártfogásával járja a városokat, és fantasztikusabbnál fantasztikusabb előadásokat ad országszerte. Megkezdődött a rajongói levelek érkezése, és már újságírók is próbálták felkeresni a titokzatos blues harmonikást. Ugyan fénykép még nem készült róla hivatalosan, de a pletykák szerint nem él nála vonzóbb tinédzserfiú a földön. Zafírkék szeme csillog, és aranyszőke haj fedi porcelán arcát.  Kit Jake pár hét alatt a legkeresettebb zenészek közé sétált. Számos becenevet tudhat magáénak a homályba búvó Adonisz, többek között Kishercegnek, Viráglordnak, és Pöttömnek is hívják barátai, akik között egyre több világsztár fordul meg. Nem véletlenül állítják a nevesebb zeneértők, ez a fiú hírnévre született. Az első lemezének kiadásáról hír még nem érkezett, de Screaming Homeless című dala már megjelent egy Harold Lynch lemezen, ami felkerült a toplisták első helyére, és még jó ideig ott is fog maradni. Ezek tudatában nyugodtan kijelenthetjük, 1960 csillaga Jake Kit, a legszebb dalospacsirta, és az év még nem ért véget.

Az újságok írnak mindenféléről, de azt senki sem meri sejteni, hogy egy kislányról is. Pedig nincs divatja, nem úgy, mint az egyre népszerűbb feketezenének. A Jazz, a Blues, és a Soul kezd a fehér emberek kedvencévé válni, és eldobva gátlásaikat, az emberek egyre bátrabban keresik fel az olyan bárokat, ahol színesbőrű előadók lépnek fel. Érdekes, hogy pár hónap milyen mélyen át tudja formálni a közvélemény hozzáállását egyes dolgokhoz. Talán minden megváltozhat?
Kit reménykedni kezd, hogy nemhiába szökött el. Kezdett új életet. Talált szerelmet. – De a dolgok sosem ilyen egyszerűek. Titkok vannak minden zugban, és előbb, vagy utóbb mindegyik előkerül.


{ 1 megjegyzés... tell me what you see or add one }

Copyright © S e x & S h o u t