Archive for április 2017

Cím:
Summer of Crazy-fornia at '88


Fejezetcím:
Idegenek
Sorszám:
2/5
Korhatár:
R
Műfaj:
Novel, AU
Hangulat:
Hurt/Comfort, Psycho
Fejezetek hosszúsága:
2500/3000 szó
Fandom:
Jakob Dylan
Szereplők:
Jakob Dylan, Jesse Dylan, Bob Dylan, OC
Slash/Nonslash/Multi
Fülszöveg:
Jakobnak nem annyira könnyű akárhonnan is nézzük. Az apja a világ egyik leghíresebb dalszerzője, és a barátai folyamatosan kihasználják, hogy közelebb kerüljenek hozzá. Titokban ő maga is próbál dalokat írni, de azokat még csak meg sem meri mutatni senkinek. Elfuserált élete akkor ér mérföldkőhöz, mikor végre otthagyja Los Angelest, és New Yorkba költözik, hogy egy művészeti egyetemre járjon. Talál magának egy gyönyörű lányt, Ritat, aki szerencsére semmit sem tud a zenéről. Minden jól alakul, egészen 1988 végzetes nyaráig. Jake és Rita haza utaznak pár hétre, hogy közösen találkozzanak a Dylan-családdal. Beüt a krach. Sunny, egy ismeretlen, őrült lány, akit Jakob eddig soha sem látott, de egy nap alatt képes teljesen felforgatni mindent, amin olyan sokat dolgozott. Csakhogy el sem tudná képzelni milyen sok titkolnivalója van a kis majomlánynak.
NA:
Ezek ketten nagyon jól elvannak egymással. Igen.
Kellemes olvasást!


A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, vagyis mind idegenek azoknak az árva gyerekeknek, akik az utcát járják. Hiába látják mindenhol, sehol sem érzik. Ezért volt az Angyalrév-szökőkút két magányos szemlélője olyan fekete és fehér egymás társaságában. De a közös mégis ez az élénkség bennük, a többi szürke galamb között.

Az apró Sunny olyan könnyen elveszhetne a márványpad előtt, ha nem viselné azt a bambuszzöld pólót, amihez pont passzol a Jakob kezében lógó szatyor, benne a lemezzel. A fiú mozdulatlanul ül a majomlány mellett várva rá, hogy az végre észre vegye. De nem siet sehová. Legnagyobb meglepetésére Sunny mozdulatlanul is észleli a jelenlétét.
 - Mit akarsz? – kérdezi kifejezéstelen, lagymatag hangon, miközben még kisebbre próbálja összehúzni magát a márványpad támaszában.
 - Honnan tudtad, hogy zenélek? – hajol a fiú kicsit közelebb, hátha ezzel fel tudja csábítani a majomlányt a földről. – Talán az ujjaimról? – emeli maga felé a repedezett kezeit, amik hamisíthatatlan jelei a gitározásnak. – Elmondod?
Sunny felemeli a fejét, és újra Jake szemébe néz, aki ezúttal mintha másképp nézne ki. Talán vidámabb, vagy csak nyugodtabb, mint az előbb volt. A szemei kinyíltak, az arca kivirult, míg ő maga is kedvesebb.
 - Két dollár – nyögi a lány fesztelenül, és felemeli a markát.
 - Neked minden erről, szól? – húzódik el sértődötten Jakob, de mégsem csalódva. – Nem adok neked semennyit – erősíti meg döntésében saját magát.
 - Hát jó, Mr. Clash-őrült – bólint egyet gúnyosan a lány, és elvigyorodik, ahogy Jake a zsebébe nyúl. Előveszi a visszajárót, a gyógyszertárból, majd Sunny tenyerébe csapja. Meggondolatlanul.
 - Na, ki vele – sóhajtja a fiú hátra dőlve.
 - Tudod, a Clash-őrült dolog csak tipp volt, de a jelek szerint bejött – számolja meg az aprót Sunny derűsen. Sikerült szegény fiút még egyszer átvernie. – Szóval – ül fel jó kedvűen Jakob mellé törökülésbe. – Az, hogy az ujjaid repedezettek utalhat csellóra vagy hegedűre is, de… - emeli fel a kis kacsóját, és oda húzódva hozzá, lejjebb húzza a fiú kék pulcsijának nyakát a kulcscsontjáig. – A heveder által kidörzsölődött bőrt csak a gitár okozhatja – vigyorodik el, ahogy kikandikál a vöröses seb Jake ruhája alól. – Aki állva gitározik, az általában énekel is. Az meg szereti magát zenésznek nevezni – hadarja, mikor hirtelen találkozik a tekintete Jakobéval, akinek a szeméből valamiféle csodálat süt. Ezt látva gyorsan elhúzódik mellőle.
 - Mi vagy te, Sherlock Holmes? – jegyzi meg Jakob fintorogva.
 - Á, ő nincs ennyire megfizetve – vág vissza Sunny a kezében lobogtatva a pénzt. A fiú álharaggal pillant rá, ami csak nevetésre sarkallja a kis majomlánykát. – Nagyon nagy nyomorék vagy, egyébként – kacag jobbra-balra dőlögetve, pedig ezt Jakob egy percig se tagadta. – Ha jól sejtem, a barátnőd meg is találta a közös képünket, ezért ülsz itt most mellettem – folytatja bátran, és Jake a szemét forgatva fordul el tőle.
 - Ez nem vicces – durmog. – Egyébként is a te hibád.
 - Öcsi – markolja meg a lány erősen Jakob vállát. – Nem én raktam kirakatba – nevet kárörvendően, míg a fiú a száját húzgálja. – Viszont, köszönöm, hogy segítettél nekem. Hálás vagyok érte – halkul el kissé Sunny, majd egy huszonnégykarátos mosollyal, most először, bemutatkozásra nyújtja előre a kezét. – Engem Summer Normannak hívnak – csicsereg gyermeteg hangja, miközben megrázza Jakob hatalmas, lomha tenyerét. – De inkább csak Sunny -teszi hozzá.
 - Én Jakob Dylan vagyok – mondja ki félve a szavakat, tudván a lány egy valamiféle zeneismerő, és ha olvasott valaha újságot, jól tudja ki ő. De Sunny mosolya mit sem változik a név hallatán. – Klassz – jegyzi meg, és valóban érez valamilyen örömet. – És most add vissza a pénzem, haza akarok menni.
 - Nem. Az az enyém – emeli égnek a kis pisze orrát a majomlány, büszkén. – Sétálj! – legyint neki lenézően, mire Jake szeme a lány biciklijére suhan. A nagy csendre Sunny figyelmes lesz, de már nem tehet semmit, mikor Jakob megragadja a szürke kormányt, és futni kezd, kezében a biciklivel. A lány sokkolva ugrik utána, kiabálva.
 - Hé! Add vissza, az az én szuper cangám! – nyávog kislányosan, de a fiú nem lassít.
 - Erre akkor kellett volna gondolnod, mikor éppen lenyúltad az összes pénzem – kiállt hátra Jake az arcán kaján vigyorral, elhagyva a szökőkút terét.
 - Miről beszélsz, csak pár dollárt nyúltam le, nincs pénztárcád? – lohol Sunny a biciklije után a parkon át.
 - De, a barátnőmnél, aki azt hiszem elhagyott engem – ordítja hangosan, amit utólag mértéktelenül megbán, ahogy észreveszi a tömeget a füvesített ligeten áthaladva. A majomlány persze szakad a nevetéstől, de Jake a haragtől nagyobb erőre tesz szert, ezért gyorsabban kezd futni. – Nem hagyhat le egy ilyen kislány – próbálja még jobban ösztönözni magát, elfutva néhány turista között. Kezd Sunny kuncogása halkulni, ezért bátran ül rá a biciklire, ami éppen rá lett szabva. – Hogy tud a törpe ezen menni? – gondolkodik hangosan, miközben elkezd tekerni, ráhajtva a kerékpárútra, mikor egyszerre meghallja a lány halk hangját.
 - Óvatlan vagy, Jacko – vigyorodik el hátulról, és összeszedve minden erejét, egyszerűen a fiú hátára ugrik.
 - Mi a fene? – dől oldalra Jake sután, majd rázni kezdi magát. – Szakadj már le rólam! – kiáltja hangosan, de Sunny csak még erősebben csimpaszkodik rá. – Megfojtasz – nyeldekel Jakob, de a bicikli tovább gurul, ahogy a majomlány sem moccan a hátáról.
 - Ezt érdemlik a biciklitolvajok – szorít rá Jakob nyakára Sunny, és a fiú köhögni kezd.
 - Kiállhatatlan egy némber vagy kölyök, ugye tudod – prüszköli, miközben tovább hajt a belváros felé a sárga kövekkel kirakott keskeny kerékpárúton. A lány arcára visszafogott vigyor ül, és az eddig fojtogató szorítása lassan meleg öleléssé válik. Mintha csak egy valódi majom lógna Jakob hátán. Ettől az ő szíve is kicsit ellágyul.

Jakob számára ez a bicikliút egyszerre volt a régi otthonának bejárása, és sietés egy olyan helyre, ahová sosem szeretne megérkezni. Az egész város, amit egykor úgy utált, amit a lehető legnagyobb lelkesedéssel hagyott el, most mégsem tűnik olyan taszítónak. Lehet, hogy a nyári naplemente teszi, de lehet akár a kis Sunny is az oka. Csendesen kapaszkodik a nyakába, és némán nézi a várost Jake vállán át.
 - Tudod, ha megállnánk és átülnél a vázra sokkal kényelmesebb lenne – súgja hátra a fiú, de Sunny csak kegyetlenül belecsíp a bőrébe.
 - Még mit nem, hogy örökre elvid a cangám? Engem nem olyan könnyű átverni, mint téged – harsogja morcosan.
 - Jól van na, hát nekem mindegy. Makacska – von vállat a fiú. – Egyáltalán hány éves vagy, hogy a szüleid ilyen sokáig kiengednek? – kérdezi Jake a szél frissítő leheletében.
 - Tizenkilenc vagyok, nem szorulok bárkire – válaszolja a lány, de most inkább szégyenkezve, mint morcoskodva.
 - Az nem lehet. Nem lehetsz annyi, mint én – csodálkozik Jakob, majd koncentrálni kezd, és a hátán érezni kezdi Sunny apró keblének parányi lenyomatát. – Ó, már meg van. Pedig olyan kicsi… - dönti oldalra fejét hátra feszülve, mire a majomlány egy hihetetlenül erős ütéssel kólintja fejen, amibe a fiú mélyen beleszédül. Ezt tényleg megérdemelte. – Mi lenne, ha kivételesen hagynál nyugodtan tekerni? Ha így folytatod egy árokban végezzük – mormolja Jake zilálva.
 - Ezt úgy mondod, mintha nem csekkoltad volna le a mellemet – ragadja meg a fülcimpáját, és lelketlenül csavargatni kezdi. Erre Jakobból akaratlanul is kikívánkozik a visítás. Még szólni sem bír, a lány olyan zordul kínozza. A baj csak annyi, hogy Jake ezzel együtt elveszti az irányítását a bicikli felett, és a flúgos páros egyenesen egy mogyoróbokorba hajt. A növény szűk ágai között még el sem dőlnek. Olyan, mintha egyszerűen lefékeztek volna, és a bokor köréjük nőtt volna. Ezt látva némán egymás szemébe néznek, majd valamiért harsányan nevetnek rajta. A nagy kacagás közben szegény mogyoróbokor ágai meggyengülnek, és a bicikli a két utasával együtt könnyeden jobbra dől, kettévágva a terebélyes növényt. Ettől persze csak még jobban kell kacagniuk.
 - Azt hiszem most szimplán kinyírtuk szerencsétlen bokrot – vihog Sunny vidáman, mikor a halkan nevető Jake próbálja felsegíteni, és megfogja a lány karját, ami olyan vékony, hogy szinte eltűnik a fiú termetes tenyerében. Jakob elnémul, és félelemmel telt tekintettel néz a majomlányra, mire az gyorsan elhúzza a kezét.
 - Jézusom, te rettenetesen vékony vagy – húzza össze a szemöldökét Jakob, szemlélve Sunny-t, amint feltápászkodik.
 - Ne legyél hülye, teljesen normális vagyok – ölt magára álmosolyt, majd kimászik a bokorból. – Elfogadom az ajánlatot, a vázon fogok ülni, és vigyázok rá, hogy ne üss el még egy mozgásképtelen bokrot – hadarja a lány míg Jake kihalássza az ágak közül a biciklit. – Öhm sietnél? – válik hirtelen szoborrá. – Csipkedd már magad nyomi – súgja, mire a fiú ismét felkapja a vizet.
 - Mégis mi bajod van, már megint? – lép mellé a biciklivel az oldalán, és Sunny már az előtt ráugrik a vázra, mielőtt Jakob észre venné a feléjük futó rendőrt. – Egek! – nyögi, majd sebesen ráül a biciklire, és gyorsan tekerni kezd, míg a rendőr sprintel utánuk kiabálva.
 - Álljatok meg bajkeverők! – ordítja a pocakos rendőr, mielőtt végleg kifullad, de akkor Sunny és Jakob már messze jár.
Mikor teljesen elhagyják a helyet, és végre valamiféle nyugalomra lelnek, Jake lihegve adja ki magából az összes zavarát, amit Sunny unottan hallgat.
 - Nem elég, hogy rám sóztál egy hülye lemezt – néz le a kezén lógó bambuszzöld zacskóra -, utána rávettél, hogy vásároljak helyetted. A barátnőm miattad dobott ki, utána lenyúltad a buszpénzem, rákényszerítettél a biciklilopásra, de ennek tetejébe még egy bokrot is kinyírtam a te hibádból, ami miatt egy kicseszett rendőr üldöz – lihegi keseredetten, mire a majomlány flegmán ajkat ránt. – Hogy a fenébe lehetsz ilyen közömbös? Tönkre tetted a szerelmi életem, és oda minden pénzem. Már csak az hiányzik, hogy a yard is befogjon.
 - Ne nyafogj már – feleli közönyös ábrázattal. – A napnak még nincs vége – teszi hozzá, és a kerek kis arcára újabb, kárörvendő vigyor költözik. Persze Jakob próbál rá se hederíteni.
Ez a nap olyan gyorsan eltelt, hogy igazából észre sem vette. A nap már rég nincs az égen, és a csillagok is ott fénylenek azon a fekete vásznon felettük. Már az idő is hűlni kezd, mikor megérkeznek.
A város szélén, egy magánút előtt áll meg a bicikli, ami ki tudja hová is vezet. Sunny hiába próbál túllátni a fákon a dombon, a házból nem lát semmit, még a vázról pipiskedve sem.
 - Itt laksz? – kérdi kételkedve, mire a fiú lazán végigsimítja göndör haját.
 - Az anyám. Én igazából New Yorkban élek. De most éppen szünet van az egyetemen, szóval… - száll le lassan a bicikliről, és óvatosan adja a lány gyenge kezeibe.
 - Értem – mássza meg Sunny a hozzá képest gleccsernyi kerékpárt. – Akkor kellemes családi látogatást, és remélem soha többé nem kell látnom az angyali tolvaj képed! – indul el a kis majomlány visszafelé, miközben még egyszer megmosolyogtatja Jakobot. – Bár, úgy is keresni fogsz, mit erőlködöm? – ironizál, de Jake nevetve kiállt utána.
 - Soha! – szól a távolba tartó Sunny után, és most komolyan is gondolja. Bár mi tagadás, a kezében lifegő szatyor még mindig vele van, aminek már a színe sem emlékezteti másra, csak a kis majomkölyökre.
Most fontosabb dolga van. Bekell sétálnia a házba, találkoznia az anyjával, és elújságolni, hogy mi történt. Talán ezzel nehezebben fog megbirkózni, mint akármi mással a mai napon. Egyik súly után jön a másik a hátára. Hol egy csimpaszkodó kislány, hol a saját anyja személyében.
Összeszedi magát, és megrázza a testét. Elindul, végig sétál a magánúton, ami egészen a hatalmas házig vezet, és megint otthon találja magát. De, ahogy belép az ajtón, máris egy újabb teherrel kell szembe néznie.
 - Jesse te vagy az? – szól Sara hangja a sötét, gyertyafény világította nappaliból, mire Jakob arcára izzó kín ül.
 - Anya, ne mond, hogy az a lusta dög már megint itt csövel – panaszkodik a konyhába lépve, és a zacskót az asztalra dobja.
 - Jakob drágám, mit keresel itt? Már apádnál kellene lennetek azzal a kis fruskával – néz hátra a kanapéról Sara, az asztalra rakva a könyvet, amit éppen olvasott. – Csak nem? Isten adja, hogy úgy legyen – súgja magának. – Ugye szakítottál vele?
 - Képzeld, ő akarta, hogy szünetet tartsunk, mert meglátott rólam egy képet, amit ez a hülye lány csinált, az ostoba zsarolása miatt – hadarja, de Sara látszólag egy szót sem ért. Jake a pultra könyökölve sóhajt.  – A kislány neve Summer, és készített egy…  – halkul el elkeseredetten, majd a levegőbe csap. – Mindegy. Tizenegyre megyek Ritáért a Sunshine-ba. A többit felejtsd el. Hová raktad a régi lemezjátszóm? – veszi ki a fehér lemezt a zacskóból.
 - A szobádban, az ágyad alatt – mutat a lépcsők felé az anya, majd újra a könyvéért nyúl.
 - Köszi – rohan fel félig, mikor egy percre megtorpan. – Ó, és mond meg Jesse-nek, hogy semmiképpen nem akarok vele találkozni, szóval maradjon a szobájában! – kiabál, de Sara még csak válaszra sem méltatja, csak mérgesen a levegőbe csap. Eligazgatja ősz hajtincseit, és a fejét fedő kendőbe csúsztatva ujjait újra a könyv világába csöppen, fájó szívvel. Boldogabban tért volna vissza, ha tudja, az a szőke nőstény már nem élősködik a fián.

Jakob úgy tér vissza a gyermekkori szobájába, akár egy tetthely színterére. Semmi sem változott tegnap óta, csak annyi a különbség, hogy most végre egyedül van. Valamilyen oltalmas megkönnyebbülés tölti el, hogy Rita nem úgy néz a falán lógó poszterekre, mint kísértetképekre, nem kicsinyeskedik a kényelmes ágy okán, vagy nyafog a new yorki zaj hiánya miatt. Nyugalom van, és csend. Béke. Olyan, amit már régóta hiányolt.
Az ágyára dobja a lemezt, majd a földre guggol, ahol találkozik az első gördeszkája emlékével, egy hatalmas fekete keréknyom formájában. Már olyan régen nem gurult négy keréken, hogy az őrjítő. Pedig, tegnap is ugyanitt aludt, mégsem találkozott ezzel a régi ismerőssel. Ahogy az öreg, dobozos lemezjátszóval sem, ami tömve van fakó, kopott matricákkal. The Clash, Buzzcocks, The Jam, és még sok más banda logója figyeli, ahogy kinyitja a bőrönd formájú lejátszót. Poros mind.
Jake magához veszi az album borítót, aminek arcán talán még ördögibbé vált volna az a hamis mosoly. A banda neve The Kinks. Nem igazán mond neki semmit, még ha nagyon koncentrál sem. A címe Lola Versus Powerman and the Moneygoround, első epizód. Az egész lemez olyan megviseltnek tűnik, mintha már ezerszer kinyitották volna már. De a fiút már sokkal jobban kínozza a kíváncsiság, mint az album kinézete. Kikapja a bakelitet, és a játszóra helyezi. Elindítja, majd óvatosan ráejti a tűt.
Egy halk, tompa hang sejlik fel a tű alatt, ami jobban hasonlít motyogásra, mint igazi zenére. Aztán megpendül az akusztikusgitár, egy vígasztaló ének hív a szabadságra, és utána beszáll a dob és a szóló. Az egész egyszerre átvált szerenádból igazi, vérbeli rockká. Heves, gyors dallamok cikáznak egymás után, míg egy furcsa, hamiskás hang kiabál, és nanázik. Az egész mozgásra bírja Jakob egész testét, a ritmus belemászik a fülén át az ujjaiba, a lábfejébe, még vállába is. Mindez olyan új, és friss, mintha még sosem hallott volna rockzenét eddig. Mikor már belemelegedne a dal véget ér. Jake felnéz, és mintha újjá született volna. Megragadja gyorsan az albumot, majd a hátuljára les. Az A oldal következő száma… Strangers. Idegenek.
Jakob megérez mindent, amit egész eddigi életében valaha érzett. Az anyja ölelését, az apja büszke fejsimogatását, az első gitárleckéjének bemutatóját, az iskola végzős bálját, az Eiffel-toronyból látható párizsi táj látványát, az első csókot, mind egyszerre érzi a vérében. Szerelem fut át rajta, míg bohókás tekintetével a lemezjátszón forgó bakelitre mered, amit Sunny adott neki.  

Reggel kilenc óra. A garázsból furcsa zajok szűrődnek át a ház összes részébe. Hirtelen megszólal a karistoló hang, és Sara látatlanul is tudja, Jakob megtalálta a gördeszkáját. Még csak el sem köszön. Az anyjától lopott pénzel indul útnak, be a belvárosba, egy bambuszzöld lemezboltba, ahol valószínűleg ott unatkozik egy apró majomlány, aki képes volt egy nap alatt felforgatni Jakob életét, vagy ami még nagyobb szó, a kedvenc albumjainak listáját. Ezt előtte senki sem tudta együtt véghez vinni, kivéve talán Levon Helmet, de ez jelenleg nem releváns.
Jakob az utat róva másra sem tud gondolni, mint a Kinksre, a kátyúkra az aszfalton, és Sunny-ra. Többet akar.

Köszönöm, hogy elolvastad!

Summer of Crazy-fornia at '88 - Kettő

Posted by : MoonlighTie
2017. április 29.
2 Comments
Igen, vagyok olyan sablon, és lustán ugyan, de én is csatlakozom a kampányhoz. Éljen a kommentelés királynője Sky Jensen, meg az összes kis hesteg. Nekem őszintén nincs túl sok hozzáfűzni valóm, várom már, hogy a blogokon ne is legyenek más kommentek, csak ilyenek. Haláli lesz, ezt most megmondom, szóval én készen állok a nevetésre. De azért irkáljatok csak jó sok dolgot. 

#MIIV

Posted by : MoonlighTie
2017. április 28.
1 Comment
Cím:
Summer of Crazy-fornia at '88


Fejezetcím:
11 dollár 25 cent
Sorszám:
1/5
Korhatár:
R
Műfaj:
Novel, AU
Hangulat:
Hurt/Comfort, Psycho
Fejezetek hosszúsága:
2500/3000 szó
Fandom:
Jakob Dylan
Szereplők:
Jakob Dylan, Jesse Dylan, Bob Dylan, OC
Slash/Nonslash/Multi
Fülszöveg:
Jakobnak nem annyira könnyű akárhonnan is nézzük. Az apja a világ egyik leghíresebb dalszerzője, és a barátai folyamatosan kihasználják, hogy közelebb kerüljenek hozzá. Titokban ő maga is próbál dalokat írni, de azokat még csak meg sem meri mutatni senkinek. Elfuserált élete akkor ér mérföldkőhöz, mikor végre otthagyja Los Angelest, és New Yorkba költözik, hogy egy művészeti egyetemre járjon. Talál magának egy gyönyörű lányt, Ritat, aki szerencsére semmit sem tud a zenéről. Minden jól alakul, egészen 1988 végzetes nyaráig. Jake és Rita haza utaznak pár hétre, hogy közösen találkozzanak a Dylan-családdal. Beüt a krach. Sunny, egy ismeretlen, őrült lány, akit Jakob eddig soha sem látott, de egy nap alatt képes teljesen felforgatni mindent, amin olyan sokat dolgozott. Csakhogy el sem tudná képzelni milyen sok titkolnivalója van a kis majomlánynak.
NA:
Öhm a függőny fel, a hang be, kezdődjék a móka.
Kellemes olvasást!

Június elején, egy rendkívül meleg napon, egy láthatóan ideges, forró fejű fiú lépett be a Greendream Records nevű, bakelit lemezeket árusító zenei bolt ajtaján, majd erősen be is csapta maga után. Ahelyett, hogy első pillantásait a körülötte fekvő lemezekre vetette volna, arcát tenyerébe temette, és hosszú, kissé repedezett ujjaival a rövid, göndör haját kezdte húzni, mintha csak meg akart volna szabadulni testétől, hogy egy másik emberében élhesse tovább új életét. Az arca, amennyit látni lehetett belőle megviselt volt, fáradt. A denimkék szeme úgy kókadt előre, akár egy elhervadt napvirág. Mély levegőt vett, és kinyújtózva összefonta hosszú, erős karjait, aztán ropogtatni kezdte ízületeit, csontjait, amitől valamiféle megnyugvásra szomjazott.

A Greendreams Records dolgozói tudomást sem vesznek a fiú jelenlétéről, kivéve egyet. Sunny gyorsan a pénztárgép mögé bújik, és előveszi az asztal lába mellett rejtegetett becses kis füzetét. Miután néhány sort ír a szétnyűtt lapok egyikére visszateszi a naplót a rejtekhelyére, majd négykézláb oson tovább a belső irodába.
Az ismeretlen fiú most jár életében először ebben a boltban, de még csak ideje sincs körülnézni, vagy bármilyen módon felfedezni az üzlet kínálatát, vagy bármi mást. Mikor először félénken körbenéz, hogy megtudja hol is van, a pupillája kitágul, és mámorosan ébred rá, a lehető legjobb helyre keveredett.
A Greendream Records ősszel nyitotta meg kapuit, mikor is egy rivális lemezboltot valaki felgyújtott, így a piacon egy hatalmas űr kerekedett, amit csakis Mr. Hoster tudott pótolni, akinek régi vágyálma volt az efféle munka. Eladta pékségét, és ebbe az új vállalkozásba kezdett, ami pár hónap alatt Los Angeles egyik legfelkapottabb lemezboltjává nőtte ki magát.
Maga az üzlet egy tömbház közepén helyezkedik el, de zöld falaival jócskán kitűnik a többi átlagos épület közül. Az teszi különlegessége, hogy minden egyes bútorát, szekrényét, állványát egy furcsa, kicsit sárgás, bambuszzöld szín borítja. A padlón a szőnyeg, és a dolgozók pólói is mind ebben a színben kápráznak. A választék közel végtelen. Nyolc sor van feltöltve albumokkal, négy kislemezekkel, és a hátsó részen lemezjátszók is ki vannak állítva, ahogy poszterek, pólók, pengetők, hevederek, és más csecsebecsék is, mind a rockzene legkiemelkedőbb neveivel felruházva. Ez a Greendream Records.
A fiú férfias, íves arcáról a bolt látványa egy pillanat alatt sodorja el a kétségbeesést, és a helyére gyermeteg rajongást ültet. Meghallja a hangszórókon át a lágy dallamokat, amik a The Clash legújabb albumját hirdetik. Teljesen véletlen, hogy a kedvenc bandája. Megrázza magát, a pirosodó kerek ajkai elmosolyodnak. Elönti a váratlan felfedezés öröme, annyira, hogy el is felejti, minél hamarabb el kell tűnnie innen, nehogy… Késő.
Az ajtó ismét kinyílik, mire egy csodálatos lány lép be rajta, üdén. A fénylő, aranyszőke haja a derekát simogatja, míg napbarnított bőre csillog, akárhányszor a nap sugarai rávetülnek. Arca eléttel teli, és rendkívül ártatlan, aminek égköve ciánszínű szeme, amit hosszú szempillája árnyékol. De mindez semmilyen szépséget nem hordoz a mosolya mellett. Ahogy kivillannak hófehér fogai, vékony ajkai felívelnek, mintha minden jókedvre derülne, ami csak a közelben van.
A lány lassan Az újra elkeseredő fiú mellé lép, majd gyengéden megérinti vállát.
 - Hű, milyen érdekes hely – jegyzi meg tündöklően. – De ők nem ismerik a cdket? – nevet édesen, mire a fiú ismét a homlokát masszírozza, míg belekarol a lányba.
 - Tudod ez a hangzásról szól – lehelte a fiú mély, érces hangján, csalódottan. – Inkább menjünk, jó? – húzta volna a lányt az ajtó felé, de az inkább előre sétált a pénztár felé.
 - Szerinted vannak Bay City Rollers-es cuccaik? A húgommal imádjuk őket – nézett hátra miközben előre sétált. Nem látott senkit a közelben, ezért erősen rácsapott a csengettyűre, ami a pultra volt helyezve. – Nahát, pedig dél van, nem? – mosolygott, mire a fiú mogorván lépet mellé.
 - Tudod a kölykök még suliban vannak – nyögte hallkan, mikor a lány hirtelen felkapja a fejét.
 - Ott, mintha lenne valami – ugrik odébb, míg a csüggedt fiú unottan támaszkodik a pultra, kémlelve a szépséget, ahogy a világ egyik legcikisebb bandája után kutat a másik szobában. Reményvesztett tekintetét egyszerre mégis megzavarta egy hangos kiálltás az emelet felől.
 - Sunny! – repeszti meg a falakat egy férfi lármája, mire hirtelen a semmiből felugrik a pénztár mögül egy apró, fiatal kislány. Rövid, világos, datolyabarna haja zilált, és több helyen az égnek áll, míg hatalmas éjsötét szemei nagyra tágulva bámulnak a fiúra, illetődötten. Az arca kissé szeplős, és ő maga olyan vékony, akár egy nádszál, amit egy télen át csonkolt az északi szél. Az apró, bambuszzöld póló is csak lóg rajta a bolt nevével.  – Remélem, hogy eladtál már ma valamit, vagy kinyuvasztalak! – kiállt a férfi újra, míg a lépteitől hangos az épület. A kislány ijedten kap levegőért, majd gyorsan kezével segítve magán felugrik a pultra, és mélyen a megszeppent fiú szemébe néz.
 - DE! – fordul hátra kiabálva. – Ez a srác éppen most vesz egy lemezt! – folytatja. A fiú vállára támaszkodva átugrik az egyik lemezeket tartó állványra, a hármas soron. Végigfut rajta, aztán a leghátsó részről előkap egy fehér albumot, ami a fiú számára ismeretlen. Vékony körök, és négyzetek vonalai keresztezik rajta egymást, míg a közepén egy furcsa rajzolt arc félbevágva mosolyog. A kislány elvigyorodik, majd visszaszökdel az állványon egyensúlyozva. Berohan a pénztárgéphez, amit rögtön elkezd ütögetni.
 - Hé – ellenkezik a fiú értetlenül. – Még csak nem is tudom mi a franc ez, nem fogom… - ellenkezik a fiú kissé gúnyosan, mikor a férfi, akihez a fülsüketítő hang tartozik a lányka mögé lép. Egy nyalókapálcikát rág a szájában. Az, hogy magas nem fejezi ki eléggé a méretét. Súlyos, szakállas férfi, akivel ránézésre nem érdemes vitatkozni.
 - 11 dollár 25 cent – szólal meg az alacsony kislány kárörvendő mosollyal, majd szinte kikapja a pénzt szegény fiú kezéből, aki önmagán nevetve veszi át a bambuszzöld zacskóba csomagolt lemezt, amit legszívesebben rögtön a kukába dobna. – Köszönjük, hogy nálunk vásárolt! – kacsint a fiúra hirtelen a kislány, mire ő meglepődve fordít hátat. Ebben a pillanatban ér mellé a csinos szőke, aki belé karolva újságolja neki, nem talált semmi hasznosat ebben a lepukkadt kócerájban. Kisétálnak.
A férfi, Mr. Hoster gyanakodva néz a kislányra, majd visszalép a saját lépcsői felé.
 - Sunny, ugye nem sóztál rá csak úgy valamit a vásárlóra, már megint? – kérdezi összehúzva dús, fekete szemöldökét.
 - Ó, dehogy Chuck bácsi. Dehogy – mosolyodik el a lányka vidáman. – Biztosan visszajön még! Szerintem egy törzsvásárlót szereztem ma – harsogja lelkesen a levegőbe öklözve.
 - Ajánlom, hogy ne verj át! – fenyegeti Chuck bácsi marcona tekintetével, majd előhúzza a lépcsők mögül a székét, és ledobja súlyos testét rá. – Mehetsz, de rajtad tartom a szemem. Ha kettőre nem érsz vissza, azt nagyon megkeserülöd! – néz az ajtó felé, és a kislány boldogan elindul. – És tudod, hogy Mrs. Norman azonnal telefonál, ha nem vagy ott!
 - Chuky bácsi, nyugi már – legyint egyet Sunny, és azzal a lendülettel ki is lép a boltból, hogy megkeresse a biciklijét, és tovább guruljon. Eközben a termetes férfi a fiókból előhúz egy doboz cigarettát. A Marlboro vörös színnel ívelt papírdoboza hozzáér az ujjához, míg ő kívánkozva szagol bele a dohányba, majd elrakja. Bezárja a fiókot.

Pár saroknyira a Greendream Records-tól fekszik az város egy átlagos kis plázája. Nagy üvegépület, ami tele van boltokkal. A fiú erre emlékszik, jól. Innen kapta az első tornacipőjét, és itt ugrott bele először a haltartályba, és kezdte az állatokat a szökőkútba dobálni, hogy azok szabadok lehessenek. Csupa szép, szívmelengető emlék fűzte ide. Ezért is mutatta meg a barátnőjének a helyet, aki persze rögtön berohant egy ruhaboltba. A nők ilyenek, nem? Folyton csak a vásárlás.
Ezért a fiú most ülhet a próbafülkék előtt, a nyakában minden csomaggal. Most először van ideje megnézni a lemezt, amit az a furcsa kölyök rátukmált. A banda neve teljesen ismeretlen, és a számok címeit se hallotta még. Ettől függetlenül érdekelni kezdi a dolog. Már alig várja, hogy apja házába érve meghallgathassa mit látott a szemében az a furcsa kislány. Vagy csupán másnak nem tudta volna eladni ezt a gyér lemezt?
 - Jakob? – súgja a szőke szépség.
 - Igen kicsim? – áll fel a fiú, majd a fülkét eltakaró függönyhöz lopózik.
 - Felhúznád a cipzárt, kérlek! – mosolyog rá édesen, mire a fiú gyengéden végig simítja a kezét a lányra feszülő ruha bársonyos anyagján. – Majd otthon, jó? – nevet édesen, és Jake sóhajtva ráilleszti a szoknyát. – Á, ez szörnyű. Utálom – vágja rá szinte rögtön a szőkeség, és már bújik is ki belőle.
Jakob visszasomfordál a helyére, és újra egy papucs férjnek érezi magát, ahogy ott ül a csomagok gyűrűjében, várva a barátnőjére. Ilyenkor egy csettintésre el tudna aludni.
Hirtelen egy hatalmas guruló fogasszerű állvány jelenik meg mellette, tömve ruhákkal, mögötte egy idős nővel. Az elkezdi kiakasztgatni a szoknyákat, ingeket, blúzokat, amiknek látványától Jakob csak még jobban elálmosodik. Ásít.
 - Elnézést, nem baj, ha kipakolom őket? – kérdezi az öreg hölgy, de a fiú még mindig csak tátja a száját.
 - Persze, persze, bocsánat – dadogja kezét az arca elé húzva, mikor hirtelen a furcsa kislányt pillantja meg, a lemezboltból, az állványon lógva. Ugyanúgy néz ki, de most jobban hasonlít egy majomra, mint kölyökre, nem is beszélve a polaroid kameráról, ami a nyakában lóg. A fiú szemei ismét tágra nyílnak, mire Sunny némán a mutató ujját az ajkai elé húzza, azt súgva:
 - Psszt!
Jakob bólint egyet, de az arca ugyanúgy eltorzul az ámulattól. Erre az idős nő is felkapja a fejét, és elkezdi furcsán szemlélni a fiút.
 - Valami baj van? – bámul rá, de Jake csak néhány értelmetlen szót képes odamakogni válaszul.
 - Nem, csak öhm, csak azt gondoltam jól állna a barátnőmön az a fürdőnadrág – hadarja meghökkenve, és a nő csak rázza a fejét.
 - Aham.
Erre Jakob elkapja a tekintetét, és szorongva kezd előre bambulni, amíg a hölgy el nem tolja a ruhasort Sunny-val együtt.
A fiú ismét értetlenül ül, de most először elmúlt az álmossága. Még önmaga is csodálja, hogy kelthette fel az érdeklődését jobban az a kis majomlány, mint a barátnője kifogásolhatatlan teste, amin alig volt bármi ruha. Szerencsére nem kell olyan sokáig gondolkoznia rajta. A szőkeség hamarosan végez, és Jakob pénztárcájának csupán egy szoknyába fáj a plázalátogatás. Ebben a boltban.
Kisétálnak, és a fiú szerencsétlenségére a szőkeség egy kozmetikai üzlet felé veszi az irányt.
 - Rita, nem vásárolni jöttünk – húzza a száját, de a lány csak erőtlenül vállon csapja.
 - Édes, azt mondtad minél kevesebb időt akarsz a szüleiddel lenni. Itt jól elütjük az időt. Ne panaszkodj már annyit – mosolyodik el, majd befut a boltba. Jakob forgatja denimkék szemét, és sóhajtozva áll készen a színtiszta szenvedésre, mikor hirtelen valaki hátulról megragadja a kezét, majd hátra húzza a fal mellé. A fiú egy szót se tud kinyögni, az ismeretlen lány sebesen megragadja az állát, aztán gyorsan megcsókolja. A polaroid gép vakuja villan, de Jakob képtelen védekezni. Mikor rémülten hátrébb húzódik a gépből már ki is jött a kép. Sunny, a majomlány áll előtte diadalittas vigyorral az arcán, míg a képet fújja finoman, apró ajkával, ami nem is olyan rég még Jake-éhez tapadt.
 - Mi a franc? – törli meg száját a fiú. – Normális vagy kölyök? – emeli fel kissé a hangját, mire a kislány felé mutatja a képet, amit egyszerűen képtelenség lenne bárhogy kimagyarázni.
 - Nem tetszik? – mosolyodik el Sunny vidáman, majd a hátsó zsebébe dugja a kis képecskét. – Ne aggódj, nem nagyon érdekel a válaszod. Öt percre kérlek, hogy segíts, vagy megmutatom a közös képünket a csini kis barátnődnek – von vállat a lány, mire Jakob égbe emeli kezeit.
 - Megörültél? – hüledezik a fejét rázva. – Nem csinálok semmit!
 - Hát, felőlem meg is próbálhatod visszavenni – vigyorog Sunny a fiú felé fordítva fenekét, de ő csak hátrébb lép. – Minél tovább dumálsz, annál tovább fog tartani. Amint végeztünk megkapod, azt csinálsz vele, amit akarsz. Gyere már! – ragadja meg Jake karját, és elindul előre. Elővesz tíz dollárt, és a gyógyszertár elé érve Jakob kezébe nyomja. – Bemegyünk, és te szépen veszel egy fél literes ricinusolajt. Ennyi – hadarja Sunny, mire Jakob féltő pillantással néz rá.
 - Mégis mire kell az neked? – kérdezi aggodalmasan.
 - Nem kell érdekeljen – feleli a kislány határozottan, majd belépnek a gyógyszertárba. Csak egy nyugdíjas bácsi áll előttük, aki ahogy megkapja a prosztatatablettáit már megy is tovább. Jake ziláltan lép a pulthoz, amihez Sunny alig ér fel. Nem magasabb a fiú vállánál. Nem is csoda, hogy innen semmit sem vásárolhat.
 - Jónapot! Fél liter ricinosolajt kérek – mondja Jakob bután, mire Sunny bokán is rúgja.
 - Ricinusolajt? – néz át rajta a gyógyszerész.
 - Igen – bólint a pultra vágva a pénzt. A férfi elé rakja az üveget, majd a visszajárót. – Köszönöm! – nyögi Jakob, és már mennek is. Ahogy az ajtóhoz érnek a lányka a kezében lógó üveget kicseréli a képre, és már ott sincs. Csak ennyit szól vissza neki.
 - Milyen zenész akarsz te lenni, ha ennyit se tudsz megjegyezni? – int a távolból, és Jake böszmén nézi meg újra a képet, ahol éppen egy majomlánnyal csókolózik. Kifejezéstelen arccal méri fel, majd a kozmetikai bolt felé indulva kidobja lomhán egy útba eső kukába.
Ahogy az üzlet elé ér, pont szemben találja magát a szőkeséggel. Rita tárt karokkal néz rá.
 - Hol voltál?
 - Én csak öhm… - próbál valamit mondani, de a lány ki sem tudja várni.
 - Nem érdekes. Inkább menjünk tovább, úgysem találtam semmi érdekeset – lép ki a boltból. Jakob átkarolja, és mennek is az újabb áruházak felé. – Édes, nincs véletlenül nálad valami édesség? – mosolyog ismét a lány, és Jake a zsebébe nyúl.
 - Áfonyás rágó. Szereted?
 - Olyan gyerekes vagy – neveti ki Rita félvállról. – Még nem ettem, de ha nem bánod megkóstolom – odanyúl a rágóért, és a szájába veszi. – Hmm – mormolja, majd az arca kissé elzöldül. – Ez szörnyű! – kezd köhögni. – Zsebkendő?
 - Bocsi, az nincs – feleli Jakob, és Rita a kukához tipeg. Undorodva köpi ki a rágót, de valamiért az arckifejezése mit sem változik, sőt. Még sosem tett ilyet, de most a kukába nyúl. A kép van nála. Az a kis hülye papír, rajta Sunny és Jake csókja, amit az az öreg polaroid hányt ki magából nem is olyan régen.
Jakob keze ismét a fejéig cikázik, és ismét a haját kezdi tépni, egészen ameddig Rita vissza nem ér mellé. És felé mutatja a képet.
 - Ez mi a szar? – kérdezi haragosan. – Ez mi?
 - Kicsim, félreérted! – próbál Jake védekezni, de ez közel sem könnyű. – Az a hülye kölyök ezzel zsarolt meg, hogy vegyek neki valamit! – hadarja a semmibe, de Rita szokás szerint toporzékolni kezd.
 - Hihetetlen, hogy öt percre hagylak magadra, és te rögtön más csajokat kezdesz hajtani. Mi lesz később, ha? Versenyeznem kell a többi nőddel? De a legnagyobb bajod, hogy őszinte se bírsz lenni, és elmondani az igazat. Állandóan csak hülyeségeket találsz ki, és azt hiszed benyelem. Hát, nem. Elegem van belőled Jakob! – kiabálja.
 - Nyugi édes, elmondom az igazat!
 - Hm – fonja össze karját a szőkeség. – Figyelek.
 - Ő a volt barátnőm – próbál valami hihetőt kitalálni. – Még mielőtt New Yorkba menten jártam vele, és most, hogy visszajöttem azt hitte miatta, és az egész csak megtörtént, de megmondtam neki, hogy vége. Jó? – néz fel félénken, és a látvány meggyőző.
 - Szóval kidobtad? – néz rá bambán a lány.
 - Ki. Vége van.
 - Rendben, hiszek neked, de most nagyon mérges vagyok rád. Képtelen vagyok a közeledben maradni, haza megyek, és majd otthon megbeszéljük – feleli a lány a fejét rázva.
 - Ne, ne, ne, ne! Inkább odaadom a pénztárcám, és menj egy hotelbe, ha nem akarsz látni, de kérlek ne menj még haza! – harsogja Jake, mire a lány a kezét nyújtja. – Keress egy taxit, és menj a Sunshine Hotelbe. Holnap reggel érted megyek, jó? – próbál mosolyogni, de ez kevéssé sikerül.
 - Tizenegyre – vágja rá Rita, majd lép is tovább cipelve a táskákat, a padlóra dobva a képet, magára hagyva a fiút. Még csak vissza sem néz, egyszerűen eltűnik a távolban. Egyedül a lemez marad Jake-el, ami most inkább csak indulatot ébreszt benne.
Jakob ismét a fejét fogja, majd a falba rúg. Egyszerűen mérges saját magára, hogy nem bírta mondjuk összetépni a képet, vagy elégetni, vagy bármi. Ezt jól megcsinálta. Odalép a földön fekvő képhez, ami minden baj forrása. Lehajol érte, majd mérgesen összegyűri a kijárat felé indulva. Most aztán a csatornába fogja dobni azt a hülye papírdarabot a hülye lemezzel együtt.
Indulatosan kilép az épületből, lesétál a lépcsősoron, és a szökőkút felé megy, mikor egy ismerős színt pillant meg. A bambuszzöld póló, ami a kis Sunny-n lóg, aki éppen az egyik márványpad előtt ül összegörnyedve a földön. Térde az arcát támasztja, ahogy a pad a hatalmas sportbiciklijét.
Jake eddig legszívesebben jól beolvasott volna neki, de ebben a pillanatban valamiért megsajnálja a kislányt. Végülis a saját hibájából dobta ki majdnem a barátnője. A zsebébe dugja a gyűrött képet, és leül a márványpadra a majomlány mellé. Némán. 



Kérdés: Van ötletetek melyik albumot sózta rá Sunny Jakobra? 

Köszönöm, hogy elolvastad!
Előző rész

Summer of Crazy-fornia at '88 - Egy

Posted by : MoonlighTie
2017. április 27.
8 Comments
A korváltó x felesége

Első fejezet - Kopárhegy

Original * Novel * Sci-fi/Urban Fantasy * Angst * Suspensive * UST * R * Zene

Sziasztok! Lehet, hogy ezzel icipicikét elkéstem, de jobb most, mint soha, nem? A hó amúgy is lehetne aktuális. Egy nagyon picit. Rövid is. Mindegy. 

Kellemes olvasást!




Azok közé tartoztam, akik már születésük óta cukorbetegnek nevezhették magukat. Nyolcévesen nem ehettem a saját születésnapi tortámból, és már akkor is tűvel szurkáltam magam, hogy a szervezetem megkapja a szükséges inzulin adagját. Nem akarom sajnáltatni magam, hiszen rengetegen élnek hozzám hasonlóan, és csak hálásnak kell lenni az életért. Én az is vagyok. Most már ugyan nem tartozom az elevenek közé, de így sem akarom semmibe venni azt, ami meg adatott nekem. Csodálatos életem volt. A körülöttem lévők megadtak nekem mindent, amit csak tudtak. Köszönöm!

A nevem Teo Knox, és én vagyok ennek a történetnek az elbeszélője, még ha nem is rólam szól. Idézve eme fiatal kislány szavait elszomorodok. Talán ezért lehet a helyzet, hogy kihagyok néhány dolgot, vagy elfelejtek. Hiszen nekem is vannak érzelmeim, még ha nem is ember vagyok.
Főszereplőnk, Ciril Knox a fiam. Egy átlagos korváltó. Mi csak férfiak vagyunk, és a gyermekeink anyjai mind emberek. Olyan nők, akik nem vehetnek rész a kölykök nevelésében. Egy korváltó kisfiú öt évig nő, de az alatt felnőtté válik. Megtanulja hogyan illeszkedjen be az emberek közé, és hogyan kezelje erejét.
Az időutazás egy komoly felelősség.
A korváltók magányos lények.

Nem vártam semmit ettől az utazástól. Csak felültem a buszra, akárcsak a többi gyerek. Az egyetlen különbséget az tette köztünk, hogy én tudtam, mire visszaérek, nem lesz hová mennem. Az otthon nem fogad be nagykorúakat.
Család nélkül felnőni nehéz, és nem is igazán hasonlítható hozzá. Nincs nagyobb felelősségtudatod három, vagy tíz évesen, hiszen mindent eléd raknak.  Bennem sosem volt elég önállóság ahhoz, hogy változtassak, így el sem tudnám képzelni magamat az otthon falain kívül.
Ahogy a többiek ismertek, Iwona Lenka, egy csendes, rendes lány volt. Nem igazán beszélt senkivel, csak magával. Olykor-olykor idegen fülek is meghallották eme ékes eszmecseréket, és ilyenkor az ismeretlen azt hitte hozzá beszélek.

Az én drága Cirilem sosem volt különleges, vagy éppen csodagyerek. Nagyon jól odaillett az óvodába, ahol mogyorót dugott az orrába, és kétévesen egyszer saját magát köpte szembe biciklizés közben. Az egyetlen dolog, ami mássá tette, az a végtelen jókedve volt. Folyamatosan mosolygott, és mindenkihez kedves volt. Ugyan halk gyerkőcnek mutatta magát, nem lehetett nem szeretni. A tény, hogy nem egy fajba tartozik velük mégis hatalmas falat emelt közé, és az embergyerekek közé, így sosem lettek igazi barátai. Háromezeréves koráig azt hittem még szerelmes sem lesz soha, de aztán jött Eve.
A tragédia, a korváltók drámája az öregedés hiánya. Ciril megszámolhatatlanul sokszor élte újra Eve-el töltött éveit, de ezt ő sem csinálhatta örökké. A tizedik esküvőjük után véget kellett vetnem a fiam szenvedésének. Akkor megváltozott, és végleg feladta a kapcsolatkeresést. Azóta túl sok év telt el, és már nem is vártam változást. De mint tudjuk, a legizgalmasabb dolgok akkor érkeznek, mikor nem számítunk rá.

A hegyek testvérként sorakoztak egymás mellé, és egyik szebb volt, mint a másik. El sem tudtam képzelni, hogy a világ ilyen gyönyörű is lehet. Sosem akartam elmenni innen. A busz mégiscsak befutott a Hotelhez, és a szobák kiosztása után kipakoltunk. Beosztottak minket csoportokba, a tudásunk alapján. Persze én a kezdőbe kerültem, mert nem mertem szólni, hogy tudok síelni. Egy göndörhajú, csábító oktató csapatában találtam magam, és ezzel nem is lett volna problémám. A bajok nem vasárnap kezdődtek, hanem hétfőn. Reggel.
Még sosem voltam senkivel, talán szerelmes sem voltam. Abban mégis biztos vagyok, hogy az volt a legerősebb érzés, ami valaha elkapott, amit az ő megpillantásakor éreztem.

 - Szóval, Iwona – sóhajtott Mrs. Johnson kedélyesen. – Ha jól látom tavasszal leszel tizennyolc éves – nézett a lázlapra, mire a lány kissé zihálva felelt:
 - Igen, egy dublini családnál leszek szobalány – motyogta, míg sztetoszkóp hideg érintésétől menekülve.
 - Nahát, de hiszen még olyan fiatal vagy. Nem szeretnél egy kicsit szórakozni a munka előtt? Utazni, vagy bulizni? – hadarta a doktornő a naplóját lapozgatva.
 - Sajnos az intézetben már nem maradhatok, ezért minél jobb valami munkát keresnem. Tudja, így megy az ilyesmi.
 - Tudom – mormolta hallkan, majd egy mély levegő után elmosolyodott. – Mit szólnál egy kis síeléshez? Szervezünk egy tábort a cukorbeteg gyerekeknek, és nagyon örülnék, ha te is el tudni jönni. Ha jól emlékszem voltál már pár éve. Itt az ideje, hogy szórakozz kicsit, mielőtt belevágsz a nagybetűs életbe.

Nos, nem voltam soha sem a világ legjobb sportolója. Utáltam a ruhákat, az időt, és a sok cipelni valót, meg a havat a tarkómon. Egyáltalán nem éreztem, hogy része vagyok a csapatnak, vagy bármilyen közösségnek. Egyszerűen szemléltem, ahogy mások beszélgettek, vagy nevettek. Néha mosolyogtam. De egyszer sem nyitottam ki a szám, egészen reggelig.
Rendben, úgy hangzik, mint egy elcseszett tündérmese, de X valami sokkal szebb volt, mint minden más. A hófödte fák, a kopár hegycsúcsok, vagy a völgyben támolygó felhők. Fogalmam sincs, hogy mi tetszett meg benne annyira. Teljesen átlagos volt. De mégis egy fénylő csillag volt a meteroidok között.
Attól a pillanattól fogva tudtam, hogy semmit sem akarok annyira, mint őt. Mr. X.

Ciril persze semmire sem emlékszik a lányból, csak a holtestére. Először azt sem tudta, hogy mikorra pörgesse vissza az időt. Hétfő reggel. De hajnali hat, vagy tíz. Végül csak eszébe jut. A lány, aki – hozzá hasonlóan – álltában esett el. Mikor visszaér a megfelelő percbe, éppen meg akarja viccelni Filipet, azaz a botjával kioldani a kötését, ami a bakancsát a lécéhez rögzíti. Csendesen csinálja, mint legutóbb. De a pillanatban, amikor Filip léce kiold, Ciril tekintete hirtelen a lány arcára szegeződik. Piros, és élettel teli. Egészen gyönyörű. Az egymásra vetett pillantásuk egyszerre találkozik, mire Filip egész egyszerűen odébb löki Cirilt, aki elvesztve egyensúlyát, a hóban landol.

Teljes leégés, ahogyan azt kell. Tudom, hogy rajtam kívül mindenki csak egy friss, édes mosolyra emlékszik belőle, de én sikeresen hasra estem, találkozva életem szerelmével, aki még arra a hatalmas csattanásra sem figyelt fel, amit az esésem okozott. Éber vagy, Ciril Knox.

Ciril elmosolyodik, és a búcsúlevél ezen szakaszát már sikeresen meg is változtatta. Ahogy feltápászkodik, Iwona arcán egy hatalmas mosolyt pillant meg, a megaláztatás helyett. Talán ez valamivel visszafogottabb első találkozás.

Éber vagy, X. 

A korváltó x felesége - Első fejezet

Posted by : MoonlighTie
2017. április 24.
2 Comments

Copyright © S e x & S h o u t