Posted by : MoonlighTie 2017. április 24.

A korváltó x felesége

Első fejezet - Kopárhegy

Original * Novel * Sci-fi/Urban Fantasy * Angst * Suspensive * UST * R * Zene

Sziasztok! Lehet, hogy ezzel icipicikét elkéstem, de jobb most, mint soha, nem? A hó amúgy is lehetne aktuális. Egy nagyon picit. Rövid is. Mindegy. 

Kellemes olvasást!




Azok közé tartoztam, akik már születésük óta cukorbetegnek nevezhették magukat. Nyolcévesen nem ehettem a saját születésnapi tortámból, és már akkor is tűvel szurkáltam magam, hogy a szervezetem megkapja a szükséges inzulin adagját. Nem akarom sajnáltatni magam, hiszen rengetegen élnek hozzám hasonlóan, és csak hálásnak kell lenni az életért. Én az is vagyok. Most már ugyan nem tartozom az elevenek közé, de így sem akarom semmibe venni azt, ami meg adatott nekem. Csodálatos életem volt. A körülöttem lévők megadtak nekem mindent, amit csak tudtak. Köszönöm!

A nevem Teo Knox, és én vagyok ennek a történetnek az elbeszélője, még ha nem is rólam szól. Idézve eme fiatal kislány szavait elszomorodok. Talán ezért lehet a helyzet, hogy kihagyok néhány dolgot, vagy elfelejtek. Hiszen nekem is vannak érzelmeim, még ha nem is ember vagyok.
Főszereplőnk, Ciril Knox a fiam. Egy átlagos korváltó. Mi csak férfiak vagyunk, és a gyermekeink anyjai mind emberek. Olyan nők, akik nem vehetnek rész a kölykök nevelésében. Egy korváltó kisfiú öt évig nő, de az alatt felnőtté válik. Megtanulja hogyan illeszkedjen be az emberek közé, és hogyan kezelje erejét.
Az időutazás egy komoly felelősség.
A korváltók magányos lények.

Nem vártam semmit ettől az utazástól. Csak felültem a buszra, akárcsak a többi gyerek. Az egyetlen különbséget az tette köztünk, hogy én tudtam, mire visszaérek, nem lesz hová mennem. Az otthon nem fogad be nagykorúakat.
Család nélkül felnőni nehéz, és nem is igazán hasonlítható hozzá. Nincs nagyobb felelősségtudatod három, vagy tíz évesen, hiszen mindent eléd raknak.  Bennem sosem volt elég önállóság ahhoz, hogy változtassak, így el sem tudnám képzelni magamat az otthon falain kívül.
Ahogy a többiek ismertek, Iwona Lenka, egy csendes, rendes lány volt. Nem igazán beszélt senkivel, csak magával. Olykor-olykor idegen fülek is meghallották eme ékes eszmecseréket, és ilyenkor az ismeretlen azt hitte hozzá beszélek.

Az én drága Cirilem sosem volt különleges, vagy éppen csodagyerek. Nagyon jól odaillett az óvodába, ahol mogyorót dugott az orrába, és kétévesen egyszer saját magát köpte szembe biciklizés közben. Az egyetlen dolog, ami mássá tette, az a végtelen jókedve volt. Folyamatosan mosolygott, és mindenkihez kedves volt. Ugyan halk gyerkőcnek mutatta magát, nem lehetett nem szeretni. A tény, hogy nem egy fajba tartozik velük mégis hatalmas falat emelt közé, és az embergyerekek közé, így sosem lettek igazi barátai. Háromezeréves koráig azt hittem még szerelmes sem lesz soha, de aztán jött Eve.
A tragédia, a korváltók drámája az öregedés hiánya. Ciril megszámolhatatlanul sokszor élte újra Eve-el töltött éveit, de ezt ő sem csinálhatta örökké. A tizedik esküvőjük után véget kellett vetnem a fiam szenvedésének. Akkor megváltozott, és végleg feladta a kapcsolatkeresést. Azóta túl sok év telt el, és már nem is vártam változást. De mint tudjuk, a legizgalmasabb dolgok akkor érkeznek, mikor nem számítunk rá.

A hegyek testvérként sorakoztak egymás mellé, és egyik szebb volt, mint a másik. El sem tudtam képzelni, hogy a világ ilyen gyönyörű is lehet. Sosem akartam elmenni innen. A busz mégiscsak befutott a Hotelhez, és a szobák kiosztása után kipakoltunk. Beosztottak minket csoportokba, a tudásunk alapján. Persze én a kezdőbe kerültem, mert nem mertem szólni, hogy tudok síelni. Egy göndörhajú, csábító oktató csapatában találtam magam, és ezzel nem is lett volna problémám. A bajok nem vasárnap kezdődtek, hanem hétfőn. Reggel.
Még sosem voltam senkivel, talán szerelmes sem voltam. Abban mégis biztos vagyok, hogy az volt a legerősebb érzés, ami valaha elkapott, amit az ő megpillantásakor éreztem.

 - Szóval, Iwona – sóhajtott Mrs. Johnson kedélyesen. – Ha jól látom tavasszal leszel tizennyolc éves – nézett a lázlapra, mire a lány kissé zihálva felelt:
 - Igen, egy dublini családnál leszek szobalány – motyogta, míg sztetoszkóp hideg érintésétől menekülve.
 - Nahát, de hiszen még olyan fiatal vagy. Nem szeretnél egy kicsit szórakozni a munka előtt? Utazni, vagy bulizni? – hadarta a doktornő a naplóját lapozgatva.
 - Sajnos az intézetben már nem maradhatok, ezért minél jobb valami munkát keresnem. Tudja, így megy az ilyesmi.
 - Tudom – mormolta hallkan, majd egy mély levegő után elmosolyodott. – Mit szólnál egy kis síeléshez? Szervezünk egy tábort a cukorbeteg gyerekeknek, és nagyon örülnék, ha te is el tudni jönni. Ha jól emlékszem voltál már pár éve. Itt az ideje, hogy szórakozz kicsit, mielőtt belevágsz a nagybetűs életbe.

Nos, nem voltam soha sem a világ legjobb sportolója. Utáltam a ruhákat, az időt, és a sok cipelni valót, meg a havat a tarkómon. Egyáltalán nem éreztem, hogy része vagyok a csapatnak, vagy bármilyen közösségnek. Egyszerűen szemléltem, ahogy mások beszélgettek, vagy nevettek. Néha mosolyogtam. De egyszer sem nyitottam ki a szám, egészen reggelig.
Rendben, úgy hangzik, mint egy elcseszett tündérmese, de X valami sokkal szebb volt, mint minden más. A hófödte fák, a kopár hegycsúcsok, vagy a völgyben támolygó felhők. Fogalmam sincs, hogy mi tetszett meg benne annyira. Teljesen átlagos volt. De mégis egy fénylő csillag volt a meteroidok között.
Attól a pillanattól fogva tudtam, hogy semmit sem akarok annyira, mint őt. Mr. X.

Ciril persze semmire sem emlékszik a lányból, csak a holtestére. Először azt sem tudta, hogy mikorra pörgesse vissza az időt. Hétfő reggel. De hajnali hat, vagy tíz. Végül csak eszébe jut. A lány, aki – hozzá hasonlóan – álltában esett el. Mikor visszaér a megfelelő percbe, éppen meg akarja viccelni Filipet, azaz a botjával kioldani a kötését, ami a bakancsát a lécéhez rögzíti. Csendesen csinálja, mint legutóbb. De a pillanatban, amikor Filip léce kiold, Ciril tekintete hirtelen a lány arcára szegeződik. Piros, és élettel teli. Egészen gyönyörű. Az egymásra vetett pillantásuk egyszerre találkozik, mire Filip egész egyszerűen odébb löki Cirilt, aki elvesztve egyensúlyát, a hóban landol.

Teljes leégés, ahogyan azt kell. Tudom, hogy rajtam kívül mindenki csak egy friss, édes mosolyra emlékszik belőle, de én sikeresen hasra estem, találkozva életem szerelmével, aki még arra a hatalmas csattanásra sem figyelt fel, amit az esésem okozott. Éber vagy, Ciril Knox.

Ciril elmosolyodik, és a búcsúlevél ezen szakaszát már sikeresen meg is változtatta. Ahogy feltápászkodik, Iwona arcán egy hatalmas mosolyt pillant meg, a megaláztatás helyett. Talán ez valamivel visszafogottabb első találkozás.

Éber vagy, X. 

{ 2 megjegyzés... tell me what you see Comment }

Copyright © S e x & S h o u t