Posted by : MoonlighTie 2017. április 29.

Cím:
Summer of Crazy-fornia at '88


Fejezetcím:
Idegenek
Sorszám:
2/5
Korhatár:
R
Műfaj:
Novel, AU
Hangulat:
Hurt/Comfort, Psycho
Fejezetek hosszúsága:
2500/3000 szó
Fandom:
Jakob Dylan
Szereplők:
Jakob Dylan, Jesse Dylan, Bob Dylan, OC
Slash/Nonslash/Multi
Fülszöveg:
Jakobnak nem annyira könnyű akárhonnan is nézzük. Az apja a világ egyik leghíresebb dalszerzője, és a barátai folyamatosan kihasználják, hogy közelebb kerüljenek hozzá. Titokban ő maga is próbál dalokat írni, de azokat még csak meg sem meri mutatni senkinek. Elfuserált élete akkor ér mérföldkőhöz, mikor végre otthagyja Los Angelest, és New Yorkba költözik, hogy egy művészeti egyetemre járjon. Talál magának egy gyönyörű lányt, Ritat, aki szerencsére semmit sem tud a zenéről. Minden jól alakul, egészen 1988 végzetes nyaráig. Jake és Rita haza utaznak pár hétre, hogy közösen találkozzanak a Dylan-családdal. Beüt a krach. Sunny, egy ismeretlen, őrült lány, akit Jakob eddig soha sem látott, de egy nap alatt képes teljesen felforgatni mindent, amin olyan sokat dolgozott. Csakhogy el sem tudná képzelni milyen sok titkolnivalója van a kis majomlánynak.
NA:
Ezek ketten nagyon jól elvannak egymással. Igen.
Kellemes olvasást!


A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, vagyis mind idegenek azoknak az árva gyerekeknek, akik az utcát járják. Hiába látják mindenhol, sehol sem érzik. Ezért volt az Angyalrév-szökőkút két magányos szemlélője olyan fekete és fehér egymás társaságában. De a közös mégis ez az élénkség bennük, a többi szürke galamb között.

Az apró Sunny olyan könnyen elveszhetne a márványpad előtt, ha nem viselné azt a bambuszzöld pólót, amihez pont passzol a Jakob kezében lógó szatyor, benne a lemezzel. A fiú mozdulatlanul ül a majomlány mellett várva rá, hogy az végre észre vegye. De nem siet sehová. Legnagyobb meglepetésére Sunny mozdulatlanul is észleli a jelenlétét.
 - Mit akarsz? – kérdezi kifejezéstelen, lagymatag hangon, miközben még kisebbre próbálja összehúzni magát a márványpad támaszában.
 - Honnan tudtad, hogy zenélek? – hajol a fiú kicsit közelebb, hátha ezzel fel tudja csábítani a majomlányt a földről. – Talán az ujjaimról? – emeli maga felé a repedezett kezeit, amik hamisíthatatlan jelei a gitározásnak. – Elmondod?
Sunny felemeli a fejét, és újra Jake szemébe néz, aki ezúttal mintha másképp nézne ki. Talán vidámabb, vagy csak nyugodtabb, mint az előbb volt. A szemei kinyíltak, az arca kivirult, míg ő maga is kedvesebb.
 - Két dollár – nyögi a lány fesztelenül, és felemeli a markát.
 - Neked minden erről, szól? – húzódik el sértődötten Jakob, de mégsem csalódva. – Nem adok neked semennyit – erősíti meg döntésében saját magát.
 - Hát jó, Mr. Clash-őrült – bólint egyet gúnyosan a lány, és elvigyorodik, ahogy Jake a zsebébe nyúl. Előveszi a visszajárót, a gyógyszertárból, majd Sunny tenyerébe csapja. Meggondolatlanul.
 - Na, ki vele – sóhajtja a fiú hátra dőlve.
 - Tudod, a Clash-őrült dolog csak tipp volt, de a jelek szerint bejött – számolja meg az aprót Sunny derűsen. Sikerült szegény fiút még egyszer átvernie. – Szóval – ül fel jó kedvűen Jakob mellé törökülésbe. – Az, hogy az ujjaid repedezettek utalhat csellóra vagy hegedűre is, de… - emeli fel a kis kacsóját, és oda húzódva hozzá, lejjebb húzza a fiú kék pulcsijának nyakát a kulcscsontjáig. – A heveder által kidörzsölődött bőrt csak a gitár okozhatja – vigyorodik el, ahogy kikandikál a vöröses seb Jake ruhája alól. – Aki állva gitározik, az általában énekel is. Az meg szereti magát zenésznek nevezni – hadarja, mikor hirtelen találkozik a tekintete Jakobéval, akinek a szeméből valamiféle csodálat süt. Ezt látva gyorsan elhúzódik mellőle.
 - Mi vagy te, Sherlock Holmes? – jegyzi meg Jakob fintorogva.
 - Á, ő nincs ennyire megfizetve – vág vissza Sunny a kezében lobogtatva a pénzt. A fiú álharaggal pillant rá, ami csak nevetésre sarkallja a kis majomlánykát. – Nagyon nagy nyomorék vagy, egyébként – kacag jobbra-balra dőlögetve, pedig ezt Jakob egy percig se tagadta. – Ha jól sejtem, a barátnőd meg is találta a közös képünket, ezért ülsz itt most mellettem – folytatja bátran, és Jake a szemét forgatva fordul el tőle.
 - Ez nem vicces – durmog. – Egyébként is a te hibád.
 - Öcsi – markolja meg a lány erősen Jakob vállát. – Nem én raktam kirakatba – nevet kárörvendően, míg a fiú a száját húzgálja. – Viszont, köszönöm, hogy segítettél nekem. Hálás vagyok érte – halkul el kissé Sunny, majd egy huszonnégykarátos mosollyal, most először, bemutatkozásra nyújtja előre a kezét. – Engem Summer Normannak hívnak – csicsereg gyermeteg hangja, miközben megrázza Jakob hatalmas, lomha tenyerét. – De inkább csak Sunny -teszi hozzá.
 - Én Jakob Dylan vagyok – mondja ki félve a szavakat, tudván a lány egy valamiféle zeneismerő, és ha olvasott valaha újságot, jól tudja ki ő. De Sunny mosolya mit sem változik a név hallatán. – Klassz – jegyzi meg, és valóban érez valamilyen örömet. – És most add vissza a pénzem, haza akarok menni.
 - Nem. Az az enyém – emeli égnek a kis pisze orrát a majomlány, büszkén. – Sétálj! – legyint neki lenézően, mire Jake szeme a lány biciklijére suhan. A nagy csendre Sunny figyelmes lesz, de már nem tehet semmit, mikor Jakob megragadja a szürke kormányt, és futni kezd, kezében a biciklivel. A lány sokkolva ugrik utána, kiabálva.
 - Hé! Add vissza, az az én szuper cangám! – nyávog kislányosan, de a fiú nem lassít.
 - Erre akkor kellett volna gondolnod, mikor éppen lenyúltad az összes pénzem – kiállt hátra Jake az arcán kaján vigyorral, elhagyva a szökőkút terét.
 - Miről beszélsz, csak pár dollárt nyúltam le, nincs pénztárcád? – lohol Sunny a biciklije után a parkon át.
 - De, a barátnőmnél, aki azt hiszem elhagyott engem – ordítja hangosan, amit utólag mértéktelenül megbán, ahogy észreveszi a tömeget a füvesített ligeten áthaladva. A majomlány persze szakad a nevetéstől, de Jake a haragtől nagyobb erőre tesz szert, ezért gyorsabban kezd futni. – Nem hagyhat le egy ilyen kislány – próbálja még jobban ösztönözni magát, elfutva néhány turista között. Kezd Sunny kuncogása halkulni, ezért bátran ül rá a biciklire, ami éppen rá lett szabva. – Hogy tud a törpe ezen menni? – gondolkodik hangosan, miközben elkezd tekerni, ráhajtva a kerékpárútra, mikor egyszerre meghallja a lány halk hangját.
 - Óvatlan vagy, Jacko – vigyorodik el hátulról, és összeszedve minden erejét, egyszerűen a fiú hátára ugrik.
 - Mi a fene? – dől oldalra Jake sután, majd rázni kezdi magát. – Szakadj már le rólam! – kiáltja hangosan, de Sunny csak még erősebben csimpaszkodik rá. – Megfojtasz – nyeldekel Jakob, de a bicikli tovább gurul, ahogy a majomlány sem moccan a hátáról.
 - Ezt érdemlik a biciklitolvajok – szorít rá Jakob nyakára Sunny, és a fiú köhögni kezd.
 - Kiállhatatlan egy némber vagy kölyök, ugye tudod – prüszköli, miközben tovább hajt a belváros felé a sárga kövekkel kirakott keskeny kerékpárúton. A lány arcára visszafogott vigyor ül, és az eddig fojtogató szorítása lassan meleg öleléssé válik. Mintha csak egy valódi majom lógna Jakob hátán. Ettől az ő szíve is kicsit ellágyul.

Jakob számára ez a bicikliút egyszerre volt a régi otthonának bejárása, és sietés egy olyan helyre, ahová sosem szeretne megérkezni. Az egész város, amit egykor úgy utált, amit a lehető legnagyobb lelkesedéssel hagyott el, most mégsem tűnik olyan taszítónak. Lehet, hogy a nyári naplemente teszi, de lehet akár a kis Sunny is az oka. Csendesen kapaszkodik a nyakába, és némán nézi a várost Jake vállán át.
 - Tudod, ha megállnánk és átülnél a vázra sokkal kényelmesebb lenne – súgja hátra a fiú, de Sunny csak kegyetlenül belecsíp a bőrébe.
 - Még mit nem, hogy örökre elvid a cangám? Engem nem olyan könnyű átverni, mint téged – harsogja morcosan.
 - Jól van na, hát nekem mindegy. Makacska – von vállat a fiú. – Egyáltalán hány éves vagy, hogy a szüleid ilyen sokáig kiengednek? – kérdezi Jake a szél frissítő leheletében.
 - Tizenkilenc vagyok, nem szorulok bárkire – válaszolja a lány, de most inkább szégyenkezve, mint morcoskodva.
 - Az nem lehet. Nem lehetsz annyi, mint én – csodálkozik Jakob, majd koncentrálni kezd, és a hátán érezni kezdi Sunny apró keblének parányi lenyomatát. – Ó, már meg van. Pedig olyan kicsi… - dönti oldalra fejét hátra feszülve, mire a majomlány egy hihetetlenül erős ütéssel kólintja fejen, amibe a fiú mélyen beleszédül. Ezt tényleg megérdemelte. – Mi lenne, ha kivételesen hagynál nyugodtan tekerni? Ha így folytatod egy árokban végezzük – mormolja Jake zilálva.
 - Ezt úgy mondod, mintha nem csekkoltad volna le a mellemet – ragadja meg a fülcimpáját, és lelketlenül csavargatni kezdi. Erre Jakobból akaratlanul is kikívánkozik a visítás. Még szólni sem bír, a lány olyan zordul kínozza. A baj csak annyi, hogy Jake ezzel együtt elveszti az irányítását a bicikli felett, és a flúgos páros egyenesen egy mogyoróbokorba hajt. A növény szűk ágai között még el sem dőlnek. Olyan, mintha egyszerűen lefékeztek volna, és a bokor köréjük nőtt volna. Ezt látva némán egymás szemébe néznek, majd valamiért harsányan nevetnek rajta. A nagy kacagás közben szegény mogyoróbokor ágai meggyengülnek, és a bicikli a két utasával együtt könnyeden jobbra dől, kettévágva a terebélyes növényt. Ettől persze csak még jobban kell kacagniuk.
 - Azt hiszem most szimplán kinyírtuk szerencsétlen bokrot – vihog Sunny vidáman, mikor a halkan nevető Jake próbálja felsegíteni, és megfogja a lány karját, ami olyan vékony, hogy szinte eltűnik a fiú termetes tenyerében. Jakob elnémul, és félelemmel telt tekintettel néz a majomlányra, mire az gyorsan elhúzza a kezét.
 - Jézusom, te rettenetesen vékony vagy – húzza össze a szemöldökét Jakob, szemlélve Sunny-t, amint feltápászkodik.
 - Ne legyél hülye, teljesen normális vagyok – ölt magára álmosolyt, majd kimászik a bokorból. – Elfogadom az ajánlatot, a vázon fogok ülni, és vigyázok rá, hogy ne üss el még egy mozgásképtelen bokrot – hadarja a lány míg Jake kihalássza az ágak közül a biciklit. – Öhm sietnél? – válik hirtelen szoborrá. – Csipkedd már magad nyomi – súgja, mire a fiú ismét felkapja a vizet.
 - Mégis mi bajod van, már megint? – lép mellé a biciklivel az oldalán, és Sunny már az előtt ráugrik a vázra, mielőtt Jakob észre venné a feléjük futó rendőrt. – Egek! – nyögi, majd sebesen ráül a biciklire, és gyorsan tekerni kezd, míg a rendőr sprintel utánuk kiabálva.
 - Álljatok meg bajkeverők! – ordítja a pocakos rendőr, mielőtt végleg kifullad, de akkor Sunny és Jakob már messze jár.
Mikor teljesen elhagyják a helyet, és végre valamiféle nyugalomra lelnek, Jake lihegve adja ki magából az összes zavarát, amit Sunny unottan hallgat.
 - Nem elég, hogy rám sóztál egy hülye lemezt – néz le a kezén lógó bambuszzöld zacskóra -, utána rávettél, hogy vásároljak helyetted. A barátnőm miattad dobott ki, utána lenyúltad a buszpénzem, rákényszerítettél a biciklilopásra, de ennek tetejébe még egy bokrot is kinyírtam a te hibádból, ami miatt egy kicseszett rendőr üldöz – lihegi keseredetten, mire a majomlány flegmán ajkat ránt. – Hogy a fenébe lehetsz ilyen közömbös? Tönkre tetted a szerelmi életem, és oda minden pénzem. Már csak az hiányzik, hogy a yard is befogjon.
 - Ne nyafogj már – feleli közönyös ábrázattal. – A napnak még nincs vége – teszi hozzá, és a kerek kis arcára újabb, kárörvendő vigyor költözik. Persze Jakob próbál rá se hederíteni.
Ez a nap olyan gyorsan eltelt, hogy igazából észre sem vette. A nap már rég nincs az égen, és a csillagok is ott fénylenek azon a fekete vásznon felettük. Már az idő is hűlni kezd, mikor megérkeznek.
A város szélén, egy magánút előtt áll meg a bicikli, ami ki tudja hová is vezet. Sunny hiába próbál túllátni a fákon a dombon, a házból nem lát semmit, még a vázról pipiskedve sem.
 - Itt laksz? – kérdi kételkedve, mire a fiú lazán végigsimítja göndör haját.
 - Az anyám. Én igazából New Yorkban élek. De most éppen szünet van az egyetemen, szóval… - száll le lassan a bicikliről, és óvatosan adja a lány gyenge kezeibe.
 - Értem – mássza meg Sunny a hozzá képest gleccsernyi kerékpárt. – Akkor kellemes családi látogatást, és remélem soha többé nem kell látnom az angyali tolvaj képed! – indul el a kis majomlány visszafelé, miközben még egyszer megmosolyogtatja Jakobot. – Bár, úgy is keresni fogsz, mit erőlködöm? – ironizál, de Jake nevetve kiállt utána.
 - Soha! – szól a távolba tartó Sunny után, és most komolyan is gondolja. Bár mi tagadás, a kezében lifegő szatyor még mindig vele van, aminek már a színe sem emlékezteti másra, csak a kis majomkölyökre.
Most fontosabb dolga van. Bekell sétálnia a házba, találkoznia az anyjával, és elújságolni, hogy mi történt. Talán ezzel nehezebben fog megbirkózni, mint akármi mással a mai napon. Egyik súly után jön a másik a hátára. Hol egy csimpaszkodó kislány, hol a saját anyja személyében.
Összeszedi magát, és megrázza a testét. Elindul, végig sétál a magánúton, ami egészen a hatalmas házig vezet, és megint otthon találja magát. De, ahogy belép az ajtón, máris egy újabb teherrel kell szembe néznie.
 - Jesse te vagy az? – szól Sara hangja a sötét, gyertyafény világította nappaliból, mire Jakob arcára izzó kín ül.
 - Anya, ne mond, hogy az a lusta dög már megint itt csövel – panaszkodik a konyhába lépve, és a zacskót az asztalra dobja.
 - Jakob drágám, mit keresel itt? Már apádnál kellene lennetek azzal a kis fruskával – néz hátra a kanapéról Sara, az asztalra rakva a könyvet, amit éppen olvasott. – Csak nem? Isten adja, hogy úgy legyen – súgja magának. – Ugye szakítottál vele?
 - Képzeld, ő akarta, hogy szünetet tartsunk, mert meglátott rólam egy képet, amit ez a hülye lány csinált, az ostoba zsarolása miatt – hadarja, de Sara látszólag egy szót sem ért. Jake a pultra könyökölve sóhajt.  – A kislány neve Summer, és készített egy…  – halkul el elkeseredetten, majd a levegőbe csap. – Mindegy. Tizenegyre megyek Ritáért a Sunshine-ba. A többit felejtsd el. Hová raktad a régi lemezjátszóm? – veszi ki a fehér lemezt a zacskóból.
 - A szobádban, az ágyad alatt – mutat a lépcsők felé az anya, majd újra a könyvéért nyúl.
 - Köszi – rohan fel félig, mikor egy percre megtorpan. – Ó, és mond meg Jesse-nek, hogy semmiképpen nem akarok vele találkozni, szóval maradjon a szobájában! – kiabál, de Sara még csak válaszra sem méltatja, csak mérgesen a levegőbe csap. Eligazgatja ősz hajtincseit, és a fejét fedő kendőbe csúsztatva ujjait újra a könyv világába csöppen, fájó szívvel. Boldogabban tért volna vissza, ha tudja, az a szőke nőstény már nem élősködik a fián.

Jakob úgy tér vissza a gyermekkori szobájába, akár egy tetthely színterére. Semmi sem változott tegnap óta, csak annyi a különbség, hogy most végre egyedül van. Valamilyen oltalmas megkönnyebbülés tölti el, hogy Rita nem úgy néz a falán lógó poszterekre, mint kísértetképekre, nem kicsinyeskedik a kényelmes ágy okán, vagy nyafog a new yorki zaj hiánya miatt. Nyugalom van, és csend. Béke. Olyan, amit már régóta hiányolt.
Az ágyára dobja a lemezt, majd a földre guggol, ahol találkozik az első gördeszkája emlékével, egy hatalmas fekete keréknyom formájában. Már olyan régen nem gurult négy keréken, hogy az őrjítő. Pedig, tegnap is ugyanitt aludt, mégsem találkozott ezzel a régi ismerőssel. Ahogy az öreg, dobozos lemezjátszóval sem, ami tömve van fakó, kopott matricákkal. The Clash, Buzzcocks, The Jam, és még sok más banda logója figyeli, ahogy kinyitja a bőrönd formájú lejátszót. Poros mind.
Jake magához veszi az album borítót, aminek arcán talán még ördögibbé vált volna az a hamis mosoly. A banda neve The Kinks. Nem igazán mond neki semmit, még ha nagyon koncentrál sem. A címe Lola Versus Powerman and the Moneygoround, első epizód. Az egész lemez olyan megviseltnek tűnik, mintha már ezerszer kinyitották volna már. De a fiút már sokkal jobban kínozza a kíváncsiság, mint az album kinézete. Kikapja a bakelitet, és a játszóra helyezi. Elindítja, majd óvatosan ráejti a tűt.
Egy halk, tompa hang sejlik fel a tű alatt, ami jobban hasonlít motyogásra, mint igazi zenére. Aztán megpendül az akusztikusgitár, egy vígasztaló ének hív a szabadságra, és utána beszáll a dob és a szóló. Az egész egyszerre átvált szerenádból igazi, vérbeli rockká. Heves, gyors dallamok cikáznak egymás után, míg egy furcsa, hamiskás hang kiabál, és nanázik. Az egész mozgásra bírja Jakob egész testét, a ritmus belemászik a fülén át az ujjaiba, a lábfejébe, még vállába is. Mindez olyan új, és friss, mintha még sosem hallott volna rockzenét eddig. Mikor már belemelegedne a dal véget ér. Jake felnéz, és mintha újjá született volna. Megragadja gyorsan az albumot, majd a hátuljára les. Az A oldal következő száma… Strangers. Idegenek.
Jakob megérez mindent, amit egész eddigi életében valaha érzett. Az anyja ölelését, az apja büszke fejsimogatását, az első gitárleckéjének bemutatóját, az iskola végzős bálját, az Eiffel-toronyból látható párizsi táj látványát, az első csókot, mind egyszerre érzi a vérében. Szerelem fut át rajta, míg bohókás tekintetével a lemezjátszón forgó bakelitre mered, amit Sunny adott neki.  

Reggel kilenc óra. A garázsból furcsa zajok szűrődnek át a ház összes részébe. Hirtelen megszólal a karistoló hang, és Sara látatlanul is tudja, Jakob megtalálta a gördeszkáját. Még csak el sem köszön. Az anyjától lopott pénzel indul útnak, be a belvárosba, egy bambuszzöld lemezboltba, ahol valószínűleg ott unatkozik egy apró majomlány, aki képes volt egy nap alatt felforgatni Jakob életét, vagy ami még nagyobb szó, a kedvenc albumjainak listáját. Ezt előtte senki sem tudta együtt véghez vinni, kivéve talán Levon Helmet, de ez jelenleg nem releváns.
Jakob az utat róva másra sem tud gondolni, mint a Kinksre, a kátyúkra az aszfalton, és Sunny-ra. Többet akar.

Köszönöm, hogy elolvastad!

{ 2 megjegyzés... tell me what you see Comment }

  1. NE MONDD MÁR HOGY KINKSET KAPOTT
    Ésénnemtudtam pedigkábékétnapjahallgattammegazalbumotsokadszorra megmostamúgyisteljesenráálltamazegészbandára ao3olyanminthacsakadave/mickpároslétezne

    Na mindegy.

    Nagyon tetszett ez a fejezet! Kedélyes volt, és csak egy kicsit zavar össze a psycho tag... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen. Csodálkoztam is, hogy nem ugrott be. Ejjenye ejnnye. Most meg is buktathatnálak, de nem. Átengedlek kettessel. Csak hogy lásd milyen jófej vagyok.

      és annak a tagnak van szerepe lol

      Törlés

Copyright © S e x & S h o u t