Elsőre úgy tűnhet, hogy a Who is csak egy a többi banda közül, pedig nem is hinnétek, hogy mennyire kilógnak a sorból. Mind a négyen olyan egyediek, és furák, hogy azt nehéz leírni. Egy londoni Rockra, majd Punkra szakosodott banda, ami tele van idiótákkal. Sokkal súlyosabbak, mint az eddigiek. Bár, így képen olyan helyeseknek tűnnek, nem igaz? Csalás! Ha nem hisztek nekem, csak nézzétek meg a Tommy-t, az általuk kreált rockoperát. Az választ ad minden kérdésre.
Ha többet akarsz megtudni róluk, először is tanulj meg angolul, mert magyar nyelven a wikipédia szegényes felhozatalán kívül semmi sincsen. Abszolút. Viszont már ráálltam az amazonra, ahonnan megszerzek minden könyvet, ami róluk szól. Majd, ha több tapasztalatom lesz frissítek. 


Pete Townshend
Teljes név: Peter Denis Blandford Townshend
Született: 1945
Amikor úgy igazán megalakult a banda, szegény Pete-re maradt a legtöbb tenni való, hiszen csaknem az összes dalt ő írta, ami nem kis szó, tekintve azt a rengeteg gyöngyszemet. Mindemellett ő a gitártörő, és a gitár erőszakoló. Szegény hangszereket nem nagyon kímélte annak idején, még ha új stílust is indított el. Mellesleg akárki, akármit mond, Pete jóképű. Nem is csoda, hogy egy-két Who fan megszállottan imádja. The deep one.



Roger Daltrey
Teljes név: Roger Harry Daltrey
Született: 1944
Elvileg ő lenne az alapító tag, aki először gitáros volt, de inkább elkötelezte magát a mikrofon mellett. A mikrofonok nevében is köszönjük. Rogernek olyan hangja van, hogyha elkezd énekelni, egy panda elmosolyodik. A lányok kedvence. Nem mellesleg ez az ember képtelen öregedni. Nézzétek meg a képeit, és lássátok, hogy 40-nek néz ki. Varázslat. The pretty one.



John Entwistle
Teljes név: John Alec Entwistle (The Ox)
Élt: 1944-2002
Az fapofa úr a következő, aki mellesleg olyan ujjakkal rendelkezett, amit nem lehetett látni. Talán ezért is nevezték el Thunderfinger-nek. De akármennyire is kifejezéstelen arca volt a nap 90%-ában, lehetetlen nem szeretni. Amikor nagy ritkán mosolyog, olyankor ellenállhatatlan. The treeface.



Keith Moon
Teljes név: Keith John Moon
Élt: 1946-1978
Végül jöjjön a legaranyosabb pofi a világon. Egy ilyen fura névvel. És igen, legyünk őszinték, a világ legjobb dobosa. (Csak mert Bonzónak Keith volt a példaképe.) Tehát egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy ő volt a legtehetségesebb a bandából. Nagy is volt a csattanás, mikor elment. Mondjuk a doboláshoz pont az a hiperaktivitás kell, ami őt olyannyira hajtotta. Mellesleg őrült volt, de úgy igazán. Éppen ezért olyan könnyű beleszeretni, nem?



Ask me why

Subscribe to Posts | Subscribe to Comments

Copyright © S e x & S h o u t